„Az a feladatunk, hogy 2022-re a horthyzmus írmagját is kiirtsuk” – ezt a roppant bölcs gondolatot Gréczy Zsolt osztotta meg velünk a hétvégi MSZP-Párbeszéd-DK rendezvényen. Eltekintve attól, hogy Rákosi Mátyás is ki akarta irtani a horthyzmus írmagját, aztán fájdalom, őt irtotta ki az emlékezet és a múló idő, a helyzet az, hogy Horthy Miklós száz évvel ezelőtti budapesti bevonulására 2019-ben is tömegek emlékeznek. Szóval, nem fogadnék nagy összegben arra, hogy a nagyívű kiirtási terv megvalósul. Meg aztán azt is megfigyeltem, hogy Gréczyék szókészletében – hasonlóképpen Rákosiékhoz – a horthyzmus úgy általában a magyar nemzeti gondolat szinonimája, az pedig garantáltan itt marad velünk Gréczy Zsolt utolsó lélegzetéig, és még néhány évszázaddal tovább is.

Gréczy azt is mondta, hogy Horthy rendszere meggyilkolt nagy művészeket, elüldözött tudósokat, megalkotta a világ első zsidótörvényét, kétszázezer magyart küldött a halálba a Don-kanyarban. A közéletben a minimális műveltség nem árt, az ellenben nagyon is, ha az illető utolsó szellemi ingere a nyolcadikos történelemkönyvéből származik. Gréczynek ugyanis egyetlen mondatban sikerült tekintélyes hazugságokat összekalapálnia. Lássuk csak sorjában: kik azok a nagy művészek, akiket Horthy „rendszere” (nem pedig bűnözők, önbíráskodók) meggyilkolt? És biztos, hogy aki a nyugati világot választja akkor és ma, legyen akár jeles tudós, a rendszer elől menekül? Nem lehet, hogy forró a talaj a lába alatt, hogy több pénzt remél, hogy magánéleti bajai vagy önmaga elől fut el? Ez teljesen elképzelhetetlen, mindig a politika áll a háttérben? Gréczy a világ első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust, amely de facto nem az, hanem a felsőoktatásban résztvevők számát korlátozó törvény (ilyeneket Európa-szerte bevezettek), s amelyből bevezetése után pár évvel a sokat bírált „népfajok és nemzetiségek” kitételt ]]>kihúzták]]>. Azt pedig, hogy a Don-kanyarban nem halt meg 200 ezer ]]>magyar]]>, tényleg szinte mindenki tudja, kár, hogy a DK-ban főalak lehet valaki ilyen csekély ismeretekkel.

Horthy Miklós – ahogyan Lázár János helyesen megállapította – hős katona volt és igaz hazafi. És a hősök, hazafiak hosszú árnyékot vetnek. Ugyanakkor nem belőlünk, hanem a hazai baloldalból bukkan ki rögeszmésen a vádaskodás Horthy halála után hetven évvel. Pedig a kormányzó szerepét és tetteit árnyalni kellene.

Horthy még a győztesek szerint sem volt háborús bűnös. Ez azért fontos, mert akik a második világháborús magyar veszteségeket az ő nyakába varrják, elfeledkeznek arról, hogy hazánk semmiképpen sem maradhatott ki a világégésből, elég csak a térképre nézni. Horthy vágóhídra vitte a magyar katonákat – Istenem, hányszor hallottam ezt gyerekkorom óta, de vajon az utólagos ítészek szerint Sztálin gyilkoltatta meg a több millió szovjet katonát és civilt? Roosevelt a felelős a normandiai partraszállásban liszteszsákként elvágódó, legéppuskázott amerikai fiúk tízezreinek haláláért? Churchill ölt Coventryben? Nem, csakis Horthyt szabad kiemelni a második világháború forgatagából, mondja a DK paprikajancsija, az avatatlan történész.

És tetszik, nem tetszik, Horthy az utolsó pillanatig védte az ország népét és a zsidóságot. Itt még akkor is háborítatlanul éltek a zsidók, amikor Franciaországban, Hollandiában és máshol Európában a szomszédok feljelentései alapján a Gestapo már összeszedte őket. Azt pedig, hogy Horthy személyesen állíttatta le a budapesti zsidóság deportálását, senki nem vitatja el. A száműzött kormányzónak pénzt gyűjtő zsidó barátok ragaszkodása, valamint sírján a koszorú, amelyet a „hálás zsidóság” nevében küldtek, cseppet árnyaltabbá teszi Gréczyék megközelítését.

A legfurcsább az egészben, hogy Horthyt ugyanazért támadták a maga korában – csak teljesen különböző irányból. Ami a moszkvai emigrációnak „fasizmus” (jó kérdés persze, hogy kerül ide Mussolini rendszere), Hitleréknek zsidópártiság. Elgondolkodtató, hogy ugyanazokban a napokban, amikor Horthy Miklós Magyarországát a moszkvai rádió fasisztázza, Goebbels őrjöngő naplójegyzeteket ír arról, hogy a magyar kormányzó teljesen a zsidók kezére játszik.

Ismerős, ugye? A szélsőséges soha nem lát téged, magadat, csak a maga rögeszmés szabályrendszere szerint hajlandó értelmezni a valóságot. Hogy valamit jól csinálsz, onnan tudod, hogy ugyanazért szélsőbalról és szélsőjobbról is támadnak, teljesen ellenkező indokkal. Horthy rendszere már csak azért sem lehetett szélsőséges, mert egyrészt – nagyon helyesen – az ő idején a nyilas és kommunista vezetők börtönben várták a jobb időket, másrészt Bethlenék konszolidálták és működőképessé tették a csonka országot. Diktatúrában nincsen konszolidáció, diktatúrában minden nap a túlélésért folyik.

