- 0
Valóban nagy veszteség, hogy a látnoki képességekkel megáldott kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, konzervatív-nemzeti politikus hat évvel ezelőtt itt hagyott minket örökre. Politikai munkássága a magyar rendszerváltoztatás semmi mással nem helyettesíthető produktuma. Születésének évfordulója apropóján a 888.hu felelevenített néhány kiemelkedően fontos idézetet írásaiból, amelyek napjainkban is hihetetlenül aktuálisak és pontosak. Mind közül a legfontosabb, a választások előtt különösen a húsz évvel ezelőtt, 1998-ban a bevándorlásról írt gondolatsora.
Olvassuk együtt.
"A végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.
A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük.
A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz itt a Kárpát – medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.
Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk."
Ugye, milyen fantasztikus előrelátás?
A családdal kapcsolatban azt írta: „Mindent a családnak, semmit a gaz bankárnak!” A Jobbikkal kapcsolatos gondolatát magam is számos alkalommal idéztem. „Aki a Jobbikra akar szavazni, az tegye, de tudjon róla, hogy ezzel az MSZP-t és az SZDSZ-t támogatja, ugyanis a Jobbik e két párt fantomszervezete." Bár az SZDSZ már formálisan nincs ugyan, de képviselői ott vannak valamennyi „demokratikus” ellenzéki pártban. Legmarkánsabban a Demokratikus Koalícióban. De félreértés ne essék, a végelgyengülésével küszködő MSZP számos politikusa, az Együtt, az LMP, a Párbeszéd, nem szólva a Momentumról szintén a szabad madarak fémjelezte társaság köpönyegéből bújt elő.
Orbán Viktorról a következőket írta Csurka István 2011-ben.
„A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt, megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen – nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen – alapuló társadalom alapjainak lerakását.
Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett – már amennyire emberi tettekről ezt egyáltalán elmondhatjuk – és éppen ez a bűne. A globalizmus megnevezhetetlen hatalmasságai úgy gondolják, hogy a mindenkori magyar kormány feje csak egy kliens lehet, egy általuk odatett bábjátékos. „Orbánnak mennie kell”, mondják és mondatják most itthon és külföldön egybehangzóan az agresszorok, mert magyar érdeket szolgáló miniszterelnök bátorkodik lenni."
Hét évvel ezelőtt íródott mindez, amikor még Soros György agressziójának híre-hamva sem volt. De a folyamat már elkezdődött, s a „megnevezhetetlen hatalmasságok” közül Soros azóta kidugta a fejét a háttér sötétjéből és szervezetein keresztül mindent megtesz az Orbán-kormány megdöntése érdekében.
Végezetül nézzük Csurka Istvánnak a baloldalról és az Orbán-fóbiáról szintén 2011-ben kelt gondolatait.
„Európa balfele gyanakodva néz a mai (Orbán-) kormányra, akármit mond is közben, mert megszokta, hogy Magyarországon klienskormány működik. Vannak, akik várják a nemzetállami törekvéseket maga elé tűző mai kormány bukását. Ezeket az erőket nem szabad lebecsülni.
Erejük nem csupán abban van, hogy néhol hatalmon vannak, hanem abban, hogy mélyen be vannak épülve a keresztény kormányokba, és roppant sajtóbefolyással rendelkeznek. A meghamisított történelem ott terjeng az eltompult agyakban. A rendszerváltás rendszere megbukott ugyan, de még sokáig el tudja titkolni a bukását.”
Vegyük nagyon komolyan Csurka szavait, hiszen – ahogy írta – a végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak.
Ehhez nem kell több kommentár.
Horváth K. József - https://leander.blogstar.hu/