Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
paparazzi-1024x683-675x443.jpg

A sajtófigyelő megfigyelése, avagy ki őrzi az őrzőket

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Szenzációként csapott be a hír: Vona Gábor után immár Juhász Peti sajtófigyelőt is megfigyelték.

„Az emberek a maguk által feltárt okokat meggyőzőbbnek tartják, mint azokat, amelyeket mások tárnak fel helyettük”

Blaise Pascal

Mindkét érintett a Fideszt vádolja a saját megfigyeléséért, pusztán logikai úton – bizonyítékot ugyanis nem láttunk – mondván: ki más lehet a háttérben. Egészen egyszerűen úgy látják, semmiféle más, ésszerű magyarázat nem létezik az inkriminált esetekre. Én magam, úgy vélem ez nem teljesen igaz és többféle más, hasonlóan jól indokolható elmélet is elképzelhető. Hogy e tételemet igazoljam, alább felvázolnék néhány hasonlóan jól okadatolt hipotézist is.

Először a Vonát érintő eseményeket vennénk szemügyre, már csak azért is, mert elsőként ő számolt be a megrendítő történésekről, Peti csak később szállt fel a vonatra – igaz akkor nagyon. Az ügy elsőre is meglehetősen zűrzavarosnak tűnik. Vona története szerint éppen az iskolába vitte gyermekét, mikor is az éles szemű ifjúnak feltűnt, hogy ismeretlenek fényképezik őket. Az éppen a helyszínen tartózkodó iskolarendőr segítségével halált megvető bátorsággal a nyomába eredtek a gaz fotográfusoknak és el is kapták őket. Neveket – fura módon – nem közöl, pedig az elfogottaknak legalább a nevét és a rendfokozatát meg kéne mondania a hágai egyezmény hadifoglyokra vonatkozó rendelkezései alapján. A bűnösök beismerték szörnyű tettüket, a fényképezést és elnézést is kértek. Hogy azután mi lett a fényképezkedő himpellérek sorsa azt homály fedi. Mindezt Vona saját Facebook oldalán tette közzé, bizonyítékképpen pedig egy eltakart, de láthatóan magyar rendszámú autó képével illusztrálta. Hogy egy ilyen autó fényképe mi célt szolgál az nem tudható. Talán csak dokumentálja, hogy milyen egy autó – a gyengébbek kedvéért. Mindebből a jeles pártvezető számára nyilvánvaló, hogy a Fidesz és személy szerint Orbánbasi aknamunkája húzódik meg a háttérben. Eddig a hír.

Mármost szerintem – a Fideszen túl – több oka is lehet a megfigyelésnek.

Itt van mindjárt az a hipotézis, miszerint az olasz paparazzók figyelmét felkeltette az utóbbi időkben napvilágra került tény, miszerint a Jobbikos politikusokat időnként sajátos szexuális helyszínekre viszi a nagylöttyös férfiindulat.  Úgy remélték hát, hogy a beosztottak szokásai a főnökre is kiterjednek és izgalmas fotókat vágytak egy ilyen eseményről készíteni, melyeket eladhatnak a bulvárlapoknak, hogy azokat aztán „A kanos jobboldaliak” felirattal a címlapokra tegyék. E teória magyarázza ugyan az okokat, de kétségtelenül adós marad annak megválaszolásával, hogy miért azt a helyzetet választották fotózásra, mikor a gyermekét példás szülői szeretettel az iskolába szállítja a politikus. Az erről szóló képeket – általában – maguk a politikusok szokták megrendelni népszerűségnövelés céljából. Ilyenkor többnyire futtában még néhány kutyát is megsimogatnak, biztos ami biztos.

A másik lehetséges magyarázat sokkal misztikusabb. Mikor anno szegény megfáradt és a káros női befolyásnak áldozatul esett Csurka Pista bátyánk alól kiszervezte a tagságot még nem tudtuk, hogy a pártvezetés nehéz feladata mellett a pártlélek felelősségteljes megtestesítésének nyűgét is magára vállalta – ezt ugye tőle magától tudjuk. Azzal, hogy pártléleknek nevezte ki magát, megoldotta egyúttal a test és a lélek egységének ezredéves filozófiai problémáját. Továbbá rettenetes horizontot biztosított a lélek hallhatatlanságáról szóló tanításnak. Képzeljük el az örök Vonát. Na ugye.

