Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Brüsszel csúfosan leszerepelt

Brüsszel csúfosan leszerepelt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Mélyen hallgat László Imre hitlerezéséről

Ha egy jobboldali politikus beszélt volna így Adolf Hitlerről, ahogy azt a Gyurcsány-párt polgármestere tette, már elkezdődött volna a szankciókkal való fenyegetés.

Úgy tűnik, hogy a brüsszeli balosok is a magyar baloldal útját járják, ha botrány van. Mélyen hallgatnak, következmény pedig nincs.

Ahogy arról a 888 is]]> beszámolt]]>, László Imre, Újbuda Gyurcsány-párti polgármestere egy önkormányzati ülésen Hitlert méltatta.

Harminchatban vagy '37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta

– fogalmazott.

Mivel a DK az Európai Parlamentben is rendelkezik négy képviselővel, a V4NA nemzetközi hírügynökség levélben Donald Tuskhoz, az Európai Néppárt elnökéhez, David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez és Iratxe García Pérezhez, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének elnökéhez – mely pártcsaládban a Hitlert méltató polgármester pártjának politikusai is ülnek – fordult, hogy megkérdezze, ez mennyire összeegyeztethető az európaisággal.

Megkérdeztük, hogy mi a véleményük a Hitler-méltatásról. Mit gondolnak arról, hogy Hitler valóban megérdemelte, hogy az év emberének választották 1938-ban? Mit gondolnak, helye van-e az európai politikában olyan politikusnak, aki Hitlert felmagasztalja? Mit gondolnak, helye van-e az európai politikában olyan pártnak, mely nem zárja ki sorai közül az ilyen embert? Arról is kérdeztük a vezető európai politikusokat, hogy mit mit gondolnak, ők Brüsszelben meddig hallgathatnak, mikor kell szót emelniük ilyen ügyben

– hozta nyilvánosságra kérdéseit a V4NA.

Válasz egyelőre nem érkezett.

]]>www.888.hu]]> - V4NA

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Kultúra (7) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Életmód (1) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Történelem (18) Tereb (146) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Politika (1582) Mozaik (83) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (705) Jobbegyenes (2788) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7546) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>