Ma 2024 december 15. Valér napja van. Holnap Etelka, Aletta napja lesz.
Egy regény, ami nem tehet semmiről

Egy regény, ami nem tehet semmiről

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)
Jeszenszky Zsolt remek írással tért vissza.

Az ember sokszor nem tudja, sírjon vagy nevessen bizonyos politikai-közéleti szereplőkön; néha egészen bosszantó, vérlázító tud lenni egy-egy megnyilvánulásuk, néha pedig Buster Keatont megszégyenítő esetlenséggel, vagy sima ostobasággal találkozunk náluk, és csak röhögni tudunk bohóckodásukon, vergődésükön.

Még nehezebb a helyzet, amikor nemcsak eseti megnyilvánulással szembesülünk, hanem folyamatos, tendenciózus viselkedéssel, ráadásul nem is csak egy személy, hanem komplett politikai közösségek, műhelyek, kultúr- és érdekkö­rök, illetve véleményformálók részéről.

Az Amerikai Egyesült Államokban két nagyon komoly hazugság is szárad a baloldali média lelkén, amelyeknek egyelőre nincsenek súlyos következményei.

Először Donald Trump bírójelöltjét, Brett Kavanaugh-t vádolták meg különböző, kétes hitelességű hölgyek szexuális zaklatással, amit a fősodrú média szinte kész tényként tálalt, de legalábbis kiemelten foglalkozott vele.

Ám semmilyen bizonyítékot nem találtak, az elismerten kiváló szakmai kvalitású Brett Kavanaugh azóta pedig főbíró lett. A másik eset még frissebb: két éven keresztül zajlott boszorkányüldözés Donald Trump elnök ellen, amelynek során a Robert Mueller vezette bizottság azt próbálta bizonyítani, hogy Donald Trump a választási győzelem érdekében összejátszott az oroszokkal, valamint akadályozta az igazságszolgáltatást.

A meglehetősen abszurd, a vele szemben vesztes Hillary Clinton által bedobott vádakat, az orosz vonalat stb. hihetetlen vehemen­ciával nyomta szinte minden létező médium, másról sem szóltak a híradások, háttérbeszélgetések, elemzések. A vizsgálat eredménye: egy nagy semmi. Donald Trump nem kokettált az oroszokkal, és nem akadályozta az igazságszolgáltatást. A Mueller-fétist legjobban forszírozó tévécsatornák és műsorok nézettsége húsz százalékot zuhant, miután kiderült, hogy végig félrevezették a nézőket.

Itthon millió hasonló példát találunk egy-egy hazugság, és/vagy manipulatív, félrevezető információ folyamatos napirenden tartására. A suttogó propaganda által terjesztett képtelen egészségügyi vádaktól kezdve a feleségét megverő Orbán Viktor parkolóban felejtett gyerekén át a miniszterelnökkel kezet nem fogó Emmanuel Macronig széles a skála.

Csupa-csupa olyan történet, amit a liberális-progresszív megmondóemberek bármennyire szeretnének maguk is elhinni, ettől még nem lesznek igazak. A tények, a valóság persze ritkán zavarja meg őket a hiszékeny, védtelen olvasók manipulálásában.

Miközben persze ők azok, akik gátlástalanul propagandistázzák a kormánypárti újságírókat. Azokat, akik nem állnak be a nemzetközi baloldal narratívái alá; akik ellentétben az ellenzéki újságírókkal, nem játsszák el hazudozva az olvasóknak, nézőknek a függetlent.

Azokat, akik hagymázas fantazmagóriák, lánglelkű uszítások, hangzatos mesék és sokszor szamárságok gyűjteménye helyett a valóságot írják le.
Definíciója szerint a propaganda célja bizonyos nézetek elterjesztése, a befogadók véleményének befolyásolása, meg­győzése.

Módszereiben sunyi és gátlástalan, a felületes, védtelen olvasóval sok mindent el tud hitetni, érzelmeit jelentősen képes befolyásolni. A „hibrid rezsimekről” már korábban csúsztatásokkal, sugalmazásokkal teli, nagy ívű propagandacikket jegyző Filippov Gábor újabb tökéletes hazai példáját produkálta a minap ennek, ami pillanatok alatt végigfutott az ellenzéki mé­dián.

