Szinte nincs olyan nap, hogy az érintett meg ne erősítené, a rosszindulat politikai szinonimája nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Cikkünk végére mégis kiderül, hogy a Böszme elismeri Orbánt, miután az irigység az elismerés legőszintébb formája.

A rosszindulat persze forr benne Orbán ellen. Hogy miért? Mert a kormányfő minapi beszédében Európa újraegyesítését más-más alapon célul kitűző öt történelmi vezér között – például Napóleon vagy Nagy Károly mellett – meg merte nevezni Hitlert is. Megállapítását a baloldali történész is támadhatatlannak ítélte. Gyurcsány azonban nem történész, egyszerűen rosszindulatú, s azonnal úgy értelmezte az állítást, mintha kizárólag Hitlerről szólna a történet, akit hozzá lehet hasonlítani az unióhoz, amelynek birodalommá, európai egyesült államokká alakítása Gyurcsány leghőbb vágyai közé tartozik. Az mégis csak snassz lenne – gondolhatta –, ha az ő vágyott birodalmát a nácikéhoz lehetne hasonlítani.

Persze a rosszindulat szinonimája is csak akkor olyan kényes ízlésű, ha hajánál fogva előrángatva, szakmailag teljesen megalapozatlanul ugyan, de mégis Orbánt lehet gyalázni. Ha például a hatalom megszerzése érdekében a judapestező, tetűcsúszdázó jobbikos Bíró Lászlót kell a választáson támogatni, akkor ugye teljesen elhanyagolhatók Hitler náci eszméi.

Feldmár András pszichológus szerint „A rosszindulat három komponense (…) a féltékenység, a mohóság és az irigység.” A rosszindulat pedig nem más, mint ártó szándék, amelyet erős érzelem vagy észszerűtlen hajlam táplál, amely arra késztet egy embert, hogy ártani akarjon a másik személynek. Nézzük csak, mit akar az Európai Unió? Amikor Orbán Viktor kijelentette, hogy „no migration, no gender, no war”, akkor Daniel Freund EP-képviselő azonnal kiposztolta válaszként, hogy akkor »NO EU MONEY«. Vagyis, ha nem engedjük be migránsokat, ha nem támogatjuk a genderizmust, a háborút, akkor nem kapjuk meg a nekünk járó pénzt. Ezt kifejezetten támogatja Gyurcsány, Molnár Csaba pedig egyenesen hazafias kötelességének tekinti, hogy a baloldali EP-képviselők megakadályozzák az uniós pénzek beérkezését Magyarországra, hogy például azonnal emelni lehessen a pedagógusok bérét.

Ha e három pontból csak a genderizmust írjuk a zászlónkra, mint követendő ideológiát, akkor az annyit jelent, hogy hosszú távon a teljes társadalmat ítéljük pusztulásra. Azonos neműek ugyanis nehezen szaporodnak. Újszülöttek nélkül pedig nem újul meg a társadalom, hanem szépen lassan kihal. A migrációval ugyan nem tűnnek el az emberek az országból, de a muszlim családokban több gyermek születik az európai átlagnál, így hosszú távon a migráció miatt is befellegzett a magyarságnak. A háború életellenességét pedig fölösleges részletezni.

Három olyan elem mellett tesz politikai nyomást Brüsszel Magyarországra, amelyek külön-külön is a nemzet megmaradását veszélyeztetnék, együttesen pedig kifejezetten felgyorsítanák a folyamatot.

A Gyurcsány által legutóbb is gyalázott Orbán Viktor ezzel kapcsolatban így fogalmazott fentebb már idézett beszédében. „Ha szerencsénk van, megtaláljuk a kényes egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés között. Ha nincs szerencsénk, elbillen a dolog, s lesz belőle nemzeti konfliktusok aknamezője vagy bürokratikus hatalmi gépezet, amely visszaél a hatalmával. Az egyensúlyhoz a hazájukat és Európát egyaránt szerető, toleráns és erős, olyan pannonféle vezetők kellenek. Ez ma ritka, mint a fehér holló. Helyette intolerancia, gyengeség, szívtelenség.”

Nem kétséges, a magyarok többsége a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés egyensúlyára szavaz, Gyurcsány viszont csak az utóbbit, az európai egyesült államokat támogatja. Demokratikus úton ugyanis belátható időn belül ő képtelen hatalomra kerülni, legfeljebb Brüsszel politikai nyomásának következményeként. Ergo a tizenhárom éve egyfolytában kormányzó Orbán miatt megöli a sárga irigység.

Lothar Schmid német sakknagymestertől tudjuk, hogy rosszindulat egyik komponense szerint „az irigység az elismerés legőszintébb formája”. Magyarán Gyurcsány őszintén elismeri Orbánt.

Gondolta volna ezt, kedves olvasó?

Horváth K. József

A szerző szerkesztő

]]>www.magyarhirlap.hu]]>