- 0
A baloldal sohasem változik, és ha teheti, a végkifejlet mindig a véres terror
Küzdéstől, létharctól elszokott, vérbő életen és halálon jobbára távoli vidékekről közvetítő tévécsatornák tudósításait nézve korunk borzongó, kényelmes embere hajlamos megdöbbenni, amikor rendre leveti ideológiai tótágasokban fogant áltudományos társadalommérnöki álarcát a megtestesült lét politikai szférájában közönségesen baloldalként azonosítható sátáni alvilág, és megmutatja pszichopatologikus brutalitását szóval és tettel egyaránt. Közeli példákként elég az idegen érdekek zsoldoshadának választási győzelme esetére a jogállam felfüggesztését eltökélő, magyarul az 1945 utáni vérbosszúhoz hasonlatos lincseléseket kilátásba helyező, a jobboldali közszereplők holttesteit vasvillával teherautókra hányni vágyó operett-Szamuelyk démoni hörgését ideidézni, nem beszélve az e szellemtelen szellemiséget gyakorlatba ültető Antifa-terroristák februári budapesti gyilkossági kísérleteiről, amikor válogatás nélkül vertek felismerhetetlenre általuk prédának tekintett embereket a fővárosban.
Egészséges ember irtózik e kénkövesen fortyogó infernótól, ugyanakkor meglepődni nincs okunk. A baloldal az irigység, a bosszú, a gyűlölet bódulatában vergődik, amióta csak belépett a leírható, megtapasztalható történelembe, és ha tehette, a népre hivatkozva a nép akarata ellenére üldözte, pusztította, gyilkolta a népet.
Az osztályharcot hirdető vérszomjas baloldali diktatúrák kifejlett fázisukban végül mindig válogatás nélkül nyakaztak le, akasztottak fel arisztokratát és hétszilvafás nemest, polgárt és papot, földművest és munkást.
És miként Tamási Áron helyesen megállapította, azoknál sem más a helyzet, akik a baloldal szelídebb színeit hordják, legfeljebb a modor nem tragikus, hanem operettszerű.
Mert a baloldal nem adhat mást, csak mi lényege. Isten teremtett világát megtagadva felforgatni, szétzilálni, szétzúzni, elpusztítani a normalitás rendjét – ez e történelmi disztópia lényege.
A bolsevizmus lélektani gyökerei régmúlt, ismeretlen időkig nyúlnak vissza, de nem tévedünk nagyot, ha az ördög rabigájába ejtett emberek eltömegesedésében keressük a magyarázatot. Mindenesetre a baloldaliság megragadható történelmi megjelenése nagyjából a keresztény tanítást, az államot, a társadalmi hierarchiát feldúlni szándékozó, premarxista osztályharcos hisztériákkal is súlyosbított XV. századi huszita eretnekmozgalomban, később Cromwell puritánjainak XVII. századi tömeggyilkosságaiban azonosítható, a XVIII. századi jakobinus szekta pedig már a hamisítatlan, kifejlett bolsevizmus terrorját szabadította rá Franciaországra. Különösen
a festői Vendée megyére, melynek lakói fellázadtak a történelemhamisító szóhasználattal nagynak nevezett, valójában gyalázatos és véres franciaországi szabadkőműves forradalom és az abból kifejlődő jakobinus terror ellen.
Külön elemzést érdemelne, most azonban csak rögzítjük a tényt: maga a latin gyökerű terror szó francia eredetű, és a jakobinusokkal került be a politikatörténet szótárába.
Az események valójában ismerősek lehetnek későbbi időkből, mégis hasznos megismerni a történelem első nagy ellenforradalmának megrendítően hősies történetét. Nem, ez nem elírás. A mélyrétegek feltárását most mellőzve rögzítsük: a forradalom mindig valamely ideológiai alapon izgatott társadalmi kisebbség által manipulált, „csinált” felfordulás, amely szükségképpen terrorba fúl. Ezzel szemben az ellenforradalom az akció–reakció logikáját követő helyreállító, értékvédő, értékmentő fellépés.
E jobboldali axiómát előrebocsátva érthető meg az a hősköltemény, ami 1790-től kezdődően kibontakozott a Vendée-ban. Abban az évben a forradalmi felforgatók arra akarták kényszeríteni a papokat, hogy Isten és a király helyett az újonnan összeeszkábált, úgynevezett forradalmi „alkotmányra” esküdjenek föl.