John Maxwell Coetzee Nobel-díjas dél-afrikai író regénye, a csaknem negyven évvel ezelőtt megjelent A barbárokra várva hirtelen újra aktuálissá lett honi liberálisaink körében.

Filippov Gábor, aki egyébként a könyvet újra kiadó Athenaeum szerkesztője, az ATV-n „magyarországozott” a regény kapcsán, Plankó Gergely pedig a 444-en dobta be rögtön az „óriásplakát” szót. Nem véletlenül alélnak el örömükben, hiszen tálcán kínálják magukat a felületes, olcsó, ám hatásos összemosási lehetőségek.

A regény nagyjából arról szól, hogy a központi hatalom saját meggyengülését megakadályozandó, ellenségképet gyárt: a nyugodt peremvidéken élő nomádokat veszélyes barbárnak titulálva, a rendcsinálás jegyében üldözni, vegzálni kezdi.

És hát mennyire kézenfekvő a párhuzam, nem igaz? Az Orbán-rezsim a központi hatalom, amely meggyengülőben van, és félelmében a szegény, szerencsétlen menekülteket barbároknak, ellenségnek állítja be. Pedig valójában nem is kellene tőlük félnünk.

A százezerszámra beözönlő, teljesen eltérő szocia­lizációjú, sokszor analfabéta, integrációra alkalmatlan tömegek semmilyen veszélyt nem jelentenek a kultúránkra, biztonságunkra, ugye?

A terrorcselekmények, a nőkkel szembeni tömeges erőszakok mind-mind csak elszigetelt esetek, sőt tulajdonképpen meg sem történtek. Vagy ha mégis, akkor arról is Orbán gyűlöletpolitikája tehet. Szóval a Nobel-díjas dél-afrikai író kiváló hivatkozási alap, sőt, tulajdonképpen ő már negyven évvel korábban is megjósolta a gonosz Orbán eljövetelét.

Miközben a valóság az – ha már a regény párhuzamait akarjuk mindenáron használni, és ha tényleg komolyan vennénk ezt a kolonializmusról szóló, csaknem negyvenéves irodalmi alkotást –, hogy a Filippov és társai által körberajongott brüsszeli bürokraták, az Európai Parlamentben csücsülő semmirekellők, az unió, és általában Európa elveit, hagyományait folyamatosan feladó, pozícióhajhász politikusok jelentik a gyengülő, recsegő-ropogó központi hatalmat, akik saját bukásukat megelőzendő, ellenségképet gyártanak, és ezt a Fidesz, illetve Orbán Viktor személyében vélik megtalálni.

Rui Tavares és Judith Sargentini úgynevezett jelentései, Manfred Weber most zajló ámokfutása, a Fidesz kizárásának a követelése az Európai Néppártból mind ezt szolgálja. Valójában tehát sokkal inkább mi, magyarok vagyunk a regény hőseihez hasonló őslakos „barbárok”, akiket a központi hatalom méltatlanul vegzál.

Alig lehet minősíteni, amikor egy regényt nem a saját jogán próbálnak eladni, hanem körmönfont marketinggel, a liberális közönség legutálatosabb reflexeire rájátszva teszik; hogy majd biztosan kileng az indulatgörbe attól, hogy ez a távoli szerző úgy írt a diktatúráról, hogy az egy az egyben ráhúzható Magyarországra.

Vagyis valójában nincs is itt semmi látnivaló, a szokásos hatásvadász, okoskodó, izzadságszagú hazugsággyárral találkozunk ismét, rendkívül alacsony szinten, kedvenc ellenzéki propagandistáktól.

Jeszenszky Zsolt

A szerző a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (543) Autómánia (61) Belföld (11) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Gasztronómia (539) Gazdaság (722) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Életmód (1) Tereb (146) Sport (729) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Mondom a magamét (8024) Jobbegyenes (2896) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Tv fotel (65) Heti lámpás (340) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>