Ma 2024 november 05. Imre napja van. Holnap Lénárd napja lesz.
Európa a partvonalon kívül

Európa a partvonalon kívül

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Valamikor a háborúinkat nemcsak magunk vívtuk, de a magunk érdekeikért is

 

Újévkor rendre megforognak a neten a jóslatok, amelyeket a politológusok prognózisoknak hívnak, mert így szerintük jobban passzol a doktorátusukhoz. Fellapozzuk, mit jövendölt a nagy bolgár politológus, Baba Vanga, a vak látnok füvesasszony, a Balkán Nostradamusa. Vagy beleolvasunk a világ legjelentősebb jelentéktelen politikusa, a Putyin-csereszabatos Dmitrij Medvegyev jóslataiba.
Mármost Vanga nagyi és Dmitrij Anatoljevics is szörnyűségeket jövendöl 2023-ra, ne is zaklassuk fel magunkat rajtuk! Különben is, ha tényleg látnánk a jövőt, a sportújságírók milliárdosok lennének a fogadásokból, a közgazdászok pedig a tőzsdéből. De újévi helyzetképet azért adhatunk Európa történelmi leértékelődéséről. Arról, hogy miközben elszenvedi az élelmiszerek vagy a benzin inflációs, szankciós, de legfőképpen igencsak megugrott árát, olyan tehetetlenül nézi a szomszédjában már tizenegyedik hónapja dúló ukrajnai háborút, mint egyszeri férj a szomszéddal hentergő feleségét.

Kezdjük messzebbről! Mint ismert, Nagy Imre emlékezetes beszédet tartott a washingtoni kongresszusban 1956. december 21-én. „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van” – ismételte meg korábbi szavait az amerikai politikai elit képviselői előtt. Mögötte az alelnök és a házelnök büszkén tartotta a magasba a középen lyukas magyar zászlót. Eisenhower elnök is elégedett volt. Tudta, nem hiába fordít országa százmilliárd dollárt a magyar szabadság ügyére.

Persze nem csalja meg az olvasót az emlékezete, és a szemleírónak sem ártott meg ennyire a szilveszteri vigasság. 

A fenti állításokban Nagy Imrét – aki 1956 végén már snagovi fogságában volt – Zelenszkijjel, 1956-ot 2022-vel, a magyar zászlót az ukránnal, Eisenhowert Bidennel kell behelyettesíteni, hogy valós kijelentéseket kapjunk. Az ukrán ügy megér ma annyit Amerikának, amennyit a magyar nem ért meg ’56-ban, hiába buzdította a pesti srácokat a Szabad Európa Rádió.

 Amerikai véráldozat nélkül meg pláne megér. Ukrajna százmilliárd dolláros támogatása összegszerűen stimmel. Mitch McConnell, a republikánus szenátorok vezetője – az amerikai politikusokat időnként hatalmukba kerítő őszinteségi rohamok egyikében – a minap nyíltan kimondta, „Ukrajna támogatása közvetlen befektetés a hideg, kemény, gyakorlati amerikai érdekekbe.”

 

Richard Black volt republikánus szenátor pedig így fogalmazott korábban: „Minket, az Egyesült Államokat és a NATO-t nem érdekel, hány ukrán hal meg […]. Tudják, olyan lett ez, mint egy nagy futballmeccs, gyerünk hát, hajrá! Nekünk is megvan a csapatunk, nekik (ti. az oroszoknak – a szerk.) is. És amíg nyerünk, nem érdekel bennünket, hány játékosunk rokkan le a pályán.” De Black, az egykori hivatásos katona, a vietnami háború Bíbor Szív sebesülési érdeméremmel kitüntetett veteránja tovább is megy. „Nem hiszem, hogy Ukrajnának bármi köze lenne a háborúról vagy békéről szóló döntéshez. Azt hiszem, »ezt« Washingtonban hozzák meg. Amíg csak akarjuk, hogy folytatódjék a háború, harcolni is fogunk, proxyként (ti. helyetteseinkként – a szerk.) használva az ukránokat. Harcolni fogunk az utolsó ukrán haláláig” – mondta.

Magyarul az amerikai világbíróság távoltartási végzést hozott Putyin ellen, és ennek az ukránok a végrehajtói. Meghatározása szerint a (NATO-területtől való) távoltartás a kényszerintézkedések egyik fajtája. 

Lényege, hogy a terhelt (azaz Putyin és hadserege) szabad mozgáshoz és tartózkodási helyének (ukrajnai) szabad megválasztásához való jogát korlátozza, a személyi szabadság tényleges elvonása nélkül. Értsd: Putyin uralmát azért nem akarják vagy nem tudják megdönteni. De Black szövege már egészen olyan, mintha a freudi ösztönén bugyogna fel a felszínre az amerikai politikából. Mintegy ellenpontozva a hivatalos Washington – mint a freudi felettes én – az ukránok amerikai támogatását önzetlen szabadság- és demokráciaszeretetükkel magyarázó közleményeit. Az ilyen idealizáló, egyszerűsítő elbeszélést hívtuk régen a regény ifjúsági változatának.

