Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A töketlen Szilágyi

A töketlen Szilágyi

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)

A Jobbikos botrány szaftos részletei...

Eddig sem tartottam sokra Szilágyi Györgyöt mint politikust, de immár férfiként is megvan róla a véleményem. A sztorit nagyjából tudjuk: a Jobbik alelnökének élettársát egy pártrendezvényen a Jobbik egyik tagja meg akarta erőszakolni. Ezt már Szilágyi György is elismerte, vagyis lényegében világos a gyanúsítás, de az egészben nem ez az érdekes és szánalmas.

Az eset még a választási kampány közben történt, vagyis hónapokkal ezelőtt, de csak most derült ki. Szilágyi György igyekszik önmagát tökös férfinak beállítani, de a tények mást mutatnak. Tíz emberből kilenc, ha megtudja, hogy erőszakot akartak elkövetni a szerelmén, akkor eldob mindent és azonnal rohan a helyszínre, majd az elkövető beazonosítása után két jól irányzott maflással a maga részéről emberileg elrendezi az ügyet, majd előbb a rendőrséghez fordul a jogi dolgok elsimítása végett, végül pedig a sajtóhoz, hogy morálisan is rendbe tegyen mindent.

Ehhez képest Szilágyi hallgatott, mint kutyagumi az aljnövényzetben, mert ugye mégiscsak kampány volt és az állítólagos erőszak elkövetője – csakúgy, mint Szilágyi – jelölt volt és ugye ártott volna a baloldali összefogás megítélésének egy ilyen szexuális botrány. Így aztán csak most került nyilvánosságra az ügy, amikor már régen elbukott a Jobbikkal kiegészített baloldal és már tét nélküli az egész.

De milyen ember ez a Szilágyi György? Milyen ember az, akinek a pártja fontosabb, mint a párja? A válasz egyértelmű. Ugyanolyan sz@r alak, mint Jakab Péter elnök, aki el akarta tussolni ezt az egész botrányt, hiszen a választás sikerét féltette (na nem ezen múlt…) és ugye elnökválasztás is lesz szombaton a Jobbikban. Jakab, aki a választási blamázs ellenére sem mondott le, szeretne továbbra is elnök maradni. Márpedig a cél elérésének érdekében mindent (is) lehet.

És még valami a liberális (soroljuk ide a Jobbikot is nyugodtan) állapotokkal kapcsolatban. Van a közösségi médiában egy oldal, amely minden esetben azonnal felemeli a szavát a nők védelme érdekében. Most azonban egy szavuk sincs. Nem számít. Ha egy jobboldali férfi rákacsint egy nőre, akkor azonnal hosszú posztokban tiltakoznak. Olyan tökösek, mint Szilágyi György.

K. Gaál István - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Történelem (17) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Mozaik (83) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Heti lámpás (310) Tereb (146) Egészség (50) Sport (729) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>