Ma 2018 október 23. Gyöngyi napja van. Holnap Salamon napja lesz.
Kirúgta a főiskola, mert túlságosan jobboldali volt

Kirúgta a főiskola, mert túlságosan jobboldali volt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Na erről kellene beszélni!

El kellett hagynia a Total People nevű felsőoktatási intézményt annak a fiatal diáklánynak, aki büszkén vállalta jobboldali, bevándorlásellenes nézeteit az iskolában. Az intézmény már az első napon figyelmeztette a hallgatót, hogy nem lesz jó vége annak, ha továbbra is nyíltan vállalja gondolkodásmódját, majd kivágták onnan.

A 17 éves Alissa Cook-Gray nagyon boldog volt, mikor felvételt nyert a crewe-i Total People nevű felsőoktatási intézménybe, hiszen ott azt tanulhatta, amit igazán szeretett, a művészetet. Azonban az iskola és a diáklány kapcsolata nem tartott ]]>sokáig]]>, mivel a lány jobboldali nézeteket vallott, a bevándorlásellenes Tommy Robinson nagy támogatója volt, amit nem nézett jó szemmel az iskola.

A lányt már az első napon figyelmeztették, hogy komoly baj lehet abból, ha nyíltan kiáll jobboldali nézetei mellett. Cook-Gray a csoporttársainak büszkén mesélte, hogy ő bizony támogatja a jobboldali Angol Védelmi Liga alapítóját és vezetőjét.

A többi hallgató az ]]>antiszemita]]> baloldali Munkáspárt vezetőjét, Jeremy Corbynt támogatta, amivel az iskolának amúgy nem volt baja, csak a jobboldali nézetű lánnyal.
Takarodj az órámról, nem akarok itt látni egy olyasvalakit, akinek ilyen nézetei vannak"

– mesélte a lány, hogyan förmedt rá az egyik tanár az órán. 

A 17 éves hallgató ezután döntött úgy, hogy mégsem olyan jó dolog egy nyíltan a baloldallal szimpatizáló intézménybe járni. Egy másik eset során a hallgatók arról beszéltek, ki a kedvenc közéleti személyiségük, mikor Cook-Gray Tommy Robinsonnal jött elő, akkor hirtelen megfagyott a levegő a teremben.

A lány apja szerint egy ilyesfajta intézménynek nem szabadna diszkriminálnia a hallgatókat.
Mi egy igazán befogadó szervezet és intézmény vagyunk. Azt kérjük, hogy az épület falain belül mindenki működjön együtt a minél könnyebb beilleszkedés érdekében és tartsák tiszteletben egymás nézeteit"

– közölte az eset után a Total People szóvivője.

Bokor Gábor - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Tv fotel (65) Jobbegyenes (1388) Gasztronómia (538) Mondom a magamét (3014) Heti lámpás (185) Mozaik (2) Autómánia (61) Gazdaság (592) Tereb (125) Nagyvilág (1286) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (32) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (4) Mozi világ (440) Politika (1570) Irodalmi kávéház (442) Sport (727) Vetítő (37) Kultúra (3) Szépségápolás (15) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (171)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>