Horthy és a hárommillió koldus országa. Újabb mese a régi időkről. Mintha ma nem lenne meg kereken a hárommillió leszakadt ember. Mintha tíz vagy harminc évvel ezelőtt nem lett meg volna darabra, párttól, kormánytól függetlenül. Mintha egy társadalomnak, különösen Közép-Kelet-Európában, nem lenne mindig a negyede, harmada folyamatos lemaradásban (kivétel ez alól a Kádár-rendszer, ott és akkor a gazdagság Trabantban és konfekcióruhában manifesztálódott, és ezek birtokosait a hatalom elégedett állampolgárnak nevezte). Ne hazudjuk már azt, hogy Horthy Magyarországa kilátástalan és sötét, miközben utána pár évvel nem kevesebb történt, mint hogy 1. eltüntették a színről az arisztokráciát, 2. eltüntették a színről a polgárságot, 3. felszámolták a parasztságot, 4. hadat üzentek a magántulajdonnak, 5. bemondásra börtönbe zártak és meggyilkoltak több százezer magyart. Miközben Magyarországon soha nem látott diktatúra tombolt, nyilvánvalóan visszafelé kellett mutogatniuk, hogy elfedjék a bűneiket, és beleplántálták a Horthy-rendszerről költött előítéleteket több nemzedékbe. Ezért visszhangozza most a műveletlen, szellemileg toprongy Gréczy is a kommunista propagandát.

Ami borzalom 1944-1945-ben történt, a német megszállás eredménye. Hogy a szörnyűségekhez akadtak magyar partnerek, nem újdonság. Akkor is, ma is akadnak köztünk szar alakok, akik nagyon szívesen belemártják a másik szívébe a tőrüket, örömmel agyonvernek bárkit, ha úgy adódik. Ezeknek politikailag gazsulálni, ezek indulatait felkelteni mások ellen ma kétségkívül a DK tudja a legjobban Magyarországon.

És végül a vörösterrorról és a fehérterrorról egy szót, mert Kunhalmi Ágnes szóba hozta ezt is a közös rendezvényen. Ideje végre leszögezni, hogy erkölcsi különbséget a kettő között tenni nem lehet, hiszen Szamuelyék és a tiszti különítmények egyaránt embereket gyilkoltak meg. Igazolni tehát egyiket sem lehet, de ez nem jelenti azt, hogy egylényegű a két történet.

A vörösterror ugyanis az ősbűn. Az előzmény. Ha az nincs, nincs fehérterror sem. A fehérterror a válasz, a megtorlás. Ha most lehántjuk magunkról a politikailag illedelmes moralistát, aki finoman sóhajtozik és konszenzusra tör, hogy illedelmes európai maradjon, cseppet meglepődünk. A vörösterror ugyanis a teljes társadalmi felfordulás, az anarchia nevében gyilkolt. El akarták törölni Magyarországot, meg akarták szüntetni a nemzetet, a családot, a magántulajdont. Kitervelői és végrehajtói közül a legtöbben katonaszökevények voltak, vagy felmentették magukat, és szabadkőműves barátaikkal a hátországban forradalmat támasztottak, amíg magyar katonák százezrei haltak meg a fronton. Szamuely és a többiek számára mindenki burzsuj volt, aki nem tartozott közéjük, áldozataik nevét jórészt listán kapták meg sértett cselédlányoktól, bosszúszomjas vasutasoktól, a legtöbbször bemondásra gyilkoltak.

Ezzel szemben a fehérterror fő célja a bűnösök felkutatása és megbüntetése, ezért keresik a direktóriumi tagokat és a terror felelőseit, miközben elszabadulnak az indulatok és ártatlanokat is meggyilkolnak. A fehérterror végrehajtói egytől egyig katonák, akik négy évig rohadtak a lövészárokban, akik a hazáért készek voltak meghalni, és akiknek a bajtársait ellenséges roham söpörte el, amíg Kunfi Zsigmond és barátai a budapesti kávéházban szervezték a forradalmat. A tiszti különítmények több tagjának a hozzátartozóit meggyilkolták, családtagjaikat nyilvánosan megalázták, megszégyenítették a vörösök, birtokaikat államosították, széthordták. Az erőszakra erőszak a válasz. Morálisan igazolhatatlan, de mégis érthető a reakció. Megpróbálom plasztikussá tenni a problémát: ha Gréczy Zsolt vagy Kunhalmi Ágnes meggyilkolná a családtagjaimat, akik máskülönben nem ártottak nekik, vagy ha nyilvánosan megszégyenítenék őket, valószínűleg én sem fordulnék bírósághoz, hanem megkeresném a bűnösöket.

És még egy utolsó szó Kunhalmiról. A szóban forgó rendezvényen azt mondta, hogy ha 2022-ben bizalmat kapnak, akkor a vörösterror áldozatainak emlékműve mellé azonnali hatállyal felállítják a fehérterror áldozatainak emlékművét is.

Nos, ez az emlékmű soha nem fog állni, Ágnes. Legalábbis a vörösterror áldozatainak emlékműve mellett biztosan nem.

Mert ha mégis felállítanák, mi is ott leszünk.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.888.hu]]>