Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
47087f80677824fee6894b05d1e9f537.jpg

Frei Tamás: Kukkolás a gardróbszobában

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Már megint az Apple. Már megint ők járnak az élen, és elsőként próbálnak bölcsen keresztüllavírozni az elkövetkező évek egyik legellentmondásosabb frontvonalán.

Az okostelefonok kontra személyiségi jogaink, aztán kontra kalózkodás és kontra biztonságtechnika zűrzavaros konfliktuszónáján. Azzal kezdődött, hogy az Apple pár hónappal ezelőtt szabadalmaztatta azt a technikát, amely infravörös szenzorokat alkalmazva „kilövi” a telefonok kameráit. Mozivásznakba és koncertszínpadok fölé építik majd be, így bénítva le a közönség soraiból kalózkodók okostelefonjait.

Eddig még rendben is volna. De ebben a kérdésben aligha lehet tiszta vonalakat húzni. Mert közben már letölthető alkalmazás az Apple telefonokra a női öltözőkben, a ruhák közé eldugott készülékek „leselkedő” és mozgásérzékelő felvételi módja. Tele az internet gyanútlanul vetkőző lányok akaratlan sztriptízével. Úgyhogy egy konkurens biztonsági cég, a BrickHouse Security azonnal piacra is dobta a gardróbszobákban elrejtett okostelefonokat megtaláló SpyFinder detektort.

Dúl a macska-egér harc. Ráadásul egyre hevesebben. A hálószobánkat, az iskolai öltözőket még csak-csak meg lehet védeni. De miközben világszerte százmilliószám hordanak az emberek a zsebükben tökéletes kép- és hangrögzítő technikával felszerelt okostelefonokat, hogyan lehetne megakadályozni a személyiségi jogaink megsértését.

Azt, hogy véletlenül vagy rosszindulatból ne halljuk és lássuk magunkat ott és úgy, ahogy mi nem szeretnénk. Egy Facebook-oldalon, egy webkamera felvételén vagy valamelyik cég honlapjának fotóján. Az amerikai Nest Labs cég mostanság például azzal kísérletezik, hogy olyan sapkát fejlesszen ki, amely „fehér hangesőt” permetezne a fejünk köré. Értsd, olyan hallhatatlan jelzavarást, amely megakadályozná, hogy okostelefonnal bárki rögzítse a beszélgetésünket, mondjuk egy kávézóban, a szomszéd asztalon heverő készülékkel. Szó van olyan nyakláncok gyártásáról is, melyek infravörös fényt bocsátanának ki, és ezzel megakadályoznák, hogy fényképet lehessen rólunk készíteni.

A történet attól válik izgalmassá, hogy a minket lehallgató, lefényképező, a mozgásunkat követő technológiák bevezetése sokszor nem is a vásárlók, hanem a kormányok nyomására történik. Amerikában például szinte mindig nemzetbiztonsági okokkal magyarázzák, amikor újabb és újabb technikai fejlesztéseket engedélyeznek ezen a területen. A Google nemrégiben hozzákezdhetett egy ]]>olyan napszemüveg készítéséhez]]>, amely állítólag közvetítené azt, amit látunk. Először persze csak a szülők nyugodhatnának meg, mert így online követhetnék, hogy merre is csavarog a gyerekük (feltéve, hogy nem veszi le a szemüveget), de mi lesz ennek a vége?

Aligha meglepő, hogy ezek után azonnal megjelennek a piacon azok a termékek, melyek majd meg akarnak védeni minket ezektől az újdonságoktól. Pont úgy, mint amikor évekkel ezelőtt az autópálya-rendőrség számára kifejlesztették a gyorshajtókat levadászó radarpisztolyokat, de „védelemként” nemsokára megjelentek a lézerblokkolók is. Amiket aztán egyes országok betiltottak, mások meg nem.

Nálunk állítólag most készül az ilyen eszközökről törvény, mert ezek szerint kezdjük mi is felfogni, hogy valójában mekkora a tét.

Frei Tamás - metropol.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Gazdaság (724) Politika (1582) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Sport (729) Mozi világ (440) Heti lámpás (342) Belföld (11) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2898) Életmód (1) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Vetítő (30) Történelem (18) Flag gondolja (38) Egészség (50) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Mondom a magamét (8038) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>