Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
4e21f68beb5792a15f884b068f718221.jpg

A semmiember

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mi volt ma az iskolában? - Semmi...! Ismerős párbeszéd, ugye? Ez az, aminek gyakorlatilag minden ember részese volt, vagy részese lesz valamikor, akár a szülő, akár a gyerkőc szerepét tölti is be éppen.

A dolog önmagában vicces, jópofa, legalább is engem mindig képes volt megnevettetni, ha kívülállóként voltam tanúja ennek a rövid, de velős beszélgetésnek. Amikor velem történt épp a semmi, az annyira már nem volt szórakoztató, mert egyrészt kamuztam, próbáltam letagadni a rossz jegyeket, intőket, akármiket. De utólag visszatekintve mókás lehetett, hogy velem durván tíz éven keresztül soha, semmi nem történt az iskolában. Nem volt dolgozat, felelés, jegy, sikerélmény vagy csalódás. "Az oktatási rendszer hibája", jegyezném meg mai fejjel, némi fejcsóválás közepette, de aligha lenne bárki is, aki bedőlne ennek a szövegnek. Mindegy, ez már a múlté, engem ezzel bizonyosan nem fog többet nyaggatni senki, legalább is ami az iskolás ügyeket illeti.

 

Mert bár mindez régen történt, attól én még maradtam ugyanaz, aki voltam. A semmiember. Úgy sejtem, idegesítő lehetek ismerőseim, barátaim számára, mert kérdezzenek bármiről, én állandóan úgy tűnhetek, mint akit lélegeztetőgépre kötöttek, egy csövön át táplálnak, és tetőtől talpig begipszeltek, nehogy megmozdulhasson.
 
- Mit csináltál tegnap? Semmit! Mit láttál a tévében? Semmit! Mit olvastál mostanában? Semmit! Merre jártál a hétvégén? Semerre! Történt veled egyáltalán valami? Nem, semmi!
 
Néha rosszul esik, amiért ennél frappánsabb válaszra nem telik, de erre is, mint sok más dologra, jó okom van. Ugyanis saját tapasztalataim szerint abból semmilyen bajom nem származhat, ha befogom a lepcses számat, és tagadok, mint a vád alá helyezett tömeggyilkos. Viszont, annak lehetnek kellemetlen következményei, ha mesélni kezdek. Ezek a negatív hatások persze leginkább újabb kérdéseket jelentenek, amelyekre kénytelen vagyok megint hosszasan válaszolni, ami számomra nem buli. Ha viszont a semmiember lép akcióba, mindössze öt betűvel tudom rövidre zárni a további beszélgetést minden olyan témában, amiről épp nincs kedvem cseverészni. Bár, hogy őszinte legyek, nekem általában semmiről nincs kedvem kommunikálni, ami rólam szól, ezért ezeket a társalgásokat valóban a lehető legkíméletesebb és leggyorsabb úton szoktam lezárni. Ennek pedig, hogy rövidre zárjam a dolog taglalását, semmilyen különösebb oka nincs. Pont.
Szóval, amennyiben bárki kérdez tőlem valamit, amire a semmiember adna választ, az illetőnek nincs oka sértődésre, ne vegye ezt a szívére, ne feszegesse tovább a dolgot. Ilyenkor a "semmi", vagy ennek variációi megfelelnek a "hagyjuk ezt" kéréssel. Lehet szó politikáról, közéletről, sportról... mindegy, csak ne én legyek a téma, mert annál nincs unalmasabb. Hiszen velem soha, semmi nem történik, ugyebár...

Sztakó Balázs

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Politika (1582) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1309) Életmód (1) Belföld (10) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Egészség (50) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>