Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezt hívják csúnya buktának!

Úgy fest, gumicsonttá kezd silányulni Kövér László házelnök másfél évvel ezelőtti, a balliberális portálok révén a napokban kiszivárogtatott beszéde.

Előbb a DK-s Vadai Ágnes által jegyzett pártközlemény fogalmazott úgy, hogy Kövérnek igenis bocsánatot kell kérnie, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal központjában, a nemzetbiztonsági szolgálatok fennállásának harmincadik évfordulójának alkalmából tartott ünnepségen elmondott beszédében kijelentette, hogy az ellenzéket és az ellenzéki pártok szavazóit nem tekintik a nemzet részének. Ráadásul Vadai azt is hozzátette, hogy „Kövér a nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek ad »kilövési engedélyt« politikai ellenfeleire.”

Mindebből természetesen egyetlen szó sem igaz. A Kövér László honlapján olvasható teljes beszéd ugyanis igazolja, hogy nyomokban sem hangzott el ilyen kijelentés. (Erről a 888.hu két cikkben írta le a hiteles cáfolatot, ]]>itt]]> és ]]>itt]]>.)

Mindez azonban egyáltalán nem zavarja a gyurcsányista ellenzéket. Miután a valóságra fogékony közvélemény csak mosolygott a DK és Vadai közleményén, nagyobb hangerőre váltottak. Mind a hét pártot, illetve mozgalmat – DK, Jobbik, LMP, MMM, Momentum, MSZP, Párbeszéd – odaállították a Kövért támadó közlemény mögé, mintha a dolog úgy működne, hogy a többször elmondott és nagyobb hangerővel sulykolt hazugságból egy csapásra igazság válhatna. Pontosan úgy, ahogy azt Saul Alinsky, az egykori radikális kommunista aktivista tanította a sorosistáknak 12 pontjában: „Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz, végül pozitívvá fog válni.”

De miután szó sem volt arról, hogy bárki „kilövési engedélyt” adott volna a politikai ellenfelekre, ahogy arról sem, hogy az ellenzéket és az ellenzéki pártok szavazóit bárki ne tekintené a nemzet részének, a hétpárti közlemény is némán hullott bele a vízbe, és nyeletlen fejszeként, hangtalanul merült alá.

Az ATV ma reggeli Fórum című betelefonálós adásában a témák között meg sem merte jelentetni a gyurcsányista lakájmédia széles körben használt megfogalmazását, miszerint „az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt”, csupán annyit jelölt meg témaként, hogy „Az ellenzék lemondásra szólítja fel Kövért”.

A Népszava pedig ma már arról ír, hogy valójában maga Kövér László környezete szivárogtatta ki a beszédet. A szerzőt az sem zavarja, hogy Pethő András a Telex.hu felületén rögzíti: „A Direkt36 birtokába került a zárt ajtók mögött elmondott beszédről szóló felvétel”, s annak részleteit hozták nyilvánosságra.

Látható tehát, hogy a házelnök lemondását követelő gyurcsányista összefogás ezúttal is saját kétségbeesését sűrítette bele a témába, abban a reményben, hogy esetleg ebből is tud majd egy „köteles beszédet” fabrikálni, hogy megbuktassa vele az Orbán-kormányt. Ha már – mint az több cikluson keresztül kiderült – tisztességes politikai teljesítménnyel nem megy, akkor maradnak a jól bevált tisztességtelen eszközöknél.

A helyzet az, hogy ennek kudarcát maga a Népszava is megírta: „Kövér ugyanis várhatóan nem fog lemondani, a beszéd a saját táborában inkább emeli is az ázsióját, jogi eljárást pedig nem lehet vele szemben indítani, mivel beszéde láthatóan patikamérlegen kiporciózott.”

Magyarán minden szava megfelel a valóságnak.

Az igazság rögzítése pedig csak a gyurcsányista Márki-Zay-knál, Jakaboknál, Karácsonyoknál adna okot a lemondásra. Ők ugyanis a valósággal soha nem tudtak mit kezdeni. Az számukra mindig csak gumicsont, aminek révén az igazságot el kell ferdíteni, le kell tagadni, amivel az embereket be kell csapni.

Nyilvánvalóan áprilisban is gumicsonttal akarnak választást nyerni. Pechükre azonban a valóság mindig orrba veri őket. Ahogy tette ezúttal is.

Horváth K. József - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Politika (1582) Mondom a magamét (8034) Belföld (11) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (543) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2898) Sport (729) Nagyvilág (1310) Gazdaság (724) Szépségápolás (15) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Tereb (146) Történelem (18) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>