Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Az újkommunisták háborút indítottak a szólásszabadság ellen

Az újkommunisták háborút indítottak a szólásszabadság ellen

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Helyzet van.

Ebben a helyzetben pedig éppen közeledünk a falhoz. A napokban ]]>a Facebook megfenyegette a 888-at]]>, hogy még egy olyan tartalom, ami nem tetszik a gondolatrendőrségnek, és repül az oldal.

A jó hír a következő: nem vagyunk egyedül, Tibor. Ugyanis rendkívül hasonló folyamatok játszódnak le tőlünk nyugatabbra is. Mint azt ]]>a nyolcas is megírta]]>, a Media Matters nevű szervezet bőséges Soros-dollárral gazdálkodva már négyéves tervet (haha) dolgozott ki arra, hogy elhallgattassa a jobboldaliakat.

Szintén friss, hogy a Breitbartnak kiszivárogtattak egy belső, eligazító dokumentumot a Google-től, amely beszédes módon ]]>„A jó cenzor“ címet viseli]]>. A címből kiderül a következtetés is: szép dolog a szólásszabadság, de sajnálatos módon utópia, így a legmodernebb haladó élcsapatnak cenzúráznia kell a véleményeket. Sajna!

A dokumentum szerint a haladó élcsapat napszámosai ezentúl „szerkesztőként“ vagy „kiadóként“ fognak működni, hiszen a cenzor mégiscsak csúnya szó, elég, ha a belsős dokumentum címe tartalmazza. A probléma ezzel az - és erre célzott Ted Cruz szenátor is a mi drága totalitárius-megalomán Cukorhegyink meghallgatásán -, hogy pillanatnyilag a közösségi médiumok azért élvezik a Communication Decency Act 230-as szakaszának védelmét, mert önmagukat „semleges felületként“ mutatják be, így nem felelősek az oldalaikon megjelenő tartalmakért. Ha azonban válogatnak a vélemények között, „szerkesztők“ vagy „kiadók“ – újbeszél helyett magyarul: cenzorok – lesznek, akkor viszont felelősek a megjelenő véleményekért és nem élvezik a fenti törvény védelmét.

Ezért igyekeznek csiki-csuki játékot játszani, viszonylag szarul, hiszen belehazudják a nyilvánosság arcába, hogy ők semlegesek, függetlenek, és minden vélemény számára helyet biztosítanak, belső fórumokon meg már arról beszélnek, hogy a meglévő cenzúrát is fel kéne pörgetni.

Akinek van szeme és nem hülye, látja: ezek nem semleges platformok, hanem a progresszív ideológia átnevelő-központjai, akik politikai befolyást és hatalmat akarnak. A jobboldali hangok kiirtásával totálissá tudják tenni a buborékot, minden felhasználó csak a bevándorlás-párti, LMBTQIDDQD-IDKFA üzenetekkel fog találkozni (na és persze a személyre szabott üzleti hirdetésekkel, mert a liberális-demokrata haladásnál csak egy jobb dolog van, a pénz).

Csak a módszer változott, a gondolat azonos. A haladók szeretnék végre „szabadságra nevelni“ ezeket az ostoba, visszamaradott bennszülötteket, akik képesek Trumpra és Orbánra szavazni, és sajnos, ehhez nevelni kell őket, nem lehet mit tenni. Mivel a haladók szabad játéktérben, vitában képtelenek győzni, ezért ahhoz az eszközhöz nyúlnak, amiben születésük óta a legjobbak: elhallgattatni a másik felet. Akkor nem pofázik.

Az okostojás libsik, akik amúgy csapkodják a mellüket, hogy mekkora szabadság-pártiak, minderre azt mondják, hogy a Facebook, Google, Twitter stb. magánvállalatok, így hát azt engedik megnyilvánulni, akit akarnak. Nem beszélve a fenti törvényről ilyenkor érdemes tőlük megkérdezni, hogy ez akkor minden magántulajdonban lévő vállalkozásra érvényes? Éttermek, kávézók például megtilthatják színes bőrűeknek, hogy oda bemenjenek? A logika sajnos nem a libsik erénye (szemben az erőszakoskodással és a cenzúrával), így erre a végén maximum azt a dialektika szabályainak megfelelő választ kaphatjuk, hogy a Facebook nemes, jó ügyek érdekében fogja be a jobboldaliak, konzervatívok, keresztények pofáját, míg a színes bőrűeket nem szívesen látó étterem-tulajdonos nem jó, nem nemes ügy érdekében.

Pukk.

A kérdés, mint minden harci helyzetben, leegyszerűsödött: a szólásszabadság pártján állsz, vagy ellene vagy?

A liberálisok döntöttek.

Mi is.

Megadja Gábor -]]> www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Politika (1582) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Egészség (50) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Belföld (10) Autómánia (61) Életmód (1) Sport (729) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>