Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde alaposan feladta a leckét a baloldalnak. A kormányfő ezúttal nem tette meg azt a szívességet ellenlábasainak, mint tavaly: kiforgatható ideologizálás helyett jobbára a pragmatikus térfélen maradt. Mondandóját (fő témáját, a népvándorlásnak gátat vető elhatározást) illetően pedig adatokra, statisztikákra és mérsékelt jobboldali politikustársakra: Nicolas Sarkozyre, David Cameronra, áttételesen Angela Merkelre hivatkozott. A végeredmény mégis hatásosabb lett, miközben a szónok nem került ellentmondásba az egy évvel korábbiakkal. Az idő, sajnos, azt a „jóslatot” igazolta, hogy a világban, sőt Európában is valóban minden váratlanság megtörténhet: burkolt vallási és nyílt világi háború, agresszív tömeges migráció, s olyan titkosszolgálati modortalanságok az elvileg legszorosabb szövetségesek között, amelyek az észak-atlanti érdekegyezést is kérdőjelessé teszik. (Noha „nem szakad le az ég”.)

Nem mintha ne lettek volna azért ebben az előadásban is brazilos cselek – bár a saját lábban való elbotlás ezúttal a jelek szerint elmarad. A „versenyképes inzultus” hiánya ugyanis azt is jelenti, hogy a tényekből kiinduló gondolatmenet kevéssé éri el a nemzetközi fórumok ingerküszöbét (kivéve a filozófusokét, akik eltűnődhetnek a tételen: „a jövő nincsen kész, sőt nincsen”). A hátrafelé evezők metaforájával is nehéz vitatkozni, miszerint a jelen az eddig történtek tudásából épül fel: a futurológusok mostanában rendre felsülnek, s csak az ötlettelen honi balellenzék tudja ezt múltba révedésnek látni.

Merthogy a beszéd mégiscsak a baloldalt hozta leginkább kínos helyzetbe: beállnak-e az orbáni sorba, hogy „Európa arcvesztése” során segítsenek megőrizni Magyarországot magyarnak (ez részükről az eddigi frontlogika feladását jelentené); vagy bevándorláspárti dogmáikkal végképp felszámolják maradék szavazóbázisukat is. A kijelentéssel, hogy a baloldaliak nem szeretik (vagy kevésbé szeretik) a magyarokat, lehet vitatkozni, de a 2004-es népszavazási politikájukhoz „hű” mostani állásfoglalásaik ismeretében eléggé reménytelen. Ha az „honvédő” jelmondat szerint Európa az európaiaké, akkor Magyarország vajon kié? Erre nehéz a lényeget megkerülő választ adni a szokott politikailag korrekt, internacionalista lózungokkal. Ezért maffiázik a Fidesztől annak idején eltanácsolt Ujhelyi István, s ezért mondja kínjában Gréczy Zsolt is, hogy „őrült beszéd, és nincs benne rendszer” (amit pár éve épp az ő mostani gazdájáról írtam le, s ezek szerint klasszicizálódott). Török Gábor szerint Orbán épp a balellenzéket próbálja infúzión tartani – ez olyan szép, hogy nem is szabad kommentálni.

A vén kontinens mostani ostroma – s az orbáni karakánság – az európai baloldalt is színvallásra készteti: valóban lehetőségnek, s nem veszélynek tartja-e a kontrollálatlan (túlnyomórészt muszlim) migránsáradatot? Tényleg azt gondolja-e, hogy ezek a friss jövevények fogják évtizedek múltán előzékenyen fenntartani az uniós nyugdíjrendszert? S ha a jóléti szisztéma összeomlik, ki garantálja a brüsszeli jogrend biztonságát? Ki idomul kihez? Ha a túlélés ára a keresztény kultúra, a nemzeti keretek és szuverenitások teljes feladása, miért érné meg nekünk „Európa Marseille-évé” válnunk? (Megjegyzem: nem erről szól a „Marszejjez”.) Szellemi ámokfutásuk sem a köztörvényes bűnözés, sem a növekvő munkanélküliség, sem a terrorizmusveszély dolgában nem képes észérvekkel előállni az kori népvándorlás előtti önfeladás, a feltett kezek védelmében. Tusnádon kötényt kaptak a prófétái, de a brazilos cselek nem elegendőek: ezt a történelmi meccset is gólra játsszák…

Csontos János - ]]>www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>