Ma 2019 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
Gyurcsány – meddig?

Gyurcsány – meddig?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ferencre ismét felfigyeltek globalista és kozmopolita főnökei, a „hálózat”.

„Beszéljünk világosan: Ferenc testvér – tudta nélkül – az évek során tényleg sokat hozott a nemzeti-keresztény politikai tábor konyhájára. E tevékenysége ebben az értelemben hasznos volt. Ezt ő nem érti, de hát ez az ő tragédiája. És ez eddig rendben.

De most már azt mondom, hogy ez a figura újra veszélyes, mégpedig azért, mert – Joaquím Almunia pénzügyi biztos 2006-os segítsége után – ismét nemzetközi segélyhez jutott. Mégpedig annak következtében, hogy négy jelöltjét is képes volt bejuttatni az Európai Parlamentbe, az egyik ráadásul a kedves felesége, Dobrev Klára. Ennek következtében ismét felfigyeltek rá globalista és kozmopolita főnökei, a »hálózat«. A pártja EP-sikerei következtében Frans Timmermans és mögötte Soros György, az Európai Parlament balliberális körei (liberálisok, szocialisták, zöldek, kommunisták), a brüsszeli bürokraták ismét úgy látják, hogy érdemes Gyurcsány pártját támogatni, rájuk figyelni és segíteni őket Orbán-ellenes ténykedésükben.

És a »hálózat« láthatóan teszi is a dolgát: pénz, paripa, fegyver áll újra a rendelkezésükre. Dobrev egy pillanat alatt központi figurákkal tárgyalt: felvette a kapcsolatot a globalista főnökökkel, ott virított a képeken Timmermansszal, López Aguilarral, a hírhedt LIBE bizottság elnökével, Sargentini asszonnyal és a többiekkel. Már csak idő kérdése, és létrejön a Dobrev–Soros-találkozó...”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

]]>www.mandiner.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Vetítő (37) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (12) Mozaik (42) Flag gondolja (33) Nagyvilág (1436) Politika (1571) Tereb (137) Gazdaság (626) Jobbegyenes (1615) Egészség (50) Autómánia (61) Belföld (5) Mozi világ (440) Heti lámpás (216) Kultúra (4) Irodalmi kávéház (470) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Mondom a magamét (3986) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>