Ma 2025 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
Hajtóvadászat a szuverenisták ellen

Hajtóvadászat a szuverenisták ellen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Koholt vádak alapján tartják távol a hatalomgyakorlástól a jobboldal csúcspolitikusait.

Meg sem száradt a tinta Párizsban azon az elsőfokú bírósági határozaton, amely szerint Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés parlamenti frakcióvezetője nem indulhat a 2027-ben esedékes elnökválasztáson, amikor a fősodratú francia, valamint európai politikusok már összehangolt módon nemcsak a demokrácia kikezdhetetlenségét kezdték dicsérni, hanem a törvény előtti egyenlőség eszméjét is.

Ám nagy hiba lenne a Marine Le Pen elleni politikai ítéletet egyedi és elszigetelt esetként kezelni. Fontos leszögezni, e megállapítást nem pusztán azok a józanabb politikusi reak­ciók támasztják alá, amelyek a rendszerszintű politikai beavatkozás veszélyeinek hangsúlyozásával álltak ki Le Pen mellett, hanem azok a nemzetközi politikában látott ügyek is, amelyekben a bíróság azért élt vissza a hatalmával, hogy kiszorítsa a közéletből a jobboldal csúcspolitikusait.

Idézzük csak fel, amikor 2023-ban Szlovákiában előre hozott és egyben életbe vágó parlamenti választásokat tartottak, ahol a tét nem volt kisebb, mint hogy a Robert Fico vezette Smer megkapja-e a felhatalmazást a békepolitikára, ötven nappal a voksolást megelőzően a párt egyik legnépszerűbb indulóját, Tibor Gaspart váratlanul őrizetbe vették a hatóságok. Ez a jogi visszaélés oly mértékű feszültségeket generált akkor, hogy az ügy jelentősége túlnőtt a szlovák belpolitikán, még a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter is a választásokba való durva beavatkozásról beszélt. Az establishment akciója ellenére Gaspar végül helyet kapott a győztes Smer-kormányban, ám ne feledjük, a politikai uszításnak sajnos meg lett az eredménye, ugyanis hat hónappal a választások után fegyveres merényletet követtek el az ország miniszterelnöke, Robert Fico ellen.

S ha már durva beavatkozásról esik szó, hasonló szavakkal lehetne illetni azt a két évvel ezelőtt kibontakozó politikai-jogi folyamatot is, amelyeknek keretében a szövetségi ügyészség vádat emelt a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik ellen, akit egy évvel korábban egyébként stabil társadalmi felhatalmazással, demokratikus keretek között választottak elnökké. Az akkor kiszivárgott információk szerint Dodik elnök azután került a politikai fősodor célkeresztjébe, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsra hivatkozva elvitatta a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. Az, hogy Dodik ellen idén már nemzetközi elfogatóparancsot is kért a boszniai szövetségi bíróság, híven érzékelteti, hogy e látszólag másodrangú politikai ügy valójában mennyire fontos azoknak, akik mindenáron le akarják vadászni a szuverenistákat.

De a politikai motivációk oltárán feláldozott joggyakorlat sajnálatos módon Olaszországban és Lengyelországban sem számít ismeretlen fogalomnak. 

Egy évvel ezelőtt Matteo Salvini, jelenlegi olasz miniszterelnök-helyettest egy hajszál híján sikerült csak a bíróságnak felmentenie azután, hogy a bevándorlásellenes politikája miatt a szicíliai ügyészség a bevándorlók személyi szabadságának korlátozása miatt vizsgálatot indított ellene. S bár a nemzetközi sajtó mindent elkövetett annak érdekében, hogy bagatellizálja Salvini felmentésének a hírét, az ügy komolyságáról tanúskodnak azok a részletek, amelyek szerint az ügyészség legalább hat év letöltendő börtönbüntetést kért azért, mert a politikus megvédte az országának a határait.

Persze a jobboldaliak Varsóban sincsenek könnyebb helyzetben. Ugyanis a Tusk-féle brüsszeli bábkormány szinte naponta arra használja a bíróságokat, hogy jogellenesen kiiktassa a szuverenista ellenfeleit. A teljesség igénye nélkül érdemes elsősorban megemlíteni Marcin Romanowski egykori miniszterhelyettes esetét, aki nemrég azért kapott hazánkban politikai menedékjogot, mert a mentelmi joga ellenére törvénytelen módon letartóztatták. De idetartoznak azok a korábbi események is, amelyek során tavaly januárban a lengyel elnöki palotában szintén letartóztattak két volt kormánytagot, annak dacára, hogy mindketten elnöki kegyelemben részesültek.

Végezetül aligha mehetünk el a globalista nemzetközi politikai elit egyik legádázabb ellenségének, Donald ]]>Trump]]> amerikai elnöknek az esete mellett. Emlékezzünk csak vissza, a politikai ellenfelei már az első elnöki ciklusában is megpróbálták eltiltani Trumpot a közhatalom gyakorlásától, majd miután a demokraták egy igencsak véleményes választási győzelem után bátorságot vettek önmagukon, a hajtóvadászatot még magasabb fordulatszámra pörgették.

Az újrázni szándékozó Trump ellen hat hónap leforgása alatt bűnvádi eljárások sokaságát indították el, így a hetvenöt vádpontot is meghaladó joganyag elméletben akár több száz év börtönbüntetés kiszabását is jelenthette volna. A progresszívok által gerjesztett indulatok Szlovákiához hasonlóan szintén merénylethez vezettek, amely végül két ember életét követelte. S bár Trump ügyeit végül a történelmi nagyságú választói felhatalmazás tette lényegében semmissé, az establishment számos tagja mind a mai napig megkérdőjelezi indulásának érvényességét.

Mindezek alapján könnyedén azonosítható egy olyan nemzetközi demokráciaellenes mintázat, amelynek keretében összefonódik a fősodratú politikai elit, illetve az igazságszolgáltatás személyi és eszközállománya annak érdekében, hogy akár koholt vádak alapján is távol tartsák a hatalomgyakorlástól a jobboldal csúcspolitikusait. 

Ha mindez pusztán a jobboldal kollektív fantáziájának a szüleménye volna, a jövőre esedékes sorsdöntő magyar országgyűlési választások kapcsán Da­niel Freund zöldpárti EP-képviselő bizonyára nem mondta volna azt Le Pen ítélete után, hogy „ugyanezt tegyétek Orbánnal!” De sajnos mondta.

Sümeghi Lóránt

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Kultúra (9) Heti lámpás (372) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Mondom a magamét (8279) Sport (729) Gazdaság (734) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Flag gondolja (38) Egészség (50) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Történelem (19) Nézőpont (1) Tereb (146) Életmód (1) Vetítő (30) Jobbegyenes (2963) Irodalmi kávéház (543) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>