Azért, mert az a politikai kotkodácsolás, amitől visszhangzik most a hazai és a világsajtó, könnyen elterelheti figyelmünket a valóságról. Arról, hogy Oroszország három évtized alávetettség után ereje tudatában kilépett a világszínpadra, kinyilvánította akaratát, amire az eddig őt lenéző, lekezelő és különféle szankciókkal idomítani igyekvő euroatlanti világ érdemi választ nem tudott (és nem mert) adni.

Ezzel a modern történelemben egy új korszak vette kezdetét.

A múlt héten idéztem éppen ezeken a hasábokon Orbán Viktor miniszterelnök szavait, amelyeket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján mondott el: „2030 környékén, amikor mindenfajta nagy átrendeződések lesznek a világban, amiről most már nincs időm beszélni, de Amerikától az Európai Unióig sok minden történni fog, arra a 2030 környéki időpontra, ami minden nemzetet megpróbál majd, és komoly – ennél a mostani pandémiánál sokkal nagyobb – stresszteszt alá helyez majd, arra a 2030-ra a mi nemzetünknek, a mi nemzeti közösségünknek – ideértve annak a gazdaságát – olyan állapotban kell lenni, hogy azokat a kihívásokat ott és akkor majd bírjuk, sőt gyarapodásra tudjuk fölhasználni. Ez van előttünk.”

Meglepő módon ezekre a szavakra a hazai nyilvánosság gyakorlatilag sehogyan sem reagált, mintha meg sem hallották volna, mintha nem érdemelt volna közfigyelmet, hogy a rendkívüli tájékozottsággal, éleslátással és szokatlanul fejlett előrelátó képességgel rendelkező magyar miniszterelnök egy igen súlyos és veszélyes paradigmaváltás közeli eljöttét jelenti be. Hát most már nem nehéz figyelni az átrendeződésekre, bár még elég nagy az igyekezet, hogy a jajveszékelés és az elszánt, de biztonságos távolból végzett ökölrázás suhogása elterelje a laikus szemlélők figyelmét a lényegről.

A lényeg ugyanis ez: „Oroszország külpolitikájának új korszakába lépett – nevezzük a Nyugattal való kapcsolat korábbi modelljétől eltérően »konstruktív rombolásnak« Ennek az új gondolkodásmódnak egyes részei az elmúlt 15 évben – kezdve Vlagyimir Putyin híres müncheni beszédével 2007-ben – már láthatók voltak, de sok minden csak most válik világossá” – tette közzé gondolatait Szergej Karaganov professzor, az Oroszországi Kül- és Védelempolitikai Tanács tiszteletbeli elnöke, valamint a moszkvai Nemzetközi Gazdasági és Külügyi Főiskola tudományos igazgatója angolul a Russia Today, oroszul a globalaffairs.ru oldalon, szokatlanul terjedelmes esszében. Ezt magyarul csak a demokrata.hu közölte. Mindenkinek ajánlom az elolvasását.

Karaganov professzor szerint „a konstruktív rombolás nem agresszív. Oroszország azt állítja, hogy nem fog senkit megtámadni vagy felrobbantani. Egyszerűen nincs rá szüksége. A külvilág egyre több geopolitikai lehetőséget biztosít Oroszországnak a középtávú fejlődéshez – úgy, ahogy van. Egy nagy kivétellel. A NATO terjeszkedése és Ukrajna formális vagy informális bevonása olyan kockázatot jelent az ország biztonságára nézve, amelyet Moszkva egyszerűen nem fogad el. Egyelőre a Nyugat egy lassú, de elkerülhetetlen hanyatlás felé halad, mind bel-, mind külügyi, sőt gazdasági szempontból is.”

A professzor úgy látja, „Kína hihetetlen felemelkedése és a 2010-es években kezdődő de facto szövetségessé válása, a keleti fordulat, valamint a Nyugatot behálózó többdimenziós válság a politikai és geoökonómiai egyensúly jelentős eltolódásához vezetett – Oroszország javára. Ez különösen szembetűnő Európában. Egy évtizeddel ezelőtt az EU még Oroszországot a kontinens elmaradott és gyenge peremvidékének tekintette, amely megpróbált versenyt futni a nagyhatalmakkal. Most a Nyugat kétségbeesetten próbál ragaszkodni a kezéből kicsúszó geopolitikai és geoökonómiai függetlenséghez.”

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>