Az olyan párok élnek teljesebb életet, ahol a felek közös elhatározása, hogy ne legyen gyerekük, vagy azok, akik a hagyományos felfogás szerint alkotnak családot, és ahol gyerekzsivajtól hangos az otthon?

Amerika hetek óta emészti, vitatja, magyarázza és értelmezi azt a széles körű felmérést, amely nem az „elvárt” eredményt hozta. Nem az derült ki belőle, amire a gyereket vállaló többség számított. Hogy ők a boldogabbak. Hát nem, épp ellenkezőleg. A gyerektelen párok élnek teljesebb, izgalmasabb, boldogabb életet. Még leírni is eretnekség, tudom, volt is sikítozás miatta Amerikában. A konzervatív értékrendű, a család szentségében hívő társadalmi csoportok a modern világ fertőjének minősítették a közvélemény-kutatás eredményét, ezzel körülbelül le is zárva a vitát.

A többiek viszont egy magyar származású pszichológust idéznek azóta is. Csíkszentmihályi Mihály flow-elmélete, az „áramlat” tudománya olyan erős reflektorfénybe került az elmúlt hetekben, amekkora reklámot még sosem kapott Amerikában. A fiumei származású, magyar családban nevelkedő, de a második világháború után Rómában felnövő professzor könyvei Magyarországon is megjelentek, bár a szakmai körökön túl az áramlat gondolata, az emberi boldogság modern elmélete nálunk nem igazán vált ismertté. Önök közül szerintem sokan még a nevét sem hallották az Amerikában rendszeresen idézett pszichológusnak. A 79 éves Csíkszentmihályi jelenleg Kaliforniában él, sok egyéb mellett külsős tagja a Magyar Tudományos Akadémiának is.

Miért is boldogabbak a gyermektelen párok? Ez tehát a kérdés, amire válaszolva Csíkszentmihályi elméletét citálják elő azok, akik egyetértenek a megállapítással.
A flow, vagyis az áramlat, a tökéletes élmény pszichológiája (Csíkszentmihályi nagy sikerű könyvének is ez a címe) a gyerek és a felnőtt élettempója közötti eltéréssel magyarázza a gyereknevelés stresszhelyzeteit, a terhet, amit az ilyesféle családi élet jelent. Az „áramlatgondolat” egyik alappillére, hogy mindenkinek van optimális élettempója.

Az unalmas változatlanság és a zavaró káosz két véglete között mindnyájan keressük az optimális tempót, az élményekkel teli változatosságot. Ami másnak élvezetes, az nekünk lehet, hogy dögunalmas. Ami másnak kaotikus, felfoghatatlan és követhetetlen, az lehet, hogy nekünk még épp jó, épp elég izgalmas és sokszínű. Felnőttek is nehezen hangolódnak rá egymás tempójára, ez a viták, konfliktusok magyarázata a párkapcsolatokban, de Csíkszentmihályit felkapva, az szinte képtelenség, hogy a gyerek és a szülő flow-ja, áramlata épp azonos tempójú legyen. Amit a gyerek sokszor szeretne, azt a szülő már halálra unja, terhes, fárasztó. De néha épp fordított a helyzet, a szülő még maradna, nézne, figyelne, élvezne valamit, de a gyerek már rángatja, hisztizik, menne, mert unja. Nem találkozik a flow, és ez örökös, fel sem ismert stresszt okoz a szülők életében.

Egyszerűen ennyi az ok. Akinek nincs gyereke, annak nem kell ezt a terhet elviselnie, amit (ezen döbbent meg Amerika) a gyerektől kapott számtalan élmény sem kompenzál. Az amerikai szülők legalábbis ezt állították egy őszinte pillanatukban…

Frei Tamás - metropol.hu

Kapcsolódó anyagok:

• ]]>A huszonegyedik évad]]>
• ]]>Mérjük a mérhetetlent]]>
• ]]>Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat]]>

]]>www.flagmagazin.hu]]>