A közeljövő sötét Franciaországában egy rendőrségi intézkedés egy párizsi külvárosi negyedben tragédiába torkollik. Az egyik csapdába csalt rendőr elveszti a hidegvérét, és válogatás nélkül tüzet nyit. Az iszlamista gettó lángra lobban, amibe az egész város beleremeg. Városról városra terjed tovább a tűz, a köztársaság darabjaira hullik. A rendőröket, a bűnözőket, a terroristákat, az állami vezetőket, az újságírókat és az átlagpolgárokat egyaránt maga alá temeti a káosz. Az áram- és vízszolgáltatás gyorsan megszűnik, az élelmiszerkészletek kimerülnek, nincs többé közrend, kommunikáció, szállítás és orvosi ellátás. A káosz eléri a vidéket, a társadalom széthullik, és a városok az erőszak, a fosztogatók, és hatalmas tűzvészek áldozatául esnek. Mindentől megfosztva és magukra utalva a polgároknak fel kell készülniük, hogy szembeszálljanak a pusztítással.

Ismerős valahonnan? Nem, nem a hírekből. A fenti szöveg ]]>Laurent Obertone Gerilla – Franciaország végnapjai ]]>című regényének hátlapjáról származik. A könyv ennél persze sokkal izgalmasabb, igazi nyári, kétéjszakás kaland. A leírt események a francia hírszerzés lehallgatásain, felderítésein és előrejelzésein alapulnak. Kétévnyi, szakszolgálatok tagjaitól, valamint terror- és katasztrófa-szakértőktől történő információgyűjtés után az Utoya (a Breivik-ügy) és A francia mechanikus narancs szerzője megírta a művet, „azoknak, akik nem értik”. 2019-et írtunk ekkor. Egy évvel később jelent meg a saga második kötete, a ]]>Gerilla – Barbárok ideje]]>. 

Ha valaki (a két kötet elolvasása után is) úgy vélné, hogy Obertone neonáci, a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető, blablabla, akkor tényleg forduljon szakemberhez, amíg nem késő. És valaki kölcsönadhatná a példányait Macronnak.

A Gerilla magyarországi megjelenése után már írtam róla, de nem keresem elő, az már történelem, Európa sietősebben rohan bele önnön vesztébe, mint valaha. 2023-at írunk. Ezért aztán nem fogok itt trianonozni (azt nem mondom, hogy nem, nem, soha, de most éppen nem) vagy egyéb módon kárörvendeni, az meg napnál világosabb, hogy a jelen franciaországi helyzet a borzalmas vérengzésekkel tarkított, gyarmatosításnak nevezett ipari méretű rablássorozat következménye, azt is inkább csak lágyan érinteném, hogy az azt követő kollektív és túltolt lelkiismeret-furdalásnak szintén. Esetünkben a jelen érdekelne. Hogy feláll-e végre legalább néhány magát liberálisnak gondoló értelmiségi, és közli-e némi (valódi) lelkiismeret-furdalással az elcsukló hangjában, hogy madames et monsieurs, ezt el tetszettünk b…szni. Az öngyűlöletünkből (és ki tudja még, miből) fakadó tudatzavarunk következménye, hogy most itt tartunk. 

Apropó, polgárháború! Mathieu Bock-Coté kanadai esszéista azt írja a Le Figaróban megjelent rendkívül érdekes cikkében, hogy téves az a közvélekedés, amely szerint polgárháború robbant ki Franciaországban, a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Szerinte Párizs és több nagyváros egysze­rűen ostrom alá került, és ezt a tömeges bevándorlás és a vele járó demográfiai változások okozták. Mert 

Pontosnak tűnik. Különösen, ha hozzátesszük, hogy (egyelőre) nagyvárosok kifosztása zajlik, az ország számára elveszett „fiatalok”, „fiúk” az élcsapat, akiket a progresszív szociológia még mindig úgy ábrázol, mint a posztkoloniális Franciaország mártírjait, holott kábítószer-kereskedők, iszlamisták vagy egyszerre mindkettők, akik a nők folyamatos molesztálása után elérkezettnek látták az időt egy újabb hódításra.

Ez van most. És hogy milyen messzire kerültünk attól, amit néhány évvel ezelőtt sokan úgy gondoltunk, hogy a multikulti a kulturális sokszínűséget hozza majd magával, és hogy a befogadás szigorúan és csakis keresztényi cselekedet, erkölcsi kötelesség, az egyszerűen döbbenetes.

Borítókép: Randalírozók és rendőrök összecsapása Marseille-ben (Fotó: AFP/Clement Mahoudeau)

Hegyi Zoltán - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>