Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Donáth gusztustalan kirohanása

Donáth gusztustalan kirohanása

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Elképesztő, volt kitől tanulnia!

Hidvéghi Balázst ugyanarra a szerepre szánják, mint Polt Pétert a legfőbb ügyészi poszton és Domokos Lászlót az Állami Számvevőszék élén.

„Ma az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE Bizottság) tagjaként – korábbi tervek alapján – arról kellett volna szavaznom, hogy Hidvéghi Balázs, a Fidesz volt kommunikációs igazgatója legyen e bizottság alelnöke. A szavazást újra elhalasztották, de ez nem jelenti azt, hogy sikerült teljesen eltávolítani a Fideszt a jogállamisági ügyek közeléből.

A Néppárt cinizmusát nehéz megérteni: miközben saját köreikben külön bizottság vizsgálja a Fideszt, pont a jogállami normák megsértése, a demokrácia leépítése miatt, és miközben jelentős részük megszavazta az e bizottságban született, úgynevezett Sargenti-jelentést és ezzel a 7. cikkely szerinti eljárást, amely a Fidesz-kormány civilellenes, EU-ellenes, a CEU-t elüldöző magatartását is kifogásolta, most a szakbizottság alelnöki posztjára ültetnék e dúlás egyik fő felelősét. Erről szó sem lehet!

Annál inkább érthető a Fidesz szándéka: ugyanazt akarja művelni az Európai Unióban, mint Magyarországon. Megtalálni a szűk keresztmetszetet, és eltorlaszolni az információk és az erre alapozott jogi eljárások útját. Hidvéghi Balázst ugyanarra a szerepre szánják, mint Polt Pétert a legfőbb ügyészi poszton, Domokos Lászlót az Állami Számvevőszék élén, illetve az állami propagandagépezet vezetőit. Erről szó sem lehet!

Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatójaként folyamatosan és kizárólag a LIBE céljaival ellentétes tevékenységet folytatott. Pártja orosz modell alapján teszi tönkre a magyar civil szférát, visz súlyosan rasszista kampányt, foglalja el a független intézményeket, pusztítja el a sajtószabadságot, rendeli fokról-fokra politikai irányítás alá az igazságszolgáltatást. Büszkék rá, hogy a magyar határon menekült családokat kormányzati parancsra éheztetnek. Minden egyes éheztett emberért egyenként a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz kell fordulnia a magyar jogvédőknek, ahol már külön sablont gyártottak a Fidesz által működtetett magyar állam számára, melyben felszólítják Hidvéghi Balázs kormányát, hogy adjon enni a kerítés mögött tartott áldozatoknak.

Szó sem lehet arról, hogy a LIBE alelnökét a Fidesz delegálja. A szavazást ismét, néppárti kérésre elhalasztottuk. De Hidvéghi Balázsra csak egyetlen szerepben van szükség a bizottság munkája során: amikor szigorúan és részletesen beszámoltatjuk arról, mit művel a Fidesz-kormány Magyarországgal.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

]]>www.mandiner.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Gazdaság (705) Életmód (1) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Belföld (10) Sport (729) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Egészség (50) Tereb (146) Vetítő (30) Jobbegyenes (2789) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Nézőpont (1) Heti lámpás (312) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>