Ma 2024 október 09. Dénes napja van. Holnap Gedeon napja lesz.
Bajban a baloldal Kármán Irén miatt

Bajban a baloldal Kármán Irén miatt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezen nagyon sok múlhat!

Kármán Irént egy, azóta jogerősen is elítélt bűnözőhöz fűzték gyengéd szálak, finoman szólva is ellentmondásokba keveredett, amikor azt állította, elrabolták. Mégis jó ötletnek tartották a Momentum vezetői, hogy őt indítsák a szolnoki előválasztáson. Az alföldi megyeszékhelyen a baloldali pártok attól tartanak, az újságíró miatt elvesztik a választókörzetet.

Információink szerint a baloldali pártok szolnoki képviselői szerint káros az összefogásra, hogy a Momentum az előválasztáson Kármán Irént indítja Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es választókerületében. Úgy vélik, a múltja miatt hiteltelen újságíró felkészületlen, frázisokat pufogtat, ráadásul semmi keresnivalója nincs az 1-es választókerületben, hiszen a 4-es választókerületből, Tiszaföldvárról származik. Amatőr természetvédőként is ezért a területért, Tiszazugért harcol, a nevéhez köthető alapítvány és a Tiszazugi Önkéntesek csoport is erről tanúskodik. Életszerű lett volna, ha a politikai babérokra törő riporter itt indul.

Valószínűleg éppen az ismertsége és hírhedtsége miatt döntött úgy a Momentum, hogy inkább az 1-es választókörzetben indítják, ott viszont a Jobbik és a Demokratikus Koalíció prominensei és szimpatizánsai vélik úgy, hogy a jelölt személye árt az előválasztásoknak.

Kifogásolták azt is, hogy Kármán Irén a bemutatkozó beszédében kulturális kötődésről is beszélt, miközben erre csupán annyi utal, hogy középiskolás korában a szolnoki színházba volt diákbérlete.

Az egykori újságíró a 2000-es években dokumentumfilmet forgatott és könyvet is írt az olajmaffiáról. 2007 júniusában azt állította, könyve és az ahhoz végzett kutakodás miatt ismeretlenek elrabolták: Pesterzsébetről a Duna-partra vitték autóval, ott összekötözték a végtagjait, majd bántalmazták. A Rákóczi (akkori nevén Lágymányosi) híd mellett találtak rá, kórházba került – inkább a sokkhatás, mint sérülései miatt. A rendőrök azonban semmiféle olyan bizonyítékot nem találtak, ami emberrablásra utalt volna. A szakértői vélemények láttán Kármán közölte a rendőrökkel, nem emlékszik minden részletre, lehet hogy mégsem koppant a feje a kövön, és nem legurult, hanem lecsúszott a rakparton. Azt viszont továbbra is fenntartotta, egyik támadója erőszakkal rántotta ki az autóból a rakparton. Az igazságügyi orvostanban jártas szakértők szerint ebben az esetben súlyos sérüléseknek kellett volna keletkezniük, a sértetten viszont nem volt semmilyen seb. A riporternő nem segített a rendőrségnek a támadók fantomképének megrajzolásában sem, bár előtte ebbe beleegyezett. Ezt azzal indokolta, nem emlékszik semmire, de közölte, ha a rendőrség megmutatja neki a bűnözői adatbázist, onnan kép alapján talán felismerné bántalmazóit.

A legnagyobb botrányt azonban az kavarta, hogy kiderült: a riporternő intim kapcsolatot létesíthetett az akkori legismertebb magyar bűnözővel, a cégével az olajszőkítésben is részt vevő Portik Tamással.

Erről maga Kármán Irén is nyilatkozott 2007-ben az Indexnek, ahogy ő mondta, „gyengéd szálak fűzték” Portik Tamáshoz. A rendőrség pszichológusai szerint a sértett válaszai egyértelműen mély, érzelmi viszonyról adtak tanúbizonyságot.

Öt év elteltével már másképp látta a dolgokat a magát tényfeltáró újságírónak tartó Kármán. 2012-ben a Heti Válaszban már arról beszélt, nem volt intimitás közte és Portik Tamás között (érdemes megjegyezni: a férfit 2016-ban a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla felbujtóként elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházra ítélte jogerősen, 2017-ben a bíróság a Fenyő-gyilkosság ügyében hozott újabb jogerős ítéletében 13 éves szabadságvesztés büntetéssel sújtotta).

A Momentum vezetői Kármán csatasorba állításakor becsületes, hazugságoktól mentes, hiteles politizálásról beszéltek. A baloldali párt hívei szerint sem vonhatók párhuzamba ezek az alapelvek és az újságírónő személye, múltja. A Momentum Facebook-oldalán folyamatos kritikák érik mind a pártot, mind a szolnoki 1-es választókörzet előválasztási jelöltjét.

Az összefogás is meggyengült Kármán Irén jelölésével. Az alföldi megyeszékhelyen a baloldali pártok attól tartanak, a Momentum jelöltje miatt elvesztik a választókörzetet. Az újságíróval kapcsolatban a Momentum hívei és szimpatizánsai is keményen fogalmaztak. Szerintük Kármán hiteltelen, könnyű célpont, eleve bukásra ítélt az a baloldali szövetség, amelyben részt vesz.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Belföld (11) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Sport (729) Egészség (50) Mondom a magamét (7868) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Mozaik (83) Kultúra (9) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Tereb (146) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (327) Jobbegyenes (2853) Gazdaság (717) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>