Mindezt eredetileg oroszlános lajbiban kezdte és ebből a vad oroszlánból lettek azután vizslakölykök. Sic transit est gloria leo. Na most, tudomásunk szerint ő az egyetlen működő pártlélek az ismert univerzumban. Szerintem ez bőven elég a címlapokra kerüléshez, hiszen minden bizonnyal van olyan érdekes, mint valamelyik celeb feneke. Sőt. Mivel gyakorlatilag minden celebnek van feneke, ellenben pártlelke csak a Jobbiknak van. Szerintem még izgalmasabb is.

Juhász Peti beszámolója természetesen sokkal zavarosabb. Ez bizonyára összetett, finom, érzékeny jelleméből fakad. Őt – mint állítja – egy száz százalékosan megbízható informátora tájékoztatta arról, hogy megfigyelik. Ebből számunkra az is kiderül, hogy Petinek informátorai vannak, valóságos titkosrendőrséget tart fent. A megfigyelés tényét egy vadidegen ember fényképe illusztrálja, amint az – feltehetően – egy repülőgép-anyahajó fedélzetén áll. Ezzel mintegy finoman utalva arra, hogy Rogán légicsapást is tervez ellene. Azt is írja, hogy a gaz fotográfusok – utasításaiknak megfelelően – a Nagymező-Király utca környékén tanyáznak, ahol az Együtt pártirodája található. Bizonyára úgy vélik, hogy roppant fontos lehet egy olyan kép, amelyen Peti éppen belép a pártirodába. Lehet még kutyaszart is odakészítenek, hogy belelépjen. Vagy talán Erikát várják a borítékkal.

Szerintem a legvalószínűbb az, hogy miután ő megfigyelte a sajtót, az most visszafigyel.

Már csak azért is, hogy a sajtó megtudja, ki figyelte meg őt. Kölcsön kenyér visszajár. A másik lehetőség, hogy Portik nem találta megfelelőnek a sajtófigyelés ár-érték arányát és ő készül valamire. Például vissza akarja kérni az egyik borítékot. Az olvasó fantáziájára bízom, hogy melyiket. Ennek még – Portik nagy természetét ismerve – káros következményei lehetnek.

Azt már fel sem merem tételezni, hogy Peti egyszerűen hazudott, mert fel akar szállni ő is a megfigyelés-vonatra, némi ismertségi bónuszt szerezve ezzel. Nehogy már pont őt ne figyeljék meg. Őt, a roppant jelentős politikust, akinek pártja akár egy százalékot is elérhet a választásokon, sorsdöntően befolyásolva ezzel a szittya politikai életet. Ez roppant dehonesztáló lenne számára. Most, hogy visszatért a szokás szerint kissé zavaros riviérai ingyen nyaralásból, újult erővel kíván ráfordulni a politikára – illetve arra, amit ő annak vél.

Ezek voltak hát az alternatív elméletek a megfigyelési botrány kapcsán.

Meggyőződésem, hogy legalább annyira logikusak, mint az érintettek magyarázatai. Személy szerint nekem csak egyetlen, megfejtetlen rejtély maradt: ha valaki bűntelen, mi a francért zavarja, hogy lefényképezik? Akár gyerekkel az iskolában, akár kutyaszarba lépve a pártirodán? Hogy lehet a hitelét rontani azokkal képekkel, melyeken kiskutyákat simogat, időseket istápol, miközben élvezi a nép tiszteletteljes szeretetét? Továbbá azt sem értem, miért kell mindehhez olaszokat igénybe venni. Mi magyarok már fényképezni sem tudunk? Nem gondoltam, hogy ekkora a romlás.

]]>http://aristo.pestisracok.hu/]]>

]]>]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Gazdaság (702) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Belföld (10) Sport (729) Nézőpont (1) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Kultúra (6) Tereb (146) Egészség (50) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>