Ma 2019 november 11. Márton napja van. Holnap Jónás, Renátó napja lesz.
spottle.jpg

Georg Spöttle: A tegnap foglyai

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Milyen jó volt a Kádár rendszer...

„Milyen jó volt a Kádár rendszer” mondta minap egy idősebb úr a szentesi kampányolás alatt. Megdöbbentem, mert a joviális idős bácsin láttam, hogy ezt komolyan gondolta.

Hát, feleltem, ha még megkérdezhetném a nagyapámat, aki már akasztófa alatt állt és az utolsó pillanatban kapott kegyelmet, persze némi utókezelésre azért beutalták a munkatáborokba, gondolom erről a kérdésről azért másként vélekedne. Felteszem szegedi dédim is rémülten tiltakozna, akinek államosították a házát és a boltját, amelyekért egy életen át dolgozott.

„Innen még a fiatalok is elmennek”, folytatta a bácsi. Most legalább utazhatnak feleltem, talán a legtöbb tízen-és huszonéves nem is tudja, hogy az ember és családbarát kommunisták annyira szerették polgártársaikat, hogy azok el sem hagyhatták az országot vagy maximum a baráti szocialista országokba utazhattak. Nehogy megszökjenek és jóhírét vigyék az elvtársaknak.

Persze a bácsika nem tette hozzá, hogy Szentesről pont a szocik miatt megy el az ifjúság, hiszen nincsen versenyképes munkahely és fizetés. Mindig elcsodálkozom, hogy emberek még mindig istenítik és visszasírják az MSZ(M)P-s korszakot. A hazugságait egy olyan rendszernek, amely nyugati segélyeken tudta csak fenttartani magát. Őszintén, ki szavaz jószívvel egy olyan pártra, amely a vörös terror örökségét még mindig magában hordozza. Akik szemeket lövettek ki a politikai érvelés helyett.

Egy pártra, amely annyira becsődölt, hogy még az igazságuk forrását, a Népszabadságot sem volt képes életben tartani. Amely, felvett 2200 milliárd forint hitelt az IMF-től, aminek semmilyen látszata nem lett, még egy stadion sem épült belőle ha-ha-ha…

Hogy nem veszik sokan észre, hogy az ellenzéki koalíció nem más, mint örök vesztesek nyomorult küzdelme a hatalomért. Modellezzük csak le, hogy mi lenne a győznének? Semmi, zéró, elherdált pénzek, nulla munkahelyek… Építeni csak az a politikai erő tud, amely mögött van népakarat,van pénz, vannak kapcsolati rendszerek, amelyben a nagy külföldi cégek hosszútávon megbíznak, mert érzik a politikai és gazdasági stabilitást.

Na, pont ezeket nem tudja az ellenzéki összefogás garantálni. Volt komcsik és ex nácik, akik még a saját pártjukat is csődbe vitték és utána a neten koldulnak. Valóban szép kilátások… Nincs az a nemzetközi befektető, aki rájuk építene.

A jövő, az ipari parkok, az oktatás, a turizmus, a városfejlesztés az komoly szakértői munkát igényel és nem kevés anyagi forrást ezek pedig nem a tegnap foglyainál vannak.

Forrás: ]]>Georg Spöttle Facebook]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (33) Sport (729) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (13) Mozaik (42) Kultúra (4) Mondom a magamét (4065) Heti lámpás (218) Irodalmi kávéház (471) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Vetítő (37) Belföld (5) Mozi világ (440) Nagyvilág (1439) Szépségápolás (15) Egészség (50) Jobbegyenes (1631) Politika (1571) Tereb (138) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gazdaság (631)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>