Ma 2022 augusztus 10. Lőrinc napja van. Holnap Zsuzsanna, Tiborc napja lesz.
e3517134dc0b219094a455ccbba189f6.jpg

A Tizedes, a Tanú meg a Saul fia

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Azok közé tartozom, akik nem néznek filmeket a holokausztról. Nem véletlen a kisbetűvel kezdett holokauszt, mivel a holodomorról, a Musza Daghról, az indiánok kiirtásáról, az újvidéki vérengzésről sem nézek filmeket.

Továbbá – hogy fényezzem magam – azt is sikerül megállnom vagy 25 éve, hogy magyar filmeket tekintsek meg.

Erős önvédelmi ösztöneim vannak, de amit sikerült leszűrnöm a hozzám eljutott minimális információkból, az a következő két valami:

 egyrészt a rendező szerint nem nézünk vele szembe (lásd ]]>Aristo magvas gondolatait]]> a témában),

 másrészt a kommentelők azt kérdik, miért nem készülnek filmek a magyar történelemről.

A rendező burkolt magyarozásától és a kommentelők nem annyira burkolt zsidózásától most eltekintenék – máris a témánál vagyunk!

Miért nem készülnek a magyar történelem magasztos és tragikus pillanatairól filmek? Mármint olyanok, amelyet bárki önként és nem pedig pártfegyelemből vagy ideológiai elkötelezettség mentén néz meg. Ez a kérdés a magyar néplélek legmélyebb bugyraiban gyökeredzik, valamint bizonyos politikai csoportok, illetve a magyar értelmiség és művészvilág azon tulajdonságában, hogy az égegyadta világon semmi humorérzékük nincs nekik.

Azt a tragikus kijelentést kell itt tennem, hogy ennél még Kádárnak is sokkal több esze, meg humorérzéke volt. Ja, és Aczél György egy jó csávó volt. Nyugi, megmagyarázom.

A magyar történelem hülyeségek, árulások és az ebből következő, egyébként elkerülhetetlen tragédiák sorozata. A XX. században még inkább. Ezekről nagyon nehéz olyan művészeti alkotásokat gyártani, amitől boldog mosollyal szédül ki az ember a moziból. Ha jól emlékszem a Tenkes kapitánya végén a Fejedelem éppen Trencsén alá várja a magyar hadakat. (Trencsénnél annyira eltángáltak bennünket, a magyar hadvezetés penetráns hülyesége okán, hogy még mindig sajog tőle a hátsónk.)

És ez a jó sorozat megy azóta is.

Kádárék a hatvanas évek elején már pontosan tudták, ki kell békülniük a magyar társadalommal, mert ebben az országban tényleg elképesztő hagyományai vannak a passzív ellenállásnak , az eufemizált lustaságnak és anyagi-szellemi ellentételezés nélkül a magyarok ki sem jönnek reggel tíz előtt a budiból. Még a rohadt kommunistáknak is valahogy összeállt, ha napi rendszerességgel fasisztázzák, bűnös nemzetezik a magyarokat, akkor azok arra nem fognak a kedvesség jeleként tekinteni.

A tizedes meg a többiek ennek a projektnek az egyik zseniális nyitóalkotása. Nem kevesebbet állítok, minthogy a magyarságról, a magyar néplélekről ez a film mondja a legtöbbet, azóta is felülmúlhatatlanul, kezdve azzal, hogy a két tipikus magyar karaktert a forradalomban magát finoman fogalmazva is exponáló színész, Sinkovits Imre és Darvas Iván játssza. A film nyitójelenetében a szajréval (habár a szajréról csak később szerzünk tudomást) a senki földjén menekül a tizedes, miközben mind a németektől, mind az oroszoktól (akik távcsövön nézik azt az elmebeteget) megkapja a hősnek kijáró elismerést.

Tökéletes felütés.

Nem kellett az alkotóknak 30 másodperc és máris elhelyezik a magyarságot a világtörténelemben. A tökéletes jelenetekkel és zseniális poénokkal sűrűn tűzdelt filmben mind a kommunisták, mind az oroszok, mind a németek, mind a nyilasok (Istenem, Dunyhás testvér!) meg az úri középosztály megkapják a magukét és mi magunk is rendesen. De minden a helyén van, szó sincs arról, hogy a nyakunkba akarnák varrni az egészet. Sőt az egész végső kicsengése az, hogy milyen életrevalóak vagyunk a túlélésben és azt vidáman, teli hassal igyekszünk azt megcselekedni. (Gondolom, hogy aztán másnap elmehessünk a lányok után, habár ez a vonal sajnálatos módon kimaradt a filmből.)

A tizedes, meg a többiek vagyunk mi magyarok és csak ez számít. Egy olyan ország röhögte és sírta végig ezt a filmet, aki a valóságban is átélte és megúszta azokat az éveket. És így akart emlékezni, a mindennapokban mindenképp. A röhögéstől sírva vigad a magyar. Ahogy az sem véletlen, hogy az „ötvenes” évek felülmúlhatatlan krónikása A Tanú is egy filmszatíra. A drámára emlékszünk, köszönjük, de mi röhögni akarunk.

Nem volt vicces rendben, de a róla szóló film legyen az.

De az ilyen, a kor hangulatát és a magyar néplelket megragadó „vígjátékok” elkészítéséhez nagyon-nagyon tehetségesnek kell ám lenni, el kell felejteni az összes halivúdi moslékot és tudni kell a legfontosabbat, azt, hogy az a poén a leggyilkosabb, amely úgy öl, hogy az áldozat a röhögésbe hal bele.

A kormánynak is az egyik legnagyobb baja, hogy nincs humorérzéke. A „szellemi” holdudvarának pláne nincs. Az „ellenzéknek” meg végképp nincs, mivel liberalizmus meg manapság a humor fosztóképzője. Pedig az un. nemzeti poénok közösségképző erővel bírnak, nélkülük nem létezhetünk, talán vannak valahol tehetséges magyar filmkészítők, akik nekünk akarnak filmet csinálni.

Utóirat:

Nézzétek meg a Hideg napokat és az Ötödik pecsétet. Akkor már mindent tudni fogtok, amit kell.

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (141) Heti lámpás (260) Autómánia (61) Gazdaság (667) Politika (1581) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Történelem (15) Egészség (50) Gasztronómia (539) Életmód (1) Jobbegyenes (2379) Mondom a magamét (6236) Mozaik (83) Nagyvilág (1464) Belföld (8) Kultúra (6) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (513) Flag gondolja (33) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>