A munkával a Boehmer et Bassange ékszerész céget bízta meg. Mivel ez a nyakék lett volna a világ legnagyobb és legcsodálatosabb ékszere, az ékszerészek csak hosszú határidővel vállalták el a mestermunka elkészítését.

Sajnos Boehmer és Bassange nem számoltak azzal, hogy XV. Lajos fogja magát és meghal hirtelen himlőben, szeretőjét pedig gyerekeivel, kitartottjaival, kegyeltjeivel együtt úgy penderítik ki Versailles-ből, mint a macskát szarni. A nyaklánc azonban ekkor már készen állt, és mivel a készítő cég számára tetemes befektetés volt már anyagköltségen is, nyilván meg akartak tőle szabadulni, de hát egy ilyen méretű és értékű tárgyat nem is nagyon tudott volna más megvenni, mint az új király, XVI. Lajos. Az erkölcsös osztrák Marie Antoinette azonban egyúttal önérzetes nőci volt, és amikor férjecskéje felajánlotta neki az apja kurvájának készített nyakláncot nászajándék gyanánt, nem kicsit küldte el a francba.

És ekkor jött a képbe a „lecsúszott dzsentri” lánya, Jeanne de Valois – Saint Rémy. Meglátja a lehetőséget, hogy a rothadt rokokó mocsokban akár ki is dagonyázhatja magának ezt a nyakláncot. Ezért fogta magát, és egy hamisítóval, egy hímringyóval, egy kurvával összefogva megszervezték, hogy a nyakláncot kicsalják egy szexmániás bíboros átverése révén. A történetben még Cagliostro grófja is részt vett cinkostársként, hisz azért 2 millió livre az akárhogy is nézzük 2 millió livre. Cagliostro volt amúgy az első híres „gyógyító guru” Európában a XVIII. század végén, pont olyan, amilyen majd egy olyan 100 évvel később Raszputyin lesz a hasonlóan tragikus sorsú Romanovok udvarában.

A botrány nagy vihart kavart, és ugye a történet legvégén az egyetlen igazi áldozat nem más lett, mint a végig ártatlan, erkölcsileg feddhetetlen Marie Antoinette.

Körötte azonban már ekkor egy olyan rothadt és mocskos világ volt, hogy a Nép, aki pusztán messziről bámulhatta a hatalmas fényűzést, a gyémántok, milliók, csalók ügyeskedéseit végül pont rajta és gyermekén vett elégtételt, amikor a csöppet sem dicső, ám elég nagy Francia Forradalom során kivégezték őket.

A romlott, mocskos életű csalók elmenekültek, győztek, megúszták az egészet. A nyakláncot feldarabolták és Londonban eladták a darabjait. A csalók eztán a „Bahamákon csücsültek”. Az átvert, de azért nyakig ludas szexmániás bíboros később népszerű forradalmi hős lett egy időre. 1786-ban Rohan bíboros „felmentése” a nyaklánc-perben egyfajta népünnepély lett: a nép a bűnöző mellé állt.

1789-ben, a forradalomkor Marie Antoinette-et letartóztatják, míg Rohan bíboros népszerű választott képviselőként vonul be a Nagy Nemzetgyűlésbe.

Más kérdés, hogy később a Végzet csak majdnem, de a lelkiismeret végül utoléri.Németországba menekül és élete végén megmaradt és kimentett vagyonának maradékait a Forradalom elől menekülő üldözöttek, elsősorban papok és apácák megsegítésére osztja szét és így is hal meg 1803-ban.

A történetből amúgy egy megbukott, de egész nézhető film is készült 2001-ben, szóval a hasonlóságok már akkor megmutatkoztak, csak talán túl erőltetettnek tűnhettek. Ha azonban ma olvasnánk el ezt a történetet, és a filmet 15 évvel később nézzük, a háttérben a Panama-papírok hírei mennek, más érzéseink támadnak.  Látjuk, ahogy ártatlanokat magával sodor a botrány, látjuk hogy basznak át svindlerek alapvetően normális arcokat, sőt hogy válik a svindlerkedés mindennapi rutinná. Hogyan tivornyázik az elit a maga kis Versailles-jában, hogy aztán púder mögé rejtőző „szépasszonyok” a Látszat erejével írjanak fölül minden valóságot.

