- 0
Csúnyán kiakadt!
Cseh Katalin láthatóan feszülten ült be múlt héten az ATV stúdiójába. Hogy miért, annak több oka is lehet. Az egyik nyilvánvalóan a júliusban kirobbant Anonymous-ügy: mint köztudott, a rejtélyes álarcos alak a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni a bennfentes.net-nek küldött videókkal.
Az információk alapján az elmúlt hetekben újabb és újabb részletekre derült fény, így világossá vált, hogy a különböző szálakon a balliberális politikus családi cégéhez köthető hálózat vállalkozásaihoz ömlött az uniós pénz. Az is kiderült, hogy a hálózat cégei összehangoltan váltogatták a telephelyeket és a fióktelepeket – Vác mellett például a Nógrád megyei Szécsény, Szirák és Ludányhalászi is felbukkan helyszínként –, miközben több milliárd forintnyi EU-s pénzt nyertek el. Sőt a Demokrata múlt heti nyomozása alapján nem csupán magyarországi hálózatról, hanem egy olyan nemzetközi céghálóról van szó, amelynek vezetői és tulajdonosi körében az elmúlt években rendkívül sok volt az átfedés. Érdekes egybeesés továbbá, hogy több cég is hologramos technológiával pályázott uniós pénzekre. Ráadásul a céghálózat egyik tagjának vezetője, Milan Kopřiva a gyanú szerint érintett lehet Szlovákia történetének legnagyobb korrupciós botrányában, ezért pillanatnyilag vizsgálati fogságban van. Az csak a hab a tortán, hogy a Cseh Katalin által aláírt egyik pályázat szövege arra a budapesti olimpiai pályázatra hivatkozva kért – és kapott – támogatást, amelynek megfúrásában az EP-képviselőnek is komoly szerepe volt.
Ezek után látogatott el Cseh Katalin az ATV-be, ahol több kérdést is kapott a botránnyal kapcsolatban, de a személyével kapcsolatos legfontosabb állításokat érdemben nem cáfolta. Először arról beszélt például, hogy a Pannónia Nyomda Kft., amelynek 2013 és 2018 között ügyvezetője volt, ebben az időszakban egyetlen fillér uniós támogatást sem nyert el, ám aztán a műsorvezető kérdésére azért csak kibökte, hogy „volt egy pályázat, amit valóban én adtam be, ezt a pályázatot később a Pannónia Nyomda Kft. meg is nyerte”. Tehát megerősítette, hogy a győztes pályázatot az ő aláírásával nyújtották be – az, hogy a pénz már a távozása után érkezett meg a céghez, csak részletkérdés. Azt is elismerte, hogy a váci telephelyen több társaság, így a Pannónia Nyomda is részt vett egy holografikus technológiai eljárás fejlesztésében, de ilyesmi szerinte a gazdaság más területein is előfordul. Sőt abban sem látott kivetnivalót, hogy az uniós pályázatban a (Momentum által később megfúrt) budapesti olimpiai pályázatra hivatkoztak.
„Természetesen benne volt, igen, a példalistában, evvel az égvilágon semmi baj nincsen szerintem” – jelentette ki. Azt már persze elfelejtette elmondani, hogy a „példalista” meglehetősen rövid volt, hiszen a projekt összefoglalójában egyetlen konkrét nagyberuházást neveztek meg, mégpedig a magyarországi olimpiai játékok pályázatát…
„Állok minden vizsgálat elébe teljes lelki nyugalommal” – mondta végül, de nem lehetett nem észrevenni, hogy közben remeg a hangja, és feltűnően sokat pislog.
Persze, ne legyünk rosszindulatúak: lehet, hogy nem a családját érintő botrány miatt ideges, csupán azért érzi magát rosszul, hogy a Momentum egyre erőtlenebbnek látszik a baloldali szivárványkoalíción belül. Vagy esetleg amiatt bosszús, hogy meggyengültek a pozíciói a pártján belül, így korábbi terveivel ellentétben kénytelen teljes mellszélességgel beállni a mögé a Fekete-Győr András mögé, akiben a pletykák szerint egyébként megingott a bizalma.
Akármi is az ok, a dolgok jelen állása szerint Cseh Katalinnak egy darabig még lesz oka idegeskedni…