Egy elbaltázott brazil szappanoperára kezd hajazni a Gyurcsány házaspár válási macerája. Amire amúgy nem lennénk kíváncsiak, nem fizettünk rá elő, hagyjanak minket békén a bulvárparádéjukkal. Vagy ha arra képtelenek, legalább nyilvánosan fölpofoznák egymást, mint a minap Macronék. Abban legalább lenne tűz, szenvedély. Ám Dobrevék csendben intrikálnak.

Minden bizonnyal ennek lehet a folyománya, hogy valaki a napokban archiválta Ferencünk Facebook-oldalát. A fejlécén most már az virít: „Gyurcsány Ferenc – archivált.” Múlt időbe tették. Így múlik el a világ dicsősége. 

Vagy egy túlbuzgó DK-s rendszergazda önállósította magát? Esetleg Klára archiválta szegény Ferit? Valamiféle válási búcsúajándékként? Nem lenne túl elegáns. Igaz, Feri sem az a kimondott úriember. Már amennyire azt Vadai Ágnes pajkos mosolya sejtetni engedte. Vagy – ha akad, aki még emlékszik rá tíz évvel ezelőttről – a furcsán hosszúra nyúlt csepeli munkamegbeszélések a fiatal szóvivő lakásán, amelyek kétségtelenül pártérdekből történtek. Rossz az, aki rosszra gondol. Az „öregecskedő” feleségek lecserélését pedig nem is úgy kell érteni, ahogyan azzal az érintett poénkodott. Akárhogyan is, Dobrev Klára nem most mászott le a falvédőről. Ha ő tette ad acta a férjurát, és az archiválás hitvesi bosszú, akkor ez a hidegen tálalt fajtából való.

Egyébiránt a bukott zsarnokok emlékezetből való kitörlésének komoly hagyományai vannak a történelemben. A „damnatio memoriae”, magyarul az „emlékezet elátkozása” egy szakrális büntetés volt az ókori Rómában, amelynek során a rossz emlékezetű császárok vagy más személyek nevét lekaparták a sírjukról, az emlékművükről. Szobraikat beolvasztották vagy átalakították. Megpróbálták még az emléküket is eltüntetni. Mintha soha nem is léteztek volna. A rómaiak előtt már az egyiptomiak is alkalmazták ezt a rituális büntetést: a fáraók az általuk nem kedvelt elődök nevét levakartatták a feliratokról, falakról. Ám ahogyan Hatsepszut fáraónő emlékét nem sikerült így eltüntetni, úgy minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc dicső országlását sem fogjuk egyhamar elfeledni, még ha az oldalát valaki szorgosan archiválta is.

Időben és térben kevésbé távoli, talán Ferencnek testhezállóbb példa is akad az effajta történelmi leszámolásokra. Lám, a Szovjetunió belügyi népbiztosa, Nyikolaj Ivanovics Jezsov is sokáig nagy becsben tartott elvtársa volt Sztálinnak. „Koba” parancsára személyesen ő foganatosította az 1930-as évek legnagyobb tisztogatását, amelynek során a szovjet politikai-katonai elit csaknem felét agyonlőtték vagy bebörtönözték. Végül aztán Jezsovot is utolérte a sorsa: egy szokványos koncepciós per végén agyonlőtték. Hogy aztán – egyfajta újkori damnatio memoriae-ként – kiretusálják Jezsov alakját a Sztálinnal közös fényképekről. Mintha nem is létezett volna.

Jelszavuk a régi: a múltat végképp eltörölni!

Pilhál Tamás

]]>www.magyarnemzet.hu]]>