Ma 2021 október 27. Szabina napja van. Holnap Simon, Szimonetta napja lesz.
Apáti Bence: És a baloldali cselédsajtó valamiért megint csak hallgat

Apáti Bence: És a baloldali cselédsajtó valamiért megint csak hallgat

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Minden gazembert, Gyurcsányt is el fognak számoltatni.

Mármint Márki-Zay Péterék.

Ami praktikusan azt jelenti, hogy ha - tegyük fel - a baloldal nyerné meg a jövő évi választást, akkor a legerősebb baloldali pártnak, a Demokratikus Koalíciónak az elnökét, aki ugye Márki-Zay szerint gazember, el fogják számoltatni.

Valószínűleg Gyurcsány felesége lesz a leglelkesebb elszámoltató, ami tekintve, hogy milyen iparági pletykákat lehet hallani a házasságukról, lehet, hogy nem is teljesen légből kapott feltételezés.

Hódmezővásárhely első emberének nem ez volt az egyetlen furcsa kijelentése a Tranziton megrendezett vitán.

Vitapartnere, Hollik István a közönséggel ellentétben eleinte türelmesen hallgatta a polgármester kijelentéseit, amiért feltétlenül kijár neki egy a szokottnál is mélyebb főhajtás.

Persze a Fidesz kommunikációs igazgatója már azzal óriási tettet hajtott végre, hogy egyáltalán hajlandó volt egy asztalhoz ülni azzal a figurával, aki 2018-ban a hódmezővásárhelyi választás előtt egy lakossági fórumon a Fidesszel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy:

"Nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán kívül."

Nyilván nehéz úgy tenni, mintha Márki-Zay nem a kormány és a kormány szavazóinak felakasztására célozgatott volna.

De az a politikus, akit a vele szemben helyet foglaló legszívesebben kandeláberen lógva látna felakasztva, mégis leült Hódmezővásárhely polgármesterével vitatkozni.

Ravasz ez a Fidesz diktatúra.

Márki-Zay, mint azt említettem sok-sok furcsa kijelentést tett, például azt állította, hogy jobboldalinak tartja magát. A Pride-on menetelő, a melegházasságot és az Lmbtq-lobbi iskolai - sőt, óvodai - érzékenyítését szorgalmazó ultraliberális ellenzék tagjaként. Brilliáns.

Később előrángatta - nyilván a hajánál fogva - a szokásos "elmentek a magyarok külföldre!" toposzt is, ráadásul úgy, hogy előtte egy mondattal még a Fideszt vádolta meg azzal, hogy az ki akarja léptetni az országot az EU-ból.

Csak ugye az Európai Unió a közös piacra és a szabad munkaerő-áramlásra épül.

Ami azzal jár, hogy bárki elmehet, ha akar, és legálisan vállalhat munkát gazdag nyugat-európai országokban. Természetesen Magyarország nem tud még versenyezni a németországi, az ausztriai vagy az angliai bérekkel - hogy miért, azt csak a kommunistáknak szükséges elmagyarázni, így ettől most eltekintenék -, emiatt valóban sokan próbáltak szerencsét nyugaton, több-kevesebb sikerrel.

Jelzem jóval kevesebben hagyták el hazájukat, mint amennyien a térség többi országából távoztak; Romániából és Lengyelországból például milliók indultak el. Viszont sokan haza is jöttek - mármint Magyarországra -, mert ugyan elméletben jól hangzik a londoni munkavállalás, de a gyakorlatban két románnal, három pakisztánival, meg egy albánnal egy szobán osztozni, majd kulimunkát csinálni hónapokon keresztül azért nem akkora dili.

Márki-Zay szerint az igazságszolgáltatás sem független, amire a polgármester egy igen érdekes példát szolgáltatott.

Azt mondta, hogy minden perét elvesztette Csongrád megyében.

A zavarba ejtő kijelentése után azonban, ami a hallgatóság körében hatalmas derültséget okozott, rögtön hozzátette, hogy najó, ez nem igaz, néhányat azért megnyert.

És közben egyetlen arcizma sem rándult meg.

Ezen a ponton tényleg kellett volna tartani egy hosszabb szünetet.

Márcsak azért is, mert a Fidesz politikusait, és a kormánnyal szimpatizáló közszereplőket a magyar bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a nyilvánosságban nyugodtan lehet a legválogatottabb hazugságokkal vádolni -lopnak, tolvajok, fasiszták, nácik, tömeggyilkosok, hentesek, homoszexuálisok, stb.-, azonban ha egy ellenzéki politikus perel, jó eséllyel nyerni is fog.

Gondoljunk csak Vona Gábor esetére, aki Törökországban a Szürke Farkasok meghívására egy rendezvényen a Szürke Farkasok legnagyobb örömére Allahot emlegette, amit a Szürke Farkasok percekig állva tapsolva ünnepeltek, azonban a Jobbik elnöke mégis számos pert nyert azt követően, hogy a jobboldali lapok megírták, hogy Törökországban Allahot éltette.

Pedig ugye videó bizonyítja, hogy valóban ez történt.

De jómagam is mindkét fokon simán elvesztettem egy pert, aminek az volt a tárgya, hogy egy ultraliberális celeb azzal a hazugsággal vádolt meg, hogy minden héten élő adásban a zsidókat szidom. De Mészáros Lőrinc is a napokban vesztett pert a bíróságon, miután Fekete-Győr András hazugságokkal rágalmazta meg.

Hollik amúgy tényleg nagyon ügyesen cáfolta meg a láthatóan egyre idegesebb Márki-Zay hazugságait és csúsztatásait, ami végül egy egészen elképesztő jelenetet eredményezett.

Hódmezővásárhely első embere egy példán keresztül azt állította, hogy Magyarország olyan rettenetes hellyé változott, hogy míg régebben egy félig román, félig magyar erdélyi magyarként mutatkozott be, ma már ez pont fordítva történik.

A közönség egy része ekkor hangosan tiltakozni kellett - nyilván -, hiszen az álmoskönyvek szerint semmi jót nem jelent, ha egy magát jobboldalinak tartó ellenzéki a Tranziton nekiáll románozni, amire Márki-Zay annyira elvesztette a fejét, hogy gyakorlatilag kihívta verekedni az egyik bekiabálót.

A bokszra végül nem került sor, a kedélyek is lecsillapodtak, a vita is véget ért, és a hírek szerint Márki-Zay is épségben távozhatott.

Azt még a végére muszáj megjegyeznem, hogy a baloldali média ismét bizonyította cselédsajtó mivoltát, ugyanis ha és amennyiben Kocsis Mátéról vagy Németh Szilárdról kerültek volna ki olyan felvételek, amelyeken a két politikus verekedni hív ki baloldali szimpatizánsokat, már olyan patáliát csaptak volna, hogy napokig másról sem hallanánk, mint arról, hogy vezető fideszes politikusok tettlegességgel fenyegetik a baloldali szavazókat.

De természestesen egyelőre egy betűt sem írtak a demokráciákban példátlan esetről.

 

]]>www.origo.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1463) Tv fotel (65) Vetítő (30) Kultúra (6) Belföld (6) Sport (729) Politika (1578) Flag gondolja (33) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Heti lámpás (255) Irodalmi kávéház (506) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (138) Autómánia (61) Jobbegyenes (2135) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (5660) Történelem (14) Gazdaság (662) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>