Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Az ügyben eljáró bírónő szerint „jópofa” a Népszava karikatúrája

Az ügyben eljáró bírónő szerint „jópofa” a Népszava karikatúrája

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ennyit az elnyomó Fidesz befolyásról...

A bírónő végül elutasította a KDNP-s Vejkey Imre keresetét.

]]>Mint ismert,]]> tavaly áprilisban Jézus kereszthalálával viccelődött a Népszava, a karikatúrát Pápai Gábor alkotta. A címlapképen is látható karikatúra miatt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese, Vejkey Imre ]]>személyiségi jogi pert indított ]]>az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján. Akkor a politikus azt mondta: nemcsak a keresztényeket és keresztyéneket, hanem minden jóérzésű embert megbotránkoztat és sért az a blaszfémikus karikatúra és szöveg, amely az újságban megjelent.

Kedden reggel volt a perfelvételi, majd elsőfokú tárgyalása a KDNP-s politikus által benyújtott keresetnek. Vejkey Imre a Vasárnap.hu megkeresésére ]]>elmondta]]>, felperesként egy árva szót sem szólhatott a tárgyaláson. A politikus hangsúlyozta: dr. Gál Zsófia Lívia bírónő az arcába mosolygott, és azt mondta, a Népszavában megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 

„Egyrészt én nem az átlag magyar állampolgár, hanem a keresztény közösség nevében indítottam keresetet, másrészt a bírónő honnan tudja, hogy mit gondol az átlag magyar állampolgár? Meggyőződésem, hogy ez a gúnyrajz nemcsak a keresztényeket, hanem minden jóérzésű magyar embert felháborít” – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

A bírónő végül elutasította a KDNP-s politikus keresetét, az elsőfokú ítélet értelmében még Vejkey Imrének kell fizetnie a Népszavának. „A bíróság elsőfokú döntésének üzenete egyértelmű: ma Magyarországon büntetlenül lehet a keresztényeket gyalázni” – hangsúlyozta Vejkey Imre, hozzátéve: az ítélet ellen fellebbez, akár alkotmánybíróságig is elviszi az ügyet.

 
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Életmód (1) Heti lámpás (312) Gazdaság (705) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (7) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Egészség (50) Autómánia (61) Tereb (146) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2788) Mondom a magamét (7546) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>