Régóta tűnődöm azon, valójában mi különbözteti meg a baloldali és a jobboldali hívőket, választókat és szimpatizánsokat ebben az országban. Látszólag hasonlítanak egymásra elkötelezettségükben, a túloldal mérhetetlen utálatában, még tévedéseik természete is gyakran hasonló. Mondhatnánk tehát, hogy jobb- és baloldali között csak a hit tárgyában akad eltérés. Valójában azonban teljesen másról van szó.

Jobboldal és baloldal között a voltaképpen egyetlen markáns különbség, amelyből minden más, kevésbé fontos adalék is származik, a következő: a jobboldali (régi) ember realista, a baloldali (új) ember utópista.

A jobboldali nem az eszmék, hanem a valóság kelléktárából válogatja ki azokat az elemeket, amelyek alapján berendezi az életét. Sőt, a jövőjét is. Legyen bár korlátolt, ostoba, szűk látókörű, vagy éppen művelt, okos, széles látókörű, minden jobboldali ember hiszi, hogy a hagyományokat ápolni, nem pedig elvetni kell. Hogy az állam minden egyes ember életének keretet ad, és nem eltörölni, hanem szüntelenül javítgatni kell a közösségi intézményeket. Minden jobboldali hisz az ember természetességében, a közösségek szerepében, dogmák helyett az életben, forradalom helyett a harmóniában. De ami a legfontosabb: kivétel nélkül minden jobboldali, azaz régi embernek szilárd a jövőképe. Ez a haza, a nemzet, a nyelv és a saját kultúra megőrzésén, továbbörökítésén nyugszik, amelyet új eredményekkel, fejlődéssel, építkezéssel adunk át a jövőnek, de úgy, hogy az egyén és a társadalom régi, kipróbált alapjai is szilárdan kitartsanak súlyos történelmi megpróbáltatások között is.

Ezzel szemben a baloldalinak nincs, nem létezik a valóság alapján berendezett jövőképe. Egyetlen baloldali – beleértve a legokosabbakat és legostobábbakat egyaránt – sem követ mást, mint különféle utópiákat, amennyiben a jövőre gondol. A baloldali számára a társadalmi forradalom, az erőszakos változtatás kényszere jóval erősebb, mint a következmények kiszámítása. Miután a baloldal összes irányzata (különféle szocializmusok, liberalizmus, anarchizmus stb.) a forradalomra és a felhajtáshoz szükséges olcsó moralizálásra építi mondandóját, nem meglepő, hogy az ok-okozati gondolkodás nem tartozik a követők erősségei közé. Miután a baloldali eszme eredendően értelmiségi indíttatású, de mindig az alsó néposztályokat bujtogatja, könyvízű izmusokat közvetít „lefelé”, ezért szükségszerűen osztályalapú. Míg azt a legkorlátoltabb jobboldali is tudja, hogy a való élet sokrétűen leírható, a baloldali mindig papírra vetett dogmákat, kategóriákat követ kizárólagos igazságként. Például hisz elnyomókban (kapitalisták, egyház, fehér férfiak, heteroszexuálisok stb.) és elnyomottakban, utóbbiaknak szívós következetességgel kell forradalmat támasztaniuk, mindenkit elsöpörni, aki a Nagy Utópia útjában áll. Ezért van az, hogy a világ valamennyi baloldali ideológia vezette politikai mozgalmának államvezetési gyakorlata rövid időn belül általános vérontásba, tömegek halálába, majd az egyéni és társadalmi lét teljes nivellálódásába torkollott.

A jövő mint politikai és közéleti kategória hiányzik a baloldali ember életéből. Nem érdekli, nincs mit mondania róla, hacsak érzelgős monológba nem kezd a vallások, különbségek, nemek és kötelességek nélküli világról, amelyről, fájdalom, egy analfabéta, de hazáját szerető múlt századi földműves is megmondta volna, hogy hülyeség, gondolati nonszensz, gyermeteg elképzelés. A baloldali jövőképben nincs benne a haza, a családi örökség, az értékek átmentésének igénye. Persze, a baloldali ember állandóan panaszkodik, hogy a jobboldali elorozta ezeket a témákat, és hogy ő is kifogástalan patrióta, nagyszerű családfő, értékei pedig a legjobbak a kínálatból, de ez tényszerűen nem igaz. Ezek ugyanis csak önkényes reakciók, reflexiók a valóságra, arra, hogy az egyéni és társadalmi folytonosságot csak a régi ember képes szavatolni. Éspedig azért, mert értékeket képvisel, kölcsönhatásban áll a valósággal, míg a baloldali – a legjobb is közülük – csak ideológiailag vágyvezérelt.

Ha valaki a fentieket önkényes minősítésnek érzi, gondoljon arra, hogy a nemzetközi és hazai baloldal mintha nem is hallott volna a jövőről. Beengednének migránsokat, akikről jövőkutatás nélkül is bízvást mondhatjuk, hogy idővel garantáltan mindent szétrombolnak, ami európai és magyar maradt bennünk, körülöttünk. Teret engednének a devianciáknak, előbb relativizálnák, majd idővel teljesen szétzilálnák az emberiséggel egyidős családi kötelékeket, helyettük beteg, perverz életformát ajánlanak, a házasság paródiáját, a biológiai nemek közötti határvonal elmosását. Hogy nemzet, család és biológiai nem nélkül lehet-e, érdemes-e egyáltalán élni, arra a baloldali ember nem gondol. Idáig egyszerűen nem jut el, a korszellem, a hazug ígéret, hogy mindent toleranciával (valójában a liberális kánonnak megfelelő szabálykövetéssel) kell fogadnia, teljesen eltompítja a veszélyérzetét. Gyakorlatilag fogalma sincs arról, mert nem éri fel ésszel, mihez ragaszkodik foggal-körömmel. Így aztán helyette is döntésekre van szükség, hiszen nem csak az ő bőrére megy a vásár, teljes közösségek jövőjéről van szó.

Ha ő és a hozzá hasonlóan gondolkodók kerülnek többségbe, akkor egyéni és társadalmi széthullás szélére sodródunk. Akkor feléljük a jövőnket, és az emberek egy részének fogalma sem lesz erről: ők azt hiszik, hogy csak jelen idejű kérdésekről döntenek, és minden csupán játék az eszmék piacán. És amikor már belátnák, hogy tévedtek, addigra minden mindegy. Ha pedig a régi ember kerül többségbe Európában és Magyarországon, akkor időt nyerünk. Akkor van esély, hogy megőrizzük a nyelvünket, a nemzeti kultúránkat, a család intézményét. Akkor van, lesz jövőnk.

Így áll a helyzet. A többi nagyrészt üres moralizálás. A cselekvő emberé a jövő. Lehetőleg mi legyünk, akik tesszük a dolgunkat, és akkor nem lesz baj.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>