- 0
Ebben az ügyben semmi sem az, aminek látszik.
Hogy voltaképpen micsoda a Pegasus-ügy, kik szervezték, milyen céllal, arra jelenleg kevesen tudják a helyes választ a Föld nevű bolygón. Mindössze előfeltevéseket igazolhatunk (ezt teszi a baloldal, amikor zsigerileg a magyar kormányra hárítja a felelősséget), vagy táplálhatjuk üldözési mániánkat, mondhatjuk, hogy minden mindegy, bárkit megfigyelhetnek, átvilágíthatnak anonim elkövetők 2021-ben.
Paranoiát nem ajánlanánk, de a véletlenekben sem hiszünk. A hazai baloldal által tálalt sztori túl kerek ahhoz, hogy igaz legyen. Azt, hogy tucatnyinál több világlap újságírói összetanakodtak, és az Amnesty International bábáskodásával kémkedtek egy jót az emberiség üdvére, csak nyeretlen kétévesek hihetik el. És nem azért, mert nincsenek a nagyvilágban tetterős, bátor oknyomozók, hanem azért, mert érdek nélkül ebben a szakmában, különösen a titkosszolgálatok világában nem szokás mozogni, igazából megmoccanni sem.
Az első kérdés tehát a régi módszertannal ellentétben most nem az, hogy kinek az érdeke (hiszen az rejtve van előttünk), hanem hogy ki az ügy vesztese? Kinek árt, kinek kellemetlen a Pegasus-felfedezés? Erre a kérdésre válaszolva talán valamiféle szándékot kitapinthatunk. Nos, a Pegasus-ügy vesztesei elsősorban a nemzeti kormányok és államok. Macron, Orbán Viktor, mások, de legfőképpen a leköszönő izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu, akire kettőzött erővel mutatnak rá a lehallgatási botrány titokzatos kirobbantói. A „legenda” szerint izraeli eredetű a Pegasus lehallgatórendszer, az izraeli állam és titkosszolgálatok globális üzletéről van szó. Izraelről nemhogy elvétve, de szinte soha nem olvasunk az újságok kémrovatában, minden, amit tudhatunk, annyi, amennyit évtizedek óta belénk sulykoltak híradások, filmek, a tudatipar valamennyi kelléke. Eszerint az izraeliek iszonyúan profik, mozgatják a szálakat, urai a helyzetnek. És akkor tessék, a semmiből támad egy ilyen leleplezés, amely az izraeli jobboldal, jelesül Netanjahu felelősségét veti fel. Nyomában pedig más állami és kormányzati szereplők felelőssége is kibukkan, mely szereplők dominánsan jobboldaliak, igaz, mutatóba akadnak baloldaliak is, mert aki dezinformálni szeretne, nyilván dezinformáljon jól.
Túl azon, hogy az izraeli belpolitika színterére vezet vissza minket a Pegasus-sztori, érdemes megfontolnunk még egy összefüggést. Ez pedig a techcégek és a nemzeti kormányok folyamatos összeütközése, aminek esetleg kapcsolódása lehet a mostani lehallgatási botrányhoz. A Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik fő leleplező a The Washington Post tulajdonosa az a Jeff Bezos, aki az Amazon nevű techóriást is birtokolja. Ez pedig azért is elgondolkodtató összefüggés, véli a Magyar Nemzet, mert a techvilág és a politika között az utóbbi egy évben fokozatosan nőtt a feszültség, miután az amerikai és egyes európai kormányzatok is úgy döntöttek, hogy megrendszabályozzák az olyan techvállalatok működését, mint a Facebook, a YouTube, a Twitter vagy a már említett Amazon.
Lehetséges következtetés ez is. Amint az is, hogy az ötven országot érintő ügy nyilvánvalóan globális természetű, de ebben Magyarországnak eredetileg mellékszerep sem jutott. Ezt erősíti az a tény, hogy a Pegasus-leleplezések tulajdonképpen már évek óta zajlanak, de eleddig egyetlen hazánkat érintő hírmorzsa sem bukkant elő. Most viszont közéleti emberek telefonszámát hozzák nyilvánosságra a bátor leleplezők, olyanokét, akik nélkül a globális és hazai politika valósággal elképzelhetetlen. Tréfát félretéve: ha józan ésszel elgondolkodunk, vajon milyen titkok tudója lehet a jelentéktelen gödöllői polgármester, Gémesi György, a sajtóberkekben is alig ismert Direkt36 néhány újságírója és a többi „fontos” ember, akkor két lehetőség áll fenn. Vagy a magyar kormány a világ legdilettánsabb alakulata, mert onnan igyekszik tájékozódni, ahol semmit sem talál, vagy a magyar szál utólagos betoldás, hazugság, dezinformáció, feltehetően más, nemzetközi adatolás kísérőjelensége.
A Pegasus-híradásoknak éppen a bemondásos, hit alapján elfogadásos jellege a legzavaróbb. El kell hinnünk, mert muszáj, úgy illik, hogy rábukkantak valamire, amiről azt sem tudjuk, biztosan létezik-e, nem pedig utólag állították össze. Sajátos körülmény továbbá, hogy nem tudjuk, miért kellett egy újságíró-szervezetnek álcázott furcsa magánvállalkozásnak titkosszolgálati módszerekkel kooperálni az Amnesty International nevű szervezettel, hiszen egyiknek sem feladata nemzeti kormányok és kormányzati tényezők megfigyelése, ellenőrzése. Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá továbbá, hogy a magyar kormány megfigyelt volna bárkit is a Pegasus-programmal. Csak egy 50 ezer telefonszámot tartalmazó adatbázis van, nem tudjuk, kik és milyen céllal gyűjtötték össze, tárolták, ahogyan az sem világos, a magyar érintetteket itthonról vagy külföldről figyelték-e meg.
A XXI. században ugyanis nem automatizmus, hogy az adatokhoz csak nemzeti hatáskörben lehet hozzájutni, ahogyan a Pegasus-program birtoklása, megvásárlása, működtetése sem áll meg a hivatalos partnereknél. Ma már a világ összes kényes adata megszerezhető, kizárólag technikai kérdés, ki milyen mélyre merül az információs óceánban. Így aztán óvatosan jegyezzük meg, hogy Gémesi György életbe vágóan fontos telefonszámát egy ügyes feröeri hackertől a Moszad szuperrészlegéig meglehetősen tág körben tanulmányozhatták.
Már ha egyáltalán az egész sztoriból igaz bármi is. Mert jelenleg – és alighanem nagyon sokáig, talán örökre – nemigen fogunk érdemi információt hozzátenni a történtekhez, pusztán kérdéseink lesznek. Például az, hogy összehangolt, nemzeti kormányok elleni, titkosszolgálati dezinformációnak sejthetjük-e a Pegasus programmal kapcsolatos sajtóhíradásokat?
Erre a válaszunk egy erős igen. Ebben az ügyben semmi sem az, aminek látszik. Csak a döfés iránya egyértelmű, az pedig még véletlenül sem a globális rend urai, a korlátlan hatalmú techcégek, a politikai és gazdasági háttérhatalom működtetői és birtokosai felé mutat.Úgy gondolom, sejtetésnél ez azért picivel több.
