Egy óvodában dolgoztam, mindenesként. Kis magánóvoda volt, lelkes dolgozókkal. Szó szerint mindenesként, mert egyrészt irodai munkát is vittem, másrészt felsöpörtem az udvart, amikor kellett. Így esett meg, hogy az iroda ajtaja (mely egy falépcsővel megközelíthető félemeleten volt) bár csukva volt, de nyitva maradt.

 Az óvónők a gyerekekkel a termekben, én az udvaron tevékenykedtem...

Amikor a széles kapualjból húztam ki a kukákat, láttam egy camping bicikli van a falnak támasztva. Biztos, valamelyik szülői, aki hozta a gyermekét...

Amikor az utcáról tértem vissza, nyílt az ajtó és egy fiatal srác tolta ki a bicajt, a kormányon egy nagy táskával. Előfordult, hogy nagyobb testvérek hozták a gyerekeket az óvodába, így nem ismerhettem mindenkit, még köszöntem is. A srác tolja a bicajt és ekkor látom, hogy táskából kikandikál egy számítógép. Pár lépést teszek az épületben, ahol látszik, az iroda ajtaja tárva-nyitva. Rohanok vissza az utcára és a srác után vetem magam.

Aki látja, hogy bajban van, ezért eldobja a bicajt és futásnak ered....

Éppen akkor ért oda egy apuka a gyermekével, kiáltom neki, hogy rablót üldözök, így ő is rohan velem. Egy háztömbbel később érjük utol a srácot. Apuka ráveti magát, a földre teperi. Ekkor jut eszembe, hogy az utcán (még szerencse, hogy nem olyan forgalmas hely) szétszórva a bicaj és a számítógép. Rohanok vissza, gyorsan beviszem az óvodába és hívjuk a rendőrséget, hogy rablót fogtunk. Ezután rohanás vissza az apukához...

Dulakodás közben a srác előkotor a zsebéből egy házilag gyártott paprikaspray-t és belefúj az apuka szemébe. Ő vakon, de erősen szorítja a földre a srácot. Ekkor érnek oda a rendőrök. Beültetik a kocsiba, kikérdeznek bennünket is.

 Majd a kocsiban ülő sráchoz fordulnak. - Hova is törtél be? - kérdezik tőle.

-  Én sehova... - mondja, majd az egyik rendőrtől két hatalmas ökölcsapást kap. Nem vagyok híve az erőszaknak, így a rendőri erőszaknak sem, de ez a két ökölcsapás megoldott a srác nyelvét...

Elvitték, én meg egy munkatársammal az egész napot a rendőrségen töltöttem. Mivel a rend éber őrei lefoglalták a lopott holmikat, így a számítógépet is. Azután leltárba vették a gépet, miközben darabokra kellett szednünk, hogy minden alkatrész gyári számát felírják.

Tulajdonképpen jól kijöttünk a dologbók, hiszen az apuka nem sérült meg, a holmi meglett és elkaptuk a rablót. Szerencsések voltunk, mert nem egy öntudatos rablóról volt szó, így nem jelentett fel bennünket, hogy korlátoztuk a szabadságában...

Eltelt pár hónap, amikor idézést kaptunk a bíróságról. Menni kellett tanúskodni. A tárgyaló terem előtt kisebb csődület. Kiderült, a rablót a betörés reggelén engedték ki a börtönből és azon melegében (biztosan valami gyermekkori frusztráció érhette) három óvodába is betört. Hol egy pénztárca, hol egy bicikli, hol meg egy számítógép lett a zsákmány... Szóval a csődület a sok károsult és tanú volt...

Egy apró probléma akadt csak, a rabló úr...nem jött el a tárgyalásra.

Ezért a bíró behívott mindannyiunkat és közölte, elnapolják a tárgyalást. Morogva hazamentünk. Eltelt vagy két hónap, amikor az újabb idézés alapján összejöttünk a bíróságon. Most a rabló úr is ott volt, csendben beszélgetett az ügyvédjével. Bementek a bíróval együtt, vártuk, hogy az első tanút szólítsák. Ám meglepő fordulatként mindenkit behívtak és a bíró közölte, hogy a védő ügyvéd úr rosszul érzi magát, ezért újra el kell halasztani a tárgyalást. Majd javasolt egy időpontot.

A rabló úr erre azt mondta, neki az nem jó időpont...

Itt néhányan már nevetni kezdtünk, de a bíró azért közölte a rabló úrral, hogy ebben azért nem ő dönt és különben is nem őt kérdezte...

Valahogy úgy alakult, hogy nem lett harmadik alkalom. Hogy a rabló úr végül is el lett-e ítélve, nem tudom... Hogy az egésznek van-e tanulsága?

Az igazság odaát van...

Nawesh

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja