Lassan a politikatörténet homályába vész, ahogy annak idején a Kisgazdapárt és az SZDSZ az enyészetté lett, de a Jobbiknak hála felidézhetjük, hogyan is kell bizonyosan és hatékonyan szétverni egy „szépreményű” politikai alakulatot.

A Kisgazdapártot annak idején még a kommunista titkosszolgálat kezdte kinyírni és valamelyik illegális utódszervezete, beépülve akár a túlélő „demokratikus” szolgálatok valamelyikébe, egészen a 2002-ig fenn tudta tartani benne az állandó balhét. A Kisgazdák veszélyesek voltak a kommunisták hatalomátmentésére, és az irányukba kétségtelenül megnyilvánuló társadalmi nosztalgia miatt akár 20-30 százalékot is szerezhettek volna a választásokon, ha nem válnak azonnal nevetségessé a posztkommunista sajtó célkeresztjébe kerülve. Az eseményekről pedig a Kisgazdákhoz beépített ügynökök, elmebetegek, elmebeteg ügynökök és szürke hülyék gondoskodtak folyamatosan.

A Kisgazdák így is elhúzták, utolsó ciklusukban kormánypártként, egészen 2002-ig. Orbán Viktornak és a Fidesznek rengeteg energiát kellett fordítaniuk – a koalíciós kényszer miatt – a pacifikálásukra, választóik csalódott távolmaradása pedig a 2002-es választások első fordulójában önmagában elég volt ahhoz, hogy a Fidesz veszítsen.

Az SZDSZ esete más, azt a pártot is ügynökök alakították, csak ők tudták egymásról, hogy ügynökök, habár valószínűleg nem így hívták egymás között.  Sőt, az úgynevezett szdsz-es „keménymag” köreiben ez nem egyszerűen családi hagyomány, hanem családi kötelezettség volt, életformaként adták tovább. Ezek az emberek mindenütt ahol előfordultak a világban, mert ők az átlagember számára elképzelhetetlen szabadságban utazhattak bárhová és dolgozhattak bármilyen nyugati egyetemen, valahogy olyan emberekkel voltak kapcsolatban, akik csak egy-két kézfogásnyira voltak a KGB, a CIA, mindenkori vezetőjétől, vagy magyar viszonylatban Kádár Jánostól. Az SZDSZ-t a tagjainak és a vezetőinek vak hülyesége ölte meg, egyrészt a liberális  ideológiához való irracionális ragaszkodás, másrészt az a patológiás meggyőződés, miszerint történelmi szükségszerűség az, hogy ők, a világ legokosabb emberei irányítják az országot és a világot.

A Jobbik története valóban egy szélsőjobboldali párt története.

A szavazói viszont zömében nem szélsőjobboldaliak és valószínűleg ebből vonta le azt a következtetést a Soros-féle agytröszt, hogy a szerencsétlen Jobbiktól valamiféle közép-bal politikai pártot lehet csinálni, amelyik felszívja a liberális értelmiséget szakértőnek, és annak kesztyűbábjaként, nemzeti retorikával leöntve hajtja végre a szélsőliberális programot, ami már ebben az esetben simán lehet egy nemátalakító műtét is.

A szélsőjobb fogalma szorul némi tisztázásra, liberális felebarátaink jóvoltából. Szerintük ugyanis szélsőjobboldali mindenki, aki nem vágyik rá, hogy a fia homoszexuális legyen, a lánya pedig egy szomáliai bevándorló harmadik feleségeként teljesítse ki a nőiességét, és ne egy fehér férfi társaként.

Ezzel szemben szélsőjobboldali az, aki napi szinten elgondolkozik azon, és gyakorlati felkészülést is folytat ennek érdekében, hogy agyon kellene csapni azokat, akik nem férnek bele Szálasi Ferenc világképébe.

A német AfD, a francia Nemzeti Front, az olasz Liga, a Svéd Demokraták nyomokban sem szélsőjobboldaliak.

Az ugyanis nem szélsőjobboldaliság, hogy a liberálisokat a pokolba kívánjuk. Ha ez így lenne, akkor valóban igaz lenne az egyik elkeseredett szélsőlibsi eszmevonaglása, miszerint a magyar szavazók nyolcvan százaléka szélsőjobboldali.

