Az meg pláne nem, hogy már jócskán itt (lenne) az ideje, hogy végre szélesebb körben is a lehetőség szerinti teljes, az igazi József Attila-képet próbáljuk felmutatni. (És nem a „minden korban más” címzetű, hamis és ócska felszín-közhely laposságait évfordulós áprilisi megemlékezések fennkölten durrogó szólamaiba csomagoltan.) Követendő példa pedig akadna.

Jelenczki István, az egyik legkiválóbb magyar dokumentumfilmes még 2001 és 2004 között készítette Eszmélet után című négyrészes, monumentalitásában megrázó, elgondolkodtatóan mély és empatikus alkotását, amelyet a mostani alkalomból egyszer ugyan ismét vetítettek az Uránia Nemzeti Filmszínházban, de ezzel aztán kész is a dolog, mondhatnám, az ügy el is van intézve. Mint – nagyjából – a film elkészülte óta, jó évtizede egyfolytában.

Ha van középiskolákban bemutatásra, rendszeres vetítésre ajánlható, olykor – évfordulókon, szavalóversenyeken, irodalmi műsorok alkalmából – előveendő mű tíz éve immár, hát ez az: ráadásul a négy, egyenként kábé egyórás rész bármelyike bármikor „prezentálható” lenne tematikától, korszaktól, az életmű bizonyos aspektusaitól függően, a szerelmi lírától kezdődően a betegségig és a tragikus halálig, vagy éppen az anyához való viszony és a gyermekkori élmények összefüggéseiben. (J. A. verseit – többnyire – Latinovits Zoltán mondja, neves irodalomtörténészek és pszichológusok szólalnak meg, gyakran festői szépségű képek illusztrálják hangulatilag a verseket.) Ekkora költő esetében pedig majdhogynem csakis és kizárólag nemzeti ügynek illene lennie, hogy az életművet, a harminckét megélt esztendő és az utóélet megannyi részletét és összefüggését a szó lehető legteljesebb értelmében közkinccsé, a jelen közművelődésének alapjává tegyük. Nemcsak itt lenne az ideje, de mindezt akár új keletű, igénytelenebb-igényesebb, ám színvonalban mindenképpen mélyen J. A. művészete alatt maradó esetek – Győzikétől Wass Albertig, a Kossuthkiflitől Coelhóig – helyett is…

És hogy milyen az igazi József Attila? Nagyjából olyan, amilyennek Jelenczki sugallja. Vagy ahogyan Déry Tibor vagy Szerb Antal vagy Féja Géza bemutatja, vagy amilyen emlékverset írt róla annak idején Juhász Ferenc. Vagy amit Kosztolányi mondott róla: „egy fejjel magasabb mindnyájunknál”. Mai, globalizációs és globalizáció ellen küzdő világunkban, okostelefonok, migrációs nyavalyák és egyéb satnya valóságshow-k között jótékony figyelmeztetésként, sziklaszilárdan áll a sok halhatatlan sor között az intelem: „ne vádolj, ne fogadkozz, / ne légy komisz magadhoz, / ne hódolj és ne hódíts, / ne csatlakozz a hadhoz. / Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. / S ezt az emberiséget, / hisz ember vagy, ne vesd meg.”

Domonkos László – magyarhirlap.hu