– Fraulein, önt megerőszakolták?
– Igen biztos úr, két afrikai férfi volt.
– Biztos ez? Lefényképezte őket?
– Hogy fényképeztem volna le? Egy parkban letepertek.
– Nem provokálta őket? Szoknya, magas sarkú, kihívó mosoly?
– Normálisan mentem az utcán, ezek meg rám rontottak.
– Miért nem maradt otthon? Meg kell tanulni más kultúrákkal együtt élni, Fraulein! Hiszen európaiak vagyunk, Fraulein!

A fenti németországi életkép természetesen csak fikció. Nem az viszont, hogy Kölnben megint megerőszakolt két észak-afrikai férfi egy huszonöt éves lányt. Ment hazafele, ezek meg leszólították, majd berántották az út melletti bozótosba. A lányt reggel találta meg szétszaggatott ruhában, magát önkívületbe sírva egy idős asszony.

Nem kitaláció a magyar asszony története sem, akit Mülhausen-ben erőszakolt meg három „menekült”. A kisvároskában, amely az első, Afganisztánból érkezőket még grillezéssel és ölelkezéssel egybekötött migránsváró partin fogadta. De nem újságírói agyszülemény az a tucatnyi eset sem, amikor ha valaki panaszt tesz a tolakodó bevándorlókkal szemben, éppen a hatóságok kezdik el vegzálni, mondván, népek közötti feszültséget szít, gyűlöletet propagál.

Végezetül nem fikció a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal nőknek szánt „tájékoztató anyaga” sem. A germán precizitással megfogalmazott dokumentum részletesen elemzi az asszonyok és lányok megfelelő öltözködési és viselkedési formáját, amennyiben más „kultúrkörből” érkezőkkel találkoznak. Például, hogy ne hordjanak magas sarkút, mert torna- vagy túracipőben lényegesen kényelmesebben lehet menekülni. A körömcipő mellett hanyagolják a térd fölé érő szoknya és jobban kivágott blúz viselését is. De a nadrág sem igazán jó, mert azt meg a „más kultúrkörből” érkezők egyenesen kihívásnak, a romlott nő szimbólumának tekintenék. Ha nem sikerült elfutni a támadók elől, akkor a derék német Fraunak és Frauleinnek az a dolga, hogy „bátran és határozottan, ám korrekten és nem provokatívan” viselkedjen Angela Merkel vendégeivel szemben. Ha sem ez, sem a kiabálás nem segít, a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal azt ajánlja, hogy a kedves hölgy ne áldozatként, hanem mint egy ellenfél viselkedjen. Azonban lehetőség szerint mindenképpen vegye fel az aktust mobiltelefonjával, ugyanis az nagyban elősegíti az eset későbbi objektív rekonstruálását, az igazi bűnösök felderítését.

Ez ma Németország. Ez ma terrorrémálommal és migráns­gettókkal teletűzdelve Franciaország is. Ez ma a migráns­inváziót saját partvédelmi erőivel importáló Olaszország. Ennek a három országnak, Európa újabb kéretlen perverz „nagyhatalmi” tengelyét gründoló vezetőit isteníti a hazai „demokratikus oldal”.

Ez az ő példaként követendő európai civilizációs életformájuk. S aki ezt kimondja, az megkapja a beosztását a nácitól a homofóbig terjedő belterjes populizmusmércéjükön.

Populizmus arról beszélni, hogyha Magyarország is tágra nyitotta volna kapuit a migránsok előtt, akkor a fentiek nálunk is lejátszódtak volna? Szerintük igen, hiszen Németországban sem csak a kancellár vendégei erőszakolnak, vannak saját „hőseik” is bőven. S igen, nyilván idehaza is van elég erőszakoskodó magyar, cigány, sőt belvárosi díszentellektüel is. Épp ezért talán nem kellene újabb problémákat importálni. Értsük ezt az erőszakra és a „kulturális különbségekre” leegyszerűsítve, de a bérleverő új rabszolga-munkaerő sorosi behozatalára, és igen, a terrorizmusra is.

Populizmus tehát az, hogy a kényszerbetelepítési kvóta kérdése mindenkit érint? „Demokratáink” szerint igen, mert, hogy ez csak Orbán Viktor hatalmi játszmája. Mert logikájuk és életvitelük szerint minden csak erről szólhat, nincs össznemzeti kérdés, csak a politikai privát profit, bukott ballib celebek rendszereken átnyúló örök PPP-parkolója. Ez kényelmes és pénzmeleg. Kipróbálhatnák mindezt rajongott „civilizált Európájukban” is, mondjuk a calais-i migránsdzsungelben, pride-ról visszamaradt körömcipőben.

]]>www.magyarhirlap.hu]]>