ég a Földközi-tenger térsége, lángol a bozótos a görög szigeteken, Portugáliában, sőt már Horvátországban is. Az évnek ebben az időszakában a térségben nyaralók vannak, akik akár akaratlanul is hozzájárulhatnak a lángtenger kialakulásához, egyszerűen azzal, hogy a parkoló autójuk visszapillantó tükre begyújtja a száraz füvet, egy ottfelejtett szemüveg miatt elemészti a tűz a hegyoldalt, a véletlenek hosszasan sorolhatók. A nyaralók pedig aggódnak, hogy elmehetnek-e a kirándulásra, amelyre annyit spóroltak, vagy a lángok fenyegetése miatt el se induljanak. A híreket lesi mindenki, és senki se lehet teljesen tisztában azzal, pontosan mi is a helyzet.

A szintén nyaraló, de Móricka szintjén mindig ugyanarra gondoló zöldaktivisták hamar megtalálják a hangjukat, amikor azt mondják, a régió maga a földi pokol, és bizony, emberi oka van a bozóttüzeknek, nélkülünk nem történne ilyesmi. Mivel teljesen hipotetikus a felvetés, nem lehet se igazolni, se megcáfolni, az emberek ott vannak, a Föld egy olyan hely, ahol emberek élnek, és teljesen mindegy, hogy milyen lenne a természet, ha nem lenne emberiség. A forróság és a szárazság is csak azért fontos, mert minket, embereket érint, a mi komfortunkról szólnak a hírek, s nem a Földről. De a bozóttűz is politikai fegyver, ha azzá akarja valaki formálni. A lapokban és tévékben megszólaltatott szakértők egy része konkrétan politikai aktivista, akik rámutatnak, az ember a hibás a kialakult helyzetért, elvtársaik pedig már ragasztják is magukat az autópálya aszfaltjához, hivatkozva a zöldfordulat elkerülhetetlenségére. Ez egy csapat persze, de két különböző fórumon támad, egymást erősíti a két akció. Az igazság pedig elsikkad, hiszen már rég nem arról van szó, menjünk-e nyaralni Korfura.

A konkrét helyzet pedig mindig árnyaltabb, mint a bemutatott, szenzációhajhász összefoglaló. Korfun és Rodoszon is családok fogadtak be rengeteg evakuált nyaralót, hirtelen barátságok alakultak ki, az egyházak segítséget nyújtottak a rászorulóknak, akik a pihenés helyett füstös rémálomba csöppentek. A katasztrófák emberi arcát is elhomályosítja a füst, pedig érdemes rávilágítani, igen, az ember okozhatta a tüzet, de az ember is oltja el, és ilyenkor meglepően testvéri tud lenni két idegen egymással, félretéve az anyagi érdekeket és az esetleges kényelmetlenséget. Pedig azok a görögök, akik a turizmusra építik fel a megélhetésüket, most veszítik el a betevő falatjukat azzal, hogy a sajtó ökokatasztrófáról harsog, visszafordíthatatlannak nevezve a klíma átalakulását, kiégett pusztaságot vizionálva oda, ahol egykor a Habsburg-hercegnők pihentek vagy ahol a johannita lovagok megteremtették a tengeri hegemóniájukat. Olga Kefalogianni görög turisztikai miniszter szerint a tüzek csak Rodosz kis részét érintik.

A hatóságok közben igyekeznek megküzdeni az álhírek és a hírek özönével, kiválasztani, hol veszélyes a megmaradás, honnan kell eltávolítani az embereket, a lehetőségek szerint oltani a tüzeket, de fenntartani az egyensúlyt, hogy ne álljon meg a turisták érkezése. Emberfeletti feladat, néhányan bele is halnak, hogy a nagy közösségnek hosszú távon jó legyen. A zöldaktivisták politikai célokat teljesítenek, egyértelműen látható a központi szervezés, s minden megmozdulásuk arra utal, hogy az emberi arc és szív hiányzik az akcióik mögül, a legalapvetőbb felelősségérzetük sincs. Az ember ugyanis nem rossz, nem szabad beállítani minden gonoszság forrásának, csak azért, hogy a következő választáson sikerüljön három tizedszázalékkal többet gyűjteni. A görög néni, aki ebédet főz a pórul járt turistának, ő az igazi ember. Hozzá kell felnőni.