A globális világ bonyolult összefüggéseire aligha lehetne jobb példát találni, mint hogy lépésről lépésre miként is jutottunk az ukrán válsághelyzettől az amerikai acélimport drasztikus megugrásáig, és persze, hogy ez majd miképpen hat Kijevre, Moszkvára, Brüsszelre, végső soron pedig Budapestre.

Kezdjük a mondóka elején. Arra talán még sokan emlékeznek, hogy az ukrán zavargások kezdetén azonnal felvetődött Moszkva ártó szándékának a lehetősége. Hogy Brüsszel, Berlin, de legfőképp Washington szerint a Kreml tudatosan kavarta az indulatokat, heccelte először a Krím félsziget, azóta pedig Kelet-Ukrajna orosz ajkú lakosságát. Ennek dacára nyugati részről a kezdetek óta csak óvatos szankciókat látunk, ímmel-ámmal bejelentett retorziókat, mert Európa gázfüggősége, az Oroszországtól vásárolt energiahordozók hatalmas mennyisége kiszolgáltatottá teszi a kontinenst. 

A háttérben rögtön csendes lobbizás indult, hogy az amerikai kormány (miközben szankciókkal fenyegeti Oroszországot) tegye lehetővé az olcsó amerikai palagáz exportját Európába. Ez viszont már a mondóka bonyolultabb eleme. A washingtoni kormányra ugyanis egyszerre több irányból is nyomás nehezedik.

Egyrészt az európai szövetségesek stratégiai indokok miatt azt kérik tőle, hogy engedélyezze a cseppfolyós állapotban szállítható amerikai gáz eladását. Másrészt viszont az amerikai ipar képviselői ez ellen vehemensen tiltakoznak. Az amerikai termékek világpiaci versenyképességét ugyanis növeli az olcsó amerikai energia (körülbelül fele annyiba kerül, mint Európában). Ha politikai és védelmi okokból adnak belőle Európának, akkor ezzel rontják az amerikai cégek pozícióit. Végső soron tehát amerikai munkahelyeket veszélyeztetnek. Ez pedig már belpolitika, amerikai időközi választások ősszel, satöbbi, satöbbi.

Mi legyen? Ezen vívódik már hetek óta az óceán túlpartján szinte mindenki, akire ott hallgatnak. Az egyik meglőtte, a másik hazavitte bonyolult meséjébe közben beszálltak a környezetvédők is, mert ők eleve ellenzik a szerintük természetromboló palagáz-kitermelést. Obama elnök végül néhány koncesszió kiadásával a gázkitermelés növelése felé látszott elbillenni. Úgy tűnt, hogy a belpolitikai érveket legyőzik a nyugati világ oroszellenes stratégiai szempontjai.

Az amerikai állásokat féltő vészkiáltásokat elcsendesítették a megnövekvő palagáz-kitermelés munkahelyteremtő érveivel, sőt, még azzal a mézesmadzaggal is, hogy mindez fellendítheti az amerikai acélipart, hiszen a palagázfúrásokhoz vas kell, vas és még több vas. 

Ehhez képest pár napja befutottak a kiadott koncessziók valódi gazdasági reakcióit jelző első viszonyszámok. Az elmúlt három hónapban 25 százalékkal ugrott meg az Amerikába irányuló olcsó kínai és koreai acél mennyisége. Acélipari dolgozók ezrei veszíthetik el a munkahelyüket Amerikában. „Obama ígérete – fogalmaz a szakszervezet – lázálommá változhat.”

Putyin pedig közben, gondolom, hangosan kacarászik…

Frei Tamás - metropol.hu

• ]]>Globsec: V4-es találkozó Pozsonyban]]>
• ]]>A szakadárok nem akarnak elnökválasztást]]>
• ]]>Ukrajna: szakadárok nélküli kerekasztal-beszélgetés]]>
• ]]>Putyin önellátóvá akarja tenni az orosz hadiipart]]>
• ]]>Sürgetik a Déli Áramlat építésének felgyorsítását]]>
• ]]>Ukrajna helyzetéről tárgyaltak]]>