Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Ártatlan Matteo Salvini, nem emeltek ellene vádat

Ártatlan Matteo Salvini, nem emeltek ellene vádat

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Győzött az igazság!

Nem emelt vádat a cataniai bíróság Matteo Salvini ellen a Gregoretti hadihajó ügyében. A haza védelmében járt el, belügyminiszteri kötelességének tett eleget – derült ki az ügyészség döntéséből. A vádemeléshez szükséges bizonyítékok hiányában ezennel lezárult a Liga elnökének bírósági kálváriája a Gregoretti hadihajót illetően. – Egyértelmű és végső ítélethozásról van szó. Az ügyészség alapos tényfeltárást és számos tanúvallomást figyelembe véve döntött Salvini ártatlanságáról – hangoztatta Giulia Bongiorno védőügyvéd.

Matteo Salvini ellen azért indult eljárás, mert belügyminiszterként 2019 augusztusában öt napon keresztül feltartóztatta 131 bevándorló partraszállását, akik a Gregoretti hadihajón érkeztek a szirakúzai Augusta kikötőbe. Civil szervezetek azzal vádolták a politikust, hogy ez idő alatt a bevándorlóknak embertelen körülmények között kellett élniük. Salvini azonban végig hangsúlyozta, hogy nem önállóan határozott, hanem a kormány közös döntése volt a hajó feltartóztatása.

– A bíróság döntése egyértelművé teszi, hogy belügyminiszteri kötelességemet teljesítettem. Boldog vagyok – nyilatkozta megkönnyebbülve Matteo Salvini a sajtó munkatársainak. Majd hangsúlyozta, hogy amikor lehetőség lesz rá, hogy az olaszok újra urnákhoz vonuljanak, és pártjára szavazzanak, akkor ugyanúgy jár el, ahogyan korábban tette. Hangsúlyozta, hogy az ellenőrzött és szervezett bevándorlás akár pozitív is lehet, az ellenőrzés nélküli azonban káoszt eredményez, mint ahogyan az Lampedusán történik, és jelen pillanatban Olaszországnak nincs szüksége felfordulásra.

A Liga elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott, nyugodt a Open Arms civilhajó ügyében indított per miatt is, hiszen, ha Cataniában ártatlan, akkor nem ítélhetik el Palermóban. Európa legelmaradottabb politikai csoportjának nevezte az olasz baloldalt, akik a bíróságon keresztül próbálják ellehetetleníteni ellenségeiket, miután az urnáknál nincs esélyük győzelemre.

– A mai ítélethozatal azt üzeni a Demokrata Párt és Ötcsillag Mozgalom tagjainak, hogy a harcot a parlamentben és az urnáknál kell megvívni, nem a törvényszéken

– mondta Salvini.

A volt belügyminiszter az országra nehezedő migrációs nyomásra továbbra is a határvédelmet tartja egyedüli megoldásnak. – Olaszországnak is a többi európai országhoz hasonlóan kell eljárnia, állampolgárai biztonságát és országa érdekeit kell figyelembe vennie, hiszen Itália a kontinens egyedüli országa, ahol megnövekedett az illegális bevándorlók száma – zárta nyilatkozatát.

A hírt Hidvéghi Balázs európai parlamenti képviselő is üdvözölte a Facebook-oldalán. „A józan ész diadala: megbukott a Salvini elleni per!” – írta.

„Salvini azonban sajnos nem dőlhet hátra. Bátor kiállása az összes bevándorláspárti NGO céltáblájává tette. Egy másik hasonló ügyben már el is indult ellene az eljárás, szeptemberben kell bíróság elé állnia. Mi pedig, akik szeretnénk, ha a gyermekeink is egy európai Európában élnének, izgulhatunk, hogy mi lesz az eljárás vége. Hajrá Salvini!” – zárta Facebook-bejegyzését Hidvéghi Balázs.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Sport (729) Mondom a magamét (7546) Egészség (50) Tereb (146) Kultúra (7) Politika (1582) Szépségápolás (15) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2788) Életmód (1) Heti lámpás (312) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Történelem (18) Mozi világ (440) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>