Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Gyurcsánynak nem tetszett a kereszt az Országházon

Gyurcsánynak nem tetszett a kereszt az Országházon

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez tényleg megőrült!

A Demokratikus Koalíció elnöke rosszallásának hangot adva osztott meg egy képet az Országházról.

A fotó a Kossuth téri ünnepségen, a tisztavatás alkalmával készült. A bejegyzés alapján úgy tűnik, Gyurcsány a kereszt látványától azonnal rettegésbe kezdett.

Csak hogy világos legyen: ahogy Erdogan számára a korábban szekuláris Törökország iszlamizálása eszköz volt az önkény megalapozására és elfogadhatóvá tételére, ugyanehhez nyit utat a keresztény hit államvallássá tételére vonatkozó orbáni szándék is Magyarországon. Szóltam

– sivalkodott Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, aki tegnap még azt jósolta, „Orbánt is túl fogja élni a nemzet”.

A DK szerint „a mai hatalom is sokszor hivatkozik Szent Istvánra, de ez a kormányzás – hiába minden hamis hivatkozás – zsákutca, történelmi tévedés. Hiba. Mi nem ilyen államban hiszünk.”

Gyurcsányéknak látnoki képességeikről eddig sem sikerült tanúbizonyságot tenniük, de azért a feledhetetlen balliberális vívmány, a kormányzati jósda emlékére megfogalmaztak egy jóslatot Magyarország számára mintegy ünnepi ajándékként:

Ez az ország képes volt arra, hogy nehézségek, szenvedések árán, de túlélje mindazokat, akik tévútra vitték. Orbánt is túl fogja élni az ország, túl fogja élni a nemzet. Az újjáépítés pedig nehéz, fáradságos, de felemelő időszak lesz a magyar történelemben.

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Mondom a magamét (7546) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2788) Szépségápolás (15) Belföld (10) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Kultúra (7) Életmód (1) Gazdaság (705) Sport (729) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>