Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Kunhalmit most még mi is megsajnáltuk

Kunhalmit most még mi is megsajnáltuk

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ágika miatt megszakadt a szívünk.

Szerinte Szanyi Tibor kiborulása „olyan tiboros”.

„Nem vagyunk a legjobb helyzetben, kudarcként éltük meg az európai parlamenti választást” – jellemezte Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az MSZP jelenlegi állapotát.

A kampányban szerinte azért szerepelt jobban a DK és a Momentum, mert „az alkalmas női vezetőnek a képe mindent vitt”.

Szanyi Tibor levele szerinte „olyan tiboros”. Úgy gondolja, ha Szanyi lenne most a szocialisták elnöke, ő sem örülne, ha ilyen levelekkel bombáznák, a frissen bejelentett mozgalmához pedig nem csatlakozik.

Elmondta azt is, hogy a kampányfőnökként elszenvedett kudarca ellenére azért Ujhelyi István ülhet majd be az EP-be, mert nagyon jól dolgozott az utóbbi öt évben – bár Kunhalmi szerint Szanyi is jól dolgozott, ezért is kapott most életműdíjat.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Történelem (18) Jobbegyenes (2788) Szépségápolás (15) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Gazdaság (705) Heti lámpás (312) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Politika (1582) Mondom a magamét (7546) Mozi világ (440) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>