- 0
, ezzel az egy szavazóra jutó bukott pártvezérek versenyét már biztosan megnyerte az MSZP. A naftalinból előkerült Baja Ferenc, a Horn-kormány vodkagyárosa is.
Rémülten hívta Molnár Gyula az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, Botka Lászlót:
– Lacikám, kapaszkodj meg! Nagy baj van!
– Mi a gond, Gyuszi? Kifogytunk a piros lufikból?
– Nagyobb a gáz: júniusban még nem újultunk meg, pedig lassan itt a hónap vége!
– A szentségit! S így akarunk választást nyerni? No, majd én csinálok valami megújulást!
S Botka László állta a szavát! Senki se mondhassa, hogy egy szocialista politikus a levegőbe beszél! Ő megígérte, hogy megújulnak, hogy friss arcok határozzák meg a progresszív, 21. századi baloldali jövőt! Botka nem gatyázott, nem kertelt!
Kinevezte kampányfőnökének Tóbiás Józsefet, az MSZP volt elnökét (képünkön Botkával éppen a baloldali értékeken elmélkedik). Őt a választó már legalább egy hónapja nem látta, meg egyébként is, országos haver. De, hogy ezért ne érje szó a ház elejét, keresett egy igazi fiatal, üde arcot.
Kampányigazgatóságába – ilyesmi nélkül rendes MSZP-vezér nem kezd neki a választásoknak – behívta magát Baja Ferencet. A 61 éves ősz loboncú szocialista nagy megújulás-szakértő. Először 1989-ben az MSZMP-ből reformálta ki „elvtársaival” a pártvagyont. Majd 1994-ben a Horn-kormányba hozott nóvumot környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterként.
Mert a megújuló energiaforrások elszánt kutatásán kívül aligha indokolhatta más, hogy a zöld-minisztérium a nyírségi Zsurkon miért pont egy vodkagyár építését finanszírozta. A Kulcsár-ügybe pedig csak azért keveredett, hogy friss gondolatokkal adjon új lendületet a sikkasztásba belekényelmesedett brókernek.
Aztán négy év ellenzéki alámerülés után 2002 és 2010 között már a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok miniszterelnöki hivatalait újította államtitkárként. Így Baja Ferencnél aztán valóban nincs jobb káder annak a szemléltetésére, hogy az MSZP szakított a 2010 előtti időkkel.
Illetve legfeljebb néhány ember: Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Molnár Gyula pártelnök, Hiller István választmányi elnök, két-három alelnök, tucatnyi képviselő és úgy lényegében: az egész párt. Ők ilyen-olyan poszton , miniszterként, pártvezetőként, parlamenti kézemelőként mindenben benne voltak, amiért most Gyurcsányt szidják.
De hát ilyenre nem kell adni, meg egyébként is, Botka azt mondta, hogy a múlttól el van határolódva, és punktum! S ki tud jobban elhatárolódni annál, mint aki tényleg benne volt?!
S ha ez nem elég, az MSZP semmi perc alatt tud prezentálni az ATV-ben egy raklapnyi hitelesebbnél hitelesebb elhatárolódót. Ott van például az ex-pártelnökök kommandója: Kovács László, Hiller István, Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila és a már említett Tóbiás József. Bukott pártvezérből az MSZP jelenleg jobban áll, mint belterjességének legszebb időszakában az SZDSZ. Ami aztán tényleg nagy szó, mert a liberálisoknál enyhe túlzással nem volt tag, aki a pártban és magánéletben ne lett volna valakinek az exe, „valakije”…
Mindez persze tényleg belügy, családban, pártban egyaránt – azt csinálnak, amit akarnak. Csak jó lenne, ha végre nem néznék totális hülyének és amnéziásnak a magyar választót.
Tulajdonképpen nem is a párt-bürokraták szocialista vetésforgójával, a kabaréba illő személyi „megújulással” van baj. A rendszerváltás óta generációk lettek első választóvá, nekik minden vicc új.
Az MSZP visszataszító kétszínűsége a szervezet igazi valójában rejlik.
Abban a hazugságban, amelyben a párt néhány évente menetrendszerűen újjászületik. Abban, hogy választások előtt baloldalról, dolgozó emberről, népről és nemzetről beszél. Aztán ha nyer, jön a beléje kódolt fordulat: a liberális politika, a multik kiszolgálása, az ország totális kiárusítása.
S ennek fényében teljesen mindegy, hogy éppen ki és miért kerül elő a naftalinból.
U.I.: Tegnap délután a jelek szerint Botka rájött arra, hogy Baja elvtárs mégsem eléggé jó elvtárs. Természetesen nem tetté ki a Kampányigazgatóságból, ilyesmit egy megbízható káderrel nem tesz az ember. Inkább megszüntették a tulajdonképpen meg sem alakult igazgatóságot. Ja, és Botka közölte, mostantól hiába Molnár a pártelnök, még a lufi beszerzéseket is neki kell jóváhagynia. Ez nem vicc, ez komoly!
Fotó: hetek.hu
Máté T. Gyula - http://matete.pestisracok.hu