Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
db8e37881456a3a465659d11e2fcdfef.jpg

Frei Tamás: Beépített örömlányok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Első pillantásra vicces és kínos a történet, de alaposabban körbejárva elég tanulságos is.

Ahogy Miamiban az egyik hatalmas városrész rendőrfőnöke egyetlen óra alatt röpült az állásából, mert prostituáltak szolgáltatását vette igénybe. 

Ő legalábbis azt hitte, pedig beépített nyomozókról volt szó.

Amerikában a prostitúció ellen alapvetően úgy küzdenek, hogy a rendőrség nem a lányokat üldözi, hanem a kuncsaftokat. Itt ugyanis azt gondolják, hogy aki a testét árulja, ezt kiszolgáltatott helyzetből teszi, olyan családból, körülményekből származik, hogy nem nagyon van más választása. Nem őt kell tehát üldözni, van anélkül is épp elég baja.

A rendőrség inkább a fizető ügyfeleket célozza, mert Amerikában azt gondolják, hogy a prostitúció esetében a kereslet hozza létre a kínálatot. Ha a férfiak – képletesen szólva – nem lengetnék a százdollárosokat a lányok felé, akkor nem lenne ennyi örömlány.

Azt most tegyük félre, hogy ez így van-e, vagy sem. Ezúttal inkább az az érdekes, hogy a rendőrség errefelé a nyomozást „felbujtóként” is végezheti, vagyis rendőrnők hirdethetnek újságokban, honlapokon. 

Valós, saját magukról készített szexi fényképekkel, mert amikor a szolgáltatásaikat igénybe vevő férfiak megérkeznek a szállodaszobába, akkor egészen odáig el kell jutniuk, hogy a férfiak fizetnek. Viszont ha nem azt a hölgyet találnák a szobában, akinek a fotója felizgatta őket, akkor esetleg nem lenne „fizetési aktus”, pedig épp az a bűncselekmény egyértelmű bizonyítéka. 

A prostituáltak Amerikában kísérőszolgáltatást, escort szervizt kínálnak. 

Vagyis „hivatalosan” azért kapnak pénzt, mert elmennek színházba, esetleg vacsorázni egy férfival. Nem pedig a szexért. Ha vacsora után (amire persze sor sem kerül) le is fekszenek egymással, akkor – lebukás esetén – azt szokták mondani: megtetszettek egymásnak, és ezért végezték az ágyban. 

Pénz a szexért nem cserélt gazdát, az a vacsorakísérgetésért járt. Ha viszont nincs vacsora, csak egyből pénz a szállodaszobában, egy rendőrnővel, aki rögzíti az összes telefonbeszélgetést, hát az a valódi lebukás.

Ez történt a rendőrfőnökkel is, ide-oda telefonált, rendelt egy barátnőt is, egy másik escortot, mert egyszerre két hölgyet szeretett volna. Megállapodott árban, belépett a szobába, kiperkálta a pénzt, és már kattant is a kezén a bilincs. Krimikbe illő jelenet lehetett, ahogy letartóztatták, és a saját börtönében töltötte az éjszakát. 

Eközben épp bemutatták azt a dokumentumfilmet, melyet Miamiban, igazi prostituáltak körében forgattak New York-i újságírók. Az a furcsa és meglepő tanulság derül ki belőle, hogy az internet generálta popkultúrában alapvetően már nem is a kiszolgáltatott, rossz családból származó lányok kötnek ki az éjszakában. 

Épp ellenkezőleg. Jól nevelt, rendes, tanult, kisvárosi széplányok, akiket elkábít a valóságshow-kultúra. Megrémülnek a szüleik példájától, hogy rájuk is egész életükben a kocsi, ház, munka, család és gyerek „dögunalma” vár (ők fogalmaznak így a filmben). És a hiteltörlesztés!

Akkor már inkább a prostitúció. Legalább történik velük valami.

Nehéz erre bármit is mondani.

Frei Tamás - metropol.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Mozaik (83) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Autómánia (61) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Mozi világ (440) Történelem (17) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>