Kétszer 45 perc alatt. Rettentő sok pénz van a fociban, ha jó a színvonal. Plusz a jogdíjak a tévéközvetítésekért, mert ezt a mérkőzést az egész világ fele (mínusz a nők) nézte. Mi kell hozzá? Remek stadion és remek foci. Mint amilyen vasárnap este volt.

Van értelme a magyar foci fejlesztésének. Remek stadionok már vannak és lesznek is, már csak remek foci kellene. Ha sikerülne a magyar labdarúgás színvonalát megközelítőleg arra a szintre emelni, ahol a magyar labdasport más szakágai, például a kézilabda, vízilabda, kosárlabda, golf állnak, ha sikerülne olyan labdarúgókat nevelni a fociakadémiákon, akik megközelítőleg olyan akaraterővel, alázattal, szorgalommal és tehetséggel rendelkeznek, mint például a magyar tornászok, öttusázók, vívók, úszók, bokszolók, birkózók, evezősök és mások, akkor a dolog nem reménytelen.

Ha nem is százezren fejenként száz euróért, de húsz-harmincezren 20-25 euróért egészen biztosan kijárnának a meccsekre, és a tévében is sokan szívesen néznék. Sok pénzt hozna az is. De itt nem arról a szánalmas botladozásról, bénázásról volna szó, amit a fiúk még manapság nyújtanak, hanem arról a fürge, már-már követhetetlenül gyors, virtuóz csatáról, amit vasárnap este láthattunk, amelyben az volt a legszebb, hogy nem is igazán a gólok nyújtották a legnagyobb élményt, hanem a küzdelem maga. Egyébként a Barcelona győzött, de a látottak alapján győzhetett volna a Real is. A legjobban persze a nézők jártak, mert a világ legszebb, latin focijában gyönyörködhettek. Amiben egykor a magyarok is jeleskedtek, nem véletlenül tekintettek bennünket Európa braziljainak… Nem, nem abban az értelemben. Hanem abban, ahogy Puskásék, Alberték brazíliai színvonalon fociztak…

És akkor egy kis politika: az Orbán-kormány jó úton jár, amikor a magas színvonalú hazai labdarúgás objektív feltételeit megteremti, egyébként pontosan úgy, ahogy a vízisport objektív feltételeit fejleszti éppen. Ez ugyanis az első és elengedhetetlen lépés. A második a szakmai szint fölemelése, amiről Dárdai Pál hazalátogatása óta tudjuk, a legkézenfekvőbb megoldás a teljes hazai fociedzői és szakértői kar szénbányákba való tartós kinevezése lenne, ami háromszoros haszonnal járna. Meg lehetne nyitni legalább egy elhagyott bányát. Az edzők és szakértők odalent a mélyben végre meglelnék a maguk színvonalát. És addig sem tudnának a labdarúgóknak ártani.

A példa nem öncélú, ebben a spanyol közjátékban, mint cseppben a tenger, benne van a teljes magyar múlt, jelen és jövendő. Mert mi a helyzet? Választásra készülünk a tapolcai választókerületben. Küzdenek a pártok, mindenki elszántan korteskedik. A tét nagy. Az ellenzék azt szeretné elhitetni, hogy kormányváltó hangulat van. Pedig isten óvjon minket attól. Magyarország ugyanis az utóbbi években elindult a hosszú távú fejlődés útján. Éppen most minősítették fel a magyar gazdaságot. A fejlesztések révén pedig egészen bizonyosan mondható, amint a fociban, úgy az egész országban, a gazdaságban, a kultúrában és mindenütt megalapozódott a szebb jövő. Amit azonban nem egy náci jelmondatot a hátára tetováltató, majd azt sunyin letagadó házmesterpárt hoz el, hanem az a kormány, amelyet sokan ütnek sokfelől, miközben tényleg felépíti szép Magyarországot.

Bencsik András -]]> www.demokrata.hu]]>