Aki nem volt hajlandó a baloldali világi hatalomnak behódolni, azt eltiltották szolgálatától, és helyükre – későbbi, de találó kifejezéssel – békepapokat ültettek, akik nem Isten igéjét, hanem a baloldali zagyvaságokat prédikálták a népnek, amelyet – mint mindig – a baloldal diktatúrája saját maga hagyományaitól, hitétől, önazonosságától akart megfosztani.
Ámde az „alkotmányos” békepapok szertartásain üresek maradtak a templomok. A hívők ragaszkodtak igazi papjaikhoz és a hamisítatlan kereszténységhez. A feszültség nőtt, idővel Adjátok vissza Istenünket! jelmondattal szervezett ellenállás lobbant fel. A párizsi forradalmi Konvent válaszul deportáltatta az ellenszegülő papokat, és tömeges sorozást rendelt el Vendée-ban. Pedig ők még a baloldal „szelídebb színeit” képviselték – csak éppen módjuk nyílt a teljes kibontakozásra.
Kétszázharminc évvel ezelőtt, 1793-ban a szélsőbaloldal legszélén őrjöngő jakobinusok ragadták kezükbe a hatalmat. Forradalmi terrort vezettek be, ahogy az később minden bolsevista puccs során történt. (A bolsevizmus soha, sehol sem került kormányra a nép akaratából, az uralmat kizárólag államcsínnyel, a többség akarata és érdekei ellenére szerezte meg, és diktatúrával tartotta fenn.) Mi sem jellemzőbb rájuk, mint
a jakobinusok egyik vezére, a halál arkangyalának is nevezett Luis Antoine de Saint-Just uszító szónoklata, aki azt üvöltötte, hogy nemcsak a velük szemben állókat, hanem mindazokat meg kell büntetni, akik nem cselekednek a forradalomért. Ugyanezt hirdette 1919-ben a magyar vérben fürdő Szamuely, mondván, mindenki halál fia, aki akár csak hallgat,
majd 1945 után az ugyanolyan Rákosi, hogy tudniillik
„aki nincs velünk, az ellenünk van”.
Amikor aztán a fékevesztetten tomboló jakobinus terror a francia nemzet színe-javát, köztük a törvényes uralkodót, XVI. Lajost guillotine alá küldte, a Vendée-vidéken végleg betelt a pohár. Nyíltan elutasították a baloldali forradalmat, a köztársasági őrületet, és a még gyermek trónörököst, azaz a Dauphint XVII. Lajos néven uralkodójuknak ismerték el. 1793 tavaszán kirobbant a Vendée Militaire (Harcoló Vendée) néven híressé vált ellenforradalom; egyházhű papok, királyhű nemesek és katonák vezetésével háromszázezer paraszt indult meg a jakobinus terror ellen. Kérésükre előbb Charles de Bonchamps márki, később a csupán huszonegy éves Henri de La Rochejaquelein állt élükre, noha reménytelennek ítélte ügyüket, de elkötelezettsége, neveltetése nem engedte, hogy elbujdosson a történelem által rá mért kötelesség teljesítése elől.
„Ha rohamozok, kövessetek! Ha meghátrálok, lőjetek agyon! Ha meghalok, bosszuljatok meg!”
– buzdította a felkelőket az ifjú arisztokrata.
A rojalista csapatok eleinte győzelmesen meneteltek előre a Bourbonok fehér zászlaja alatt – erre utalva nevezik azóta is az ellenforradalmárokat fehéreknek. Pedig a rongyos, facipős felkelők fegyverzete javarészt kaszákból, cséphadarókból, fejszékből állt, komolyabb hadiszerszám csak elvétve akadt arzenáljukban. Ám a jakobinus vörösterror egy év alatt válogatott brutalitással szétzúzta a hősök seregét. A szabadkőműves jakobinus köztársaság katonahóhérja, Francois Joseph Westermann tábornok írta egyik jelentésében:
„A Vendée nincs többé. […] A gyermekeket lovakkal tiportattam el, az asszonyokat pedig lemészároltattam.”
Íme, ez a történelmi baloldal. Az örök baloldal, mely soha nem változik, és mindig csak a lehetőségre vár.
A guillotine-októl Szamuelyék, Rákosiék, Kádárék akasztófáin át Gyurcsány gumilövedék-záporáig egyenes az út,
és mindig vannak olyanok is, akik elméletileg-ideológiailag megalapozzák, megmagyarázzák a terror szükségességét. Az Istent szolgáló örök jobboldal küldetése, hogy újra és újra gátat vessen a sátánista baloldalnak.
Borítókép: Robespierre, Danton és Marat, a jakobinus diktatúra vezetői Alfred Loudet festményén (Fotó: Roger-Viollet / Europress / AFP)
Ágoston Balázs