Elképzelhető, hogy valaki úgy véli, az öreg Dick Black meghibbant, esetleg az oroszok fizetik. Vessük hát össze a szavait George Friedman véleményével, akiről viszont tudjuk, hogy igen sok pénzt keres Amerikában a stratégiai konzulenscégével. Friedmant nemrég, már hónapokkal azután kérdeztük, hogy Black elmondta a véleményét; utóbbi óta történt egy s más az ukrán fronton. Friedman ezt mondja: „Az Egyesült Államok nagyon világossá tette az ukránok előtt, hogy eljött a tárgyalások ideje. Ez persze nem tetszett nekik.” Meg ezt is: „Persze ez a két ország nem ugyanolyan mértékben vitte a bőrét a vásárra. Az ukránok harcoltak, így aztán ők is szenvedtek a fronton vérveszteséget, mégpedig igen komolyat, mi csak a fegyvereket adtuk a kezükbe.” Meg még ezt: „Ukrajnának nem kell belépnie a NATO-ba ahhoz, hogy a szövetség megvédje. A jelen esetben egyetlen tag, az Egyesült Államok mellettük való kiállása kritikusnak bizonyult.”

Vége a szilveszternek, józanodjunk hát ki: Európa már a saját jelenkori történelmében is mellékszereplő. A XXI. század nagy világpolitikai konfliktusának eleve az amerikai–kínai rivalizálást jósolta (oppardon, prognosztizálta) a külpolitikai szakma. 

Ez még igaz is lehet később, de egyelőre a szomszédunkban ropognak a fegyverek. A válságok sorozatán (görög adósság, migráció, Covid, háború) át vergődő Európa hányattatásairól, az egyelőre beláthatatlan végű korrupciós botrányról e hasábokon is sokat írtunk az elmúlt hetekben. De geostratégiai szempontból sem rózsásabb a helyzet. Nyugati határunk bizonytalan. 

A brexit utáni britek – akikben legalább van némi katonai potenciál – még európai­nak számítanak-e egyáltalán? Mennyiben különbözik a politikájuk az amerikaiakétól?
Keleten meddig érnek a határaink? Mi Ukrajna? Konc, amin Washington és Moszkva utódvédharcban marakszik? Mi lesz belőle középtávon? Ütközőzóna? Rágógumi módjára, öt-hatszázezer négyzetkilométerre szétnyújtott új berlini fal? Lehet-e belőle legalább viszonylag demokratikus európai állam, valamiféle szegényebb Lengyelország? A kárpátaljai magyarok talán ennek örülnének a legjobban, de nem úgy néz ki, hogy Európának sok beleszólása lenne a dolgokba. Ki is szólhatna bele? Von der Leyen? Scholz? 

Még talán Macront nézik Washingtonban és Moszkvában hatalmi tényezőnek Európából. Végül is ott ül vétójoggal a Biztonsági Tanácsban, az EU utolsónak maradt nukleáris (és futball-) nagyhatalma képviseletében. 

Csak mímelni tudja az egykori francia grandeurt és gloire-t, a nagyságot és dicsőséget, de legalább mímeli, Mbappét vigasztalva a katari gyepen, miközben Biden (vagy a dublőre) talán épp diktálja az amerikai feltételeket Zelenszkijnek, a botcsinálta Ukrajna szintén botcsinálta elnökének, e filmvászonról leugrott Goloborodkónak. Viszont Macron nem választható újra, ráütötték már a szavatossági időt, mint egy kerek francia sajtra.

Nem kell Vietnamig visszamennünk: 2000 óta is jól ismerjük a nagy amerikai háborúk helyszíneit. Megtanultuk, hol van a térképen az afgán Mazar-i-Sarif, az iraki Falludzsa. Most már Mariupolt, Herszont is el tudjuk helyezni. De valamikor az európaiak a háborúiakat – akármilyen szörnyűek voltak is – legalább nemcsak maguk vívták, de a maguk érdekeikért tették. Tolsztoj a Háború és békében érzékletesen írja le, ahogy – bő kétszáz évvel ezelőtt – három császár (Napóleon, az osztrák I. Ferenc, valamint I. Sándor cár) felügyeli a morvaországi harcokat. Újévi vizuális szorgalmi feladatként képzeljük el Bident, Putyint és Zelenszkijt lóháton, Herszonnál! Tolsztoj a kegyetlen hierarchiát is érzékelteti. Andrej herceg, Kutuzov fiatal, hetyke szárnysegédje látványosan semmibe veszi a neki megilletődötten jelentő idős osztrák tábornokot. Közülük az osztrák harcolt ugyan a saját földjén, de ez mindegy. A nagyok már akkor tudták magukról, hogy nagyok, a kicsik pedig, hogy kicsik.

Szőcs László - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Flag gondolja (37) Kultúra (9) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7936) Tereb (146) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Gazdaság (719) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Életmód (1) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (333) Belföld (11) Jobbegyenes (2874) Egészség (50) Politika (1582) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Történelem (18) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>