A valódi bűnösök megússzák, sőt nyernek az ügyön, ami meg a Népben lecsapódott, hogy a „gonosz osztrák kurva” szerencsétlen dzsentriket használt ki azért, hogy kicsinyes utálatát kiélje az ártatlan és jóságos, megvezetett Rohan bíboroson.

A „nép ítélete révén” került Marie Antoinette feje a kosárba, míg Rohan a Forradalmi Nemzetgyűlésbe választott delegátus lett.

Az igazi tettesek látszólag dörzsölgetik a tenyerüket és „offshore” cégekben vagdosták fel az ellopott Nyakék gyémántjait, de aztán – a feljegyzések szerint –őket is utoléri a végzet: londoni gangsterek végeznek velük, kirabolják őket Jeanette-et pedig nemes egyszerűséggel kidobják szállodája emeletről az utca kövére.

A botrány ma, 2016-ban pláne tanulságos, mert igazából minden benne van. Az egész botrány eleve azért történik, mert egy nemibeteg állat király nyíltan megcsináltathatja a kurvájának a nyakéket annyi pénzért, amennyiből lélegeztetőgépekből lehetne kirakva a Champs Elyseé.

A Botrány nem jöhetne létre tehát, ha nem lenne a Rendszer maga végtelenségig romlott.

Azon, hogy egyesek itt milliókat költenek nyakláncra, miközben a lecsúszott nemeslány egy párizsi gettóban álmodozik arról, hogy majd a katélykertben szóba áll a Királynővel, ezen senki meg se lepődik. A történetben mindenki valahol korrupt, az tehát, hogy az „ügyesek” jól átverik a „nagyokat” igazából Robin Hoodkodás, menőség, whiskysrablós vigilante jófejség. Persze – ahogy most – már 1786-ban is voltak „Joe Doe-k”: pislogó udvarhölgyek, susmorgó cselédek, akik peltykálva röhögnek a markukba és nem kell nagyon sokáig gondolkodni azon sem, hogy az egész történetben megint a leghülyébb a Nép maga, amelyik elítéli az ártatlant, és ünnepli a bűnöst.

1786-ban, az akkor megdönthetetlennek tűnő Anciénne Régime azt hitte a maga részéről, hogy egy „bulvároson tálalt” történettel (amiből számtalan volt), illetve az ebből készült szaftos, enyhén szoftpornós elemekkel meg sok korrupcióval tűzdelt sztorikkal le lehet foglalni a népet.

Hogy ez olyan, mint a cirkusz. Mindenki tudni vélte, hogy az Igazságszolgáltatás működik, a Rendszer megdönthetetlen. És akkor történt pár dolog utána.

Ami mostanában érdekes, hogy egyrészt gyűlnek a migránsok, másrészt recseg-ropog a globális Versailles, legyen az Brüsszel vagy Washington. A nép naponta csámcsog az „offshore-nyakékek” és egyéb „sosem látott botrányok” csontjain, miközben mindenki azt hiszi, hogy ez így a Rendszer része, vannak a jók meg a rosszak, és ennyi.

Nos, ez valahogy a Gyémánt Nyakék 1786-os pere, ama bizonyos nyár, amikor „minden idők legnagyobb nyakéke” és „a királynő is érintett a botrányban” főcímek töltik meg a nyilvánosságot. Vannak kirobbantók, meg vannak átverők, átvertek, meg van a nép is…. minden adott, de valahogy a dologból tök más lesz végül, mint azt bárki képzelte volna. Így érzem most magam a Panama híreket hallgatva. Lehet, hogy mindenki okosan kitalált itt mindent, és mindenféle hatalmasok egymással való leszámolásához, bosszújához offhsore-nyakék milliárdokat mozgat, de hogy a végén mi lesz ebből, azt Isten az atyám, nem tudom megmondani.

Hogy jó vége nem lesz, az azonban biztos.

]]>www.tutiblog.com]]>