A Jobbik pedig a régi szép időben erősen pedzegette ezt az utcán kergetőzős, agyonverős dolgot.

A szavazóik azonban csak a céljaikkal értettek egyet inkább, nem a módszereikkel. Szavakban persze az átlag jobbikos szavazó egy potenciális tömeggyilkos, de ha végül cselekedni kell, alapvetően egy sokkal kulturáltabb ügyintézést részesít előnyben, mint például a bőrfejűek. Viszont ezen szavazói réteg, ha nem is annyira szélsőmagyar, mint gondolnánk, sem a migránsokból, sem Heller Ágnes mosolyából nem kér. A Jobbik szavazót, aki az igazi hőzöngő szavazó, már rászoktatták a nyílt rasszizmus mákonyára, tehát nem fog visszatérni olyanokhoz, akik visszavennék tőle a kedvenc szórakozását. Ezek az emberek lehet, hogy Fidesz-ellenesek maradnak, de a rezsicsökkentés, nemzeti retorika, gazdasági növekedés hármasában azért be-be dölögetnek majd a Fidesz-propagandának.

A Jobbik a vicces néppártosodásával pont azt a hőzöngési faktort iktatta ki a pártlélekből, ami miatt érdemes volt örök elégedetlenként a pártra szavazni.

Viszont semmi olyan intellektuális teljesítményt nem tudott felmutatni, Bíró Ica 35 évvel ezelőtti nosztalgikus félaktjait leszámítva, ami bármilyen konkrétumot váró szavazót megmozgatott volna. Egy olyan közegben, ahol Vona Gábor és Dúró Dóra volt a legokosabb, egy politikai program csak véletlenül lehet jó. Volner János szerint a jelenlegi az intellektuálisan leggyengébb Jobbik elnökség. Képzeljük el, hogy mi kell ahhoz, hogy ezt Volner észrevegye.

Mindezek ellenére ezek az emberek továbbra is azt hiszik, mint egykor az szdsz-esek, hogy agyilag a topon vannak és csak a Fidesz médianyomása miatt szűnik meg alattuk a párt. Hetente megy el egy „jelentős” emberük, akivel ráadásul olyan szinten össze is vesznek, hogy az már-már az LMP-ben is szokatlan lenne.

A Jobbik felett akkor is eljárt volna az idő, ha nem akarnak erősen jobboldali és erősen elégedetlenkedésre hajlamos szavazótáborral valami teljesen más elképzelésnek megfelelni. De a Jobbik válságának az a mélyebb oka, hogy a szélsőséges pártok olyan lelki alkatú embereket vonzanak be politikusként, akik a konszolidált emberek között egyszerűen nem tudnak hitelességet felépíteni.

A szélsőjobboldaliság nem egységes ideológia, hanem inkább lelki alkat, nem konvertálható komoly politikai programmá egy olyan országban, amelyben a szavazóknak van egy alternatívája, ami mindenben jobb. Magyarországon a Fidesz a „nyugodt erő”, amelyiknek nem csak nagyon erős és sikeres vezetője van, hanem olyan jól sugallt komplex világképe is, ami a választók döntő többsége számára nem választhatatlan.

A sikeres és stabil kormányzás pedig egy olyan ígéret, amelyet jelenleg csak a liberális szélsőségesek és a szélsőjobberek hőbörgésével lehet összemérni.

A Jobbik pusztulását végül ugyanaz okozza, ami minden ilyesfajta pártnál szokásos, a pártelit sem intellektuálisan, sem emberileg nem képes ellátni a feladatát. A Jobbik gyakorlatilag megszűnt, a Mi Hazánk lesz helyette, mintegy 8-12 százalék körül, a Jobbik talán megragad öt százalék felett, de nem valószínű. Az egykori MSZP szavazók egy része, 1-2 százaléknyi, pedig visszatér a baloldalra. Ami az MSZP-nek majd úgy kell a parlamenti küszöbhöz, mint egy falat kenyér.

Lám, nincs új a nap alatt, megint a szélsőjobb menti meg a kommunistákat.