- 0
Az Európai Unió megbukott. Pontosabban éppen most bukik meg. Na, nem úgy, hogy végleg, slussz, passz, föl sem kelhet, hanem úgy, ahogy a diák bukik meg a vizsgán. Szembe kell néznie azzal, hogy ismét készületlen volt. Lehet, hogy túl buta ehhez a stúdiumhoz…
Az Európai Unió amúgy igen rossz tanuló. Mostanában csupa elégtelen. De legjobb esetben is csak kegyelemkettes. Csúnyán megbukott például a 2008-as pénzügyi válság kezelésében. Kétely nélkül állt a nagytőke oldalára, s az a néhány európai nemzet – írek, magyarok –, amelyik nem követte szolgaian a központi megoldásokat, csupa megvetést kapott.
Aztán megbukott a görög államcsőd rendezése kapcsán is. Az Unió vezetői úgy hagyták figyelmen kívül a görög választók döntését, akaratát, mintha azok nem is lennének tagjai az amúgy demokratikus európai közösségnek.
Aztán brutálisan megbuktak a Brexittel összefüggésben is. Máig nem értem, hogy miképpen tudta úgy megúszni a brüsszeli elit az Unió megcsonkítását, ahogyan átvészelte a dolgot. Európa úgy vesztette el Angliát, mintha valami jelentéktelen szigetecskét hagyott volna távozni a szövetségből, mit tudom én, Máltát, vagy a Feröer szigeteket…
A brüsszeli idióták meg közben úgy tettek, mintha legjobb rendjén menne dolguk, illetve dolgunk.
Hja, kérem, kommunikálni tudni kell. (Vagy uralni a médiát… Az se rossz megoldás…) És persze megbukott az Unió a menekültválság kezelésével is, amit megint a lehető legrosszabbul ragadott meg, s persze azóta is küszködik, immár a sokadik utóvizsgában reménykedve. Persze közben megint azokra mutogatnak Brüsszelből, akik tulajdonképpen remekül vizsgáztak.
Az Unió hallgat
De nem erről akartam írni, mert aktualitása a katalán válságnak van. Ahol – nem meglepő módon – éppen megbukni készül az Európai Unió.
„Tagadhatatlan, hogy aggasztó a helyzet Spanyolországban, de az uniós intézmények és tagállamok álláspontja egyértelmű: nincs tér vagy lehetőség semmilyen közvetítői szerepre vagy nemzetközi kezdeményezésre, esetleg lépésre” – felelt az újságírók kérdésére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Hasonlóképpen nyilatkozott néhány napja Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke: „Ha megengedjük Katalóniának, hogy elszakadjon – amihez egyébként semmi közünk – akkor mások is ugyanezt teszik majd.”
Mindezt nagyjából azt jelenti: a spanyolok bebörtönözhetik a katalán vezetőket, akár le is mészárolhatják a katalánokat, az Unió semmiféle szeparatista törekvést nem támogat.
Esetleg a skótokét igen, mert az gyengíti az angol pozíciókat a brexit-tárgyalások során… Talán a kurdokét is, mert azzal meg sakkban lehet tartani a renitens Törökországot… Ja, meg, mondjuk, a csecsenekét is, hogy ne legyen már olyan nagy az oroszok szája… De másokét aztán tényleg nem…
Észbontó ellentmondás
Miközben persze a problémát világosan látja mindenki. (Még Junker is. Amin azért csodálkoznunk kell… Biztos valaki elmagyarázta neki…) Európa minden, vagy majd minden nemzetállamát érinti a szecessziós indulat. Bele sem érdemes kezdeni a felsorolásba. A fenti térkép önmagáért beszél.
De az igazi probléma nem ez, mert a szeparatista törekvések így, vagy úgy, de megoldhatóak maradhatnak. Az igazi probléma –, ami miatt persze nem lesz kezelhető semmiféle elszakadási törekvés – az az Unió jelenlegi vezetésének céljai és tevékenysége között feszülő észbontó ellentmondás.
Miközben ugyanis arról papolnak Brüsszel mai urai, hogy Európát egységessé kell tenni, meg határok nélkülivé, meg közössé, meg szolidárissá, meg tulajdonképpen egy állammá, azonközben hallani sem akarnak a (leendő) tartományok határainak módosításáról. De hát miért nem?
Nem mindegy, hogy az Ibériai félszigeten hány állam, régió, tartomány, vagy valami osztozik, ha egyszer úgyis olyan egységes lesz az Unió?
Miközben minden eszközzel igyekeznének beterelni az önállósodó nemzetállamokat a brüsszeli karámba, azonközben az engedelmesen igazodó nemzetállamok vezetői jutalmat kapnak. Ez alkalommal Katalóniát.
Szerintem az Unió megint megbukott.
Lassan elveszti esélyeit, lassan be kell fejeznie a próbálkozásokat.
Nem megy.
Lehet, hogy nem is kell erőltetni.
