Hiba lenne a ma kilencvennyolc esztendős Boross Péter munkásságát csupán rövid miniszterelnöki pályája (]]>1993. december 21. – 1994. július 15.)]]> alapján megítélni. (Lehetőségek nélküli szűk fél év jutott neki azon a poszton Antall Józsefnek halálától az akkor már biztos bukást ígérő országgyűlési választásig.) Megingathatatlan nemzeti elkötelezettsége az, ami igazán indokolja köszöntését ezen a napon. Az a szülői házból hozott honfiúi buzgalom, ami már a hadapródnövendék Petiben is tetten érhető, amikor 1945 januárjában társaival hazaszökik Németországból a csatatérré lett hazájába. 

(Tevékenységét internálás és éveken át tartó rendőri felügyelet követi. Eleinte csak fizikai munkát kap, a vendéglátóiparban helyezkedik el, innen növi ki magát üzletvezetővé, majd a Délpesti Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettesévé, később igazgatójává.)

Ő maga lepődött meg legjobban, amikor 1990-ben régi barátja, Antall József meghívta – a kormányába. Először a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő tárca nélküli miniszteri posztot kapta, majd a belügyminisztérium élére került. Pillanatig sem volt vitás (és maga a nagybeteg Antall is így kívánta), hogy a nemzeti kabinet ciklusának utolsó hónapjaiban Boross Péter került a kamikáze-kormány megüresedett miniszterelnöki székébe. Lendülete a bukás után, az ellenzéki években sem tört meg, „mezei” képviselőként is keresett – és mindig talált – habitusához illő feladatokat. (A nemzeti érzelmű kollégákat tömörítő Magyar Újságírók Közösségének létrejötte például nem kis részben az ő érdeme.)

Mert a haza ügye pártfüggetlen.

(Folytatnám, de nem érnék a végére.)

Isten éltesse Boross Pétert!

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>