Kivételesen egyet kell értenünk Magyar Péterrel, aki egyre néptelenedő gyűlésén kinyilatkoztatta: a Fidesz vereségre készül. És mindenki fogódzkodjon meg: Gyurcsány Ferenc 2006-os nemzetverető exnejének is igazat kell adnunk abban, hogy ha az emberek valódi változást akarnak, minél erősebb Demokratikus Koalícióra van szükség a következő parlamentben.

És hasonló okokból Dobrev Klárának is van igazsága: ha a DK túl erős pozíciókat szerezne 2026-tól a parlamentben, az bizony változást hozhatna az ország életébe – negatív irányban. A gyurcsánytalanításon átesett Gyurcsány-párt elnöke még szerény is volt egyébiránt, hisz nem azt sipította világgá a jelöltbemutató szeánszukon, hogy ha nem győz a DK, illetve nem jut kormányra, akkor az országra teljes leépülés vár, hanem beérte a törvényhozási erősebb jelenlét utáni vágyával.
Annyira egyforma az alapállásuk, hogy érthetetlen, miért nem fognak össze, ha már ekkora az összhang a nagyotmondásban és nagyképűségben? Hogy nem akar a tiszás műmessiás a balos ókorszak politikusaival egy gyékényen árulni? Ugyan már! Ha a gazdáik az óceánon túlról rájuk dörrennek a színfalak mögött, úgyis meg fogják tenni szemrebbenés nélkül. A fővárosban is nagy volt az arcuk a fogadkozásban, aztán mégis egy mutyitálból cseresznyéznek és közösen fosztogatják a kasszát. Nem is összenő, hanem el sem válik az, ami összetartozik. A végén mindig ugyanaz a koreográfia és mindenütt egy baloldali jelölt marad a páston.
Még a hetvenkedés is ugyanaz évtizedek óta. Az sem zavarja őket, hogy sohasem jött be. Világos, hogy az „Úgyis mi jövünk” képzetét akarják beleplántálni a lakosságba, hogy az emberek a fenyegető jövő hatása alatt úgy húzzák be az ikszet a szavazólapokra, ami a jövendő hatalomnak az ínyére van. Az azonban már túlzás, hogy a keserű tapasztalatok totális elfelejtését is megkövetelnék tőlük. 

Ki ne emlékezne, hogy Vona Gábor és ]]> Jakab Péter ]]>is ezzel kampányolt, hogy az éppen köddé váló Momentum akkori főmuftijáról, Fekete-Győr Andrásról ne is beszéljünk, aki a helikopter-felszállópályák lezárását is kilátásba helyezte, nehogy el tudjanak szökni az ország vezetői. Karácsony Gergely nevetséges fenyegetőzését is ide vehetjük, aki még balos miniszterelnök-jelöltként szólította föl elhamarkodottan a köztársasági elnököt a voksolás napján: nehogy másnak merje adni a kormányalakítási megbízást, mint neki. A mai legfiatalabb szavazók nem emlékezhetnek maguktól ezekre a régi felsülésekre, ezért érdemes a baloldali fenyegetéskrónikát emlegetni, ami törvényszerűen torkollott minden esetben lebőgésbe. Plutarkhosz szerint a világhódító Nagy Sándor olyan dicsekvő volt, mint egy közkatona – de csak utólag, a győztes csaták után, sohasem már jóval előtte.

Volt neje a „Soha többé egypárti kétharmadot!” hazug szlogenjével és a volt DK-elnök tradícióit követő tiszás újmessiás a fenyegetőzéseivel, nagyképűségével mintha ugyanezen munkálkodnának. Talán az a céljuk, hogy a baloldal még a kétpárti ellenzéki egyharmadot se érje el tavasszal?

Megyeri Dávid - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>