Mítoszok ma is születnek, és ma éppen olyan nagy szüksége van rájuk az emberi civilizációnak, mint évezredekkel ezelőtt. Hogy mi kell egy új mítosz születéséhez? Egy gondolat, olykor csak egy mondat, ami visszhangot ver az őt befogadó emberek lelkében, mert éppen erre az üzenetre vártak. Ritka pillanat az ilyen, sokszor nem is veszik észre elsőre az emberek, hogy valami különleges történt velük, megérintette őket az Elérhetetlen Igazság ujja, és ettől az érintéstől minden megváltozott. De aztán idővel egyre jobban érzik, hogy történt valami, ami semmi máshoz nem hasonlítható, és ahogy forgatják elméjükben a megváltó gondolatot, ami immár maga a mítosz, megvilágosodnak.

Hogy mi a mítosz? Habarcs, ami összefogja az ismeret tégláit a falban. Mítosz nélkül összeomlik az épület, elemeire hullik a ház. Ha a mítoszt támadod, a közös létezés építményét rombolod le. És mivel a közös létezés építménye nélkül minden társadalom végül elsorvad, planktonizálódva elenyészik, a mítosz olyan kincs, amit védeni kell.

Mítoszok ma is születnek. Huszonkét éve is elhangzott egy mítoszteremtő mondat: „…továbbra is rendületlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében.” Egy különös, győzelmesen elszenvedett vereség után fogalmazódott meg a magyar jobboldal köreiben. Mintha azt mondta volna valaki: „Nem hibáztunk, csak az ellenfél jobban küzdött nálunk, ám mi nem adjuk fel soha, mert…” Ma már tudjuk, hogy ez az egyszerű mondat példátlan erővel alakítva át a hazájukat szerető emberek gondolkodását, végül sikerre vitte és megdönthetetlenül megerősítette a hazai jobboldalt, mert a kornak megfelelő értelmezésben fogalmazta újra Jézus Krisztus több mint kétezer éve elhangzott ősüzenetét: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.”

A szeretet és az összefogás ereje legyőzhetetlen. Aki e képesség birtokába jut, akinek lelkében megfogan az ősmítosznak az adott korba illő üzenete, az képes egy jó cél érdekében mozgósítani a társadalom többségét. Most éppen Szerbiában aratott diadalt ez a képesség, másfelől éppen ez hiányzott nemrég Lengyelországban.

Mi, magyarok itt a Kárpát-medencében a szeretet és az összefogás erejével képesek vagyunk szembeszállni az elsötétülő és öntudatát elveszítő, elsorvadó és planktonizálódó Európával. Már nem is vagyunk egyedül, és egészen biztos, hogy újabb szövetségeseink is lesznek. A túlélés ösztöne – amíg van, aki élni akar – felülír mindent, felülírja a legravaszabbul terjesztett mítoszromboló törekvéseket is. Mondhatják nekünk, hogy százféle emberi nem van, hogy az idegen szép, hogy az azonos neműek szerelme tiszteletet érdemel, hogy a férfiaknak is joguk legyen szülni, hogy az a jó, ha a közösség feloldódik a beáramló idegenek arctalan masszájában, hogy az a jó, ha hadat üzensz a tegnapi szövetségesednek, ha megtagadsz mindent, ami tegnap voltál, mert te nem is létezel, életed, múltad, kultúrád csak kölcsönvett eszközök más, nagyobb és méltóbb életek, múltak és kultúrák kincstárából, de hiába mondják, mert az életösztön egyszer csak megszólal benned, és félresöpröd a hazugságokat.

Megszólal egy varázslatos erejű mondat, megfogod a melletted álló kezét, kivonultok együtt az utcára, ahol már százezrek várnak rátok, és akkor együtt pontosan érzitek és már értitek is, hogy mit jelent számotokra az újjászülető mítosz. Van bennetek szeretet, képesek vagytok az összefogásra – legyőzhetetlenül erősek vagytok.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>