Orbán Viktort még szeretik, de már őt sem úgy, mint régen. Ma nem lehetne békemenetet szervezni, mert a menetelők vagy áthúznának a Jobbikhoz, vagy otthon maradnának. Sümegen 300 ember „békemenetelt”… A társadalom, magasztos szóval a nemzet ugyanis pontosan úgy viselkedik, mint egy ember. Tud szeretni, tud lelkesedni, ha kell lángolni, sőt meghalni akár, de tud csalódni is. És most csalódott.

Nem az iránnyal elégedetlen. A teljesítményt értékeli. A stílussal van baja. Legfőképp a figyelemmel. Nem leváltani akarja a kormányt, hanem vissza akarja kapni régi kedves Fideszét, aki mellett nyolc éven át hűségesen kitartott s akit 2010-ben olyan magasba emelt, mint még senkit sehol, soha. Akit 2014-ben ismét magasba emelt, s aki ezt követően úgy elfelejtette őt, mintha mindez meg sem történt volna. Nem azért szavazott most a Jobbikra, mert a radikálisok szellemi teljesítményét – ha van olyan – értékeli, hanem mert abba az illúzióba kapaszkodik, hogy a mai Jobbik olyan, amilyennek a Fideszt látta volt, amikor együtt álmodtak szebb jövőt.

Ha a tapolcai választás kormánykritika lett volna, akkor a baloldal erősödik, de az erőtlen maradt. A két jobboldali párt durván 35-35 százaléka alig több, mint a 2010-es kétharmados forradalom támogatottsága. A tábor megmaradt, de megfeleződött. Vannak a még mindig hűségesek és vannak a már csalódottak.

Ez érzelmi kérdés. Hidegagyú társadalomtechnikusok, akik csak számokban és trükkökben tudnak gondolkodni, soha nem lesznek képesek megérteni, hogy micsoda hatalmas erő, micsoda mérhetetlen érték a szeretet, csak amikor valamiért elvész, és nem lehet semmi jót kieszelni a pótlására. A szeretet ugyanis történelmi kategória. Lelki magasság és mélység kell a felfogásához. Horn Gyulát szerették az emberek a pufajkás múltja ellenére, mert olyan gyarló, esetlen volt, mint a legtöbben a kádárkorból jövet. A szeretet ugyanis képes megbocsátani. Medgyessy Pétert is szerették, mert bármilyen elegánsan alakította a selyemfiút, érezték benne az esendőséget. Ő is csak olyan volt, mint bármelyikünk. Gyurcsányt utálták az első perctől fogva, és utálják ma is.

Orbánt már 1990-ben megszerették, de 1998-ban hódította meg az ország szívét. Ő volt a mesebeli legkisebb fiú, aki elnyerte a királylány kezét és vele a fele királyságot. Aztán a királyság másik felét 2010-ben az emberek közfelkiáltással adták neki. És azt várták, hogy ez a szoros érzelmi kapcsolat, ez megmarad. Eleinte meg is volt, de 2014 után eltűnt valahogy. Jöttek helyette újhullámos ficsúrok lehetetlenül szűk nadrágokban és zakókban, s az alapjában véve rosszul öltözött és többnyire kissé túlsúlyos magyarok zavarodottan keresték a régi igazságot, de az valahogy elolvadt.

Nem véletlenül történt ez: tavaly ősszel kezdődött és benne van az amerikaiak keze, akik a hatszoros békemenetelésben fölismerték az Orbán-rendszer erejét és gyengeségét is. Ha a rendszer a többség rendíthetetlen szeretetén alapul, akkor ezt kell szétrombolni. Hogyan? Méltatlan emberek méltatlan cselekedeteit kell módszeresen eléjük tárni. Mert olyan ez, mint a leleplezett hűtlenség, megrendíti a hitet. És ha a hit megrendül, akkor kihűl a szeretet. Van ilyen pillanat sok ember életében.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>