Ma 2020 július 03. Kornél, Soma napja van. Holnap Ulrik napja lesz.
A balliberálisok gyűlölik a vidéket

A balliberálisok gyűlölik a vidéket

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Proli mentalitás!

Ha Budapesten nem épül meg, Debrecen befogadná a Magyar Innováció Házát és megrendezné a 2023. évi atlétikai világbajnokságot is – idéztük néhány nappal ezelőtt Papp Lászlót, a város polgármesterét. Arról pedig a honvédelmi miniszter beszélt, hogy székesfehérvári központtal állhat fel az a többnemzeti hadosztály-parancsnokság, amelyről a közelmúltban a NATO-főtitkárt is tájékoztatták. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt arról kérdeztük, hogyan értékeli a helyhatósági választások fényében az említetteket.

– Mit gondol, a vidék aktivizálódásáról, vagy egy már létező folyamat újabb elemeiről szólnak az esetleges debreceni vagy a székesfehérvári állami beruházások?

– Meglátásom szerint mindkét megállapítás igaz abban az értelemben, hogy a 2010 utáni nemzeti kormány a kezdetektől fel kívánta számolni azt a kiegyensúlyozatlanságot, amely végső soron az ország „vízfejűségéhez” vezetett. Ez egy támogatandó, nemes szándék a Fidesz–KDNP részéről.

– Ha már Debrecen szóba került, önt balról és liberális oldalról élesen kritizálták azon megjegyzése miatt, amely szerint a cívisváros a nemzeti ellenállás új központja lehet október 13. után.

– Meg kell jegyeznem, meglehetősen szórakoztató volt látni, hogy remegnek egyes balliberális fórumok Budapestért. A dolog ugyanakkor egy mélyebb, elszomorítóbb jelentéstartalommal is bír, jelesül újabb tanúbizonyságát adták a balliberálisok annak, hogy mennyire gyűlölik a vidék magyarságát. Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy az említett írás 98 százalékban jogtörténeti jellegű, és arról a megtörtént eseményről szól, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Kossuth Lajos kezdeményezésére Debrecen lett az ország fővárosa.

– Az Alaptörvény jelenleg úgy fogalmaz, hogy Magyarország fővárosa Budapest…

– Ez kétségtelen tény, mint ahogy az is, hogy hazánknak, egészen pontosan a Magyar Királyságnak 1873 óta hívják így a fővárosát. Előtte volt Esztergom, Székesfehérvár, sőt Pozsony is. Gondoljunk bele, ha az 1536 és 1783 közötti időszakról írok – ekkor Pozsony volt a nemzet fővárosa –, akkor azzal is bizonyosan megvádoltak volna, hogy annektálni szeretném a Felvidéket és visszaszerezni a szlovák fővárost…

– Miben látja a felhördülés valódi okát az ellenzék részéről?

– Nehéz másra következtetni, mint hogy ők is érzik, mennyire bizonytalan ez a kisnyilas-szélsőbal-posztkommunista-zöld-lila-liberális tákolmány. Az új főpolgármester pedig mint egyfajta spirituális vezető, úgy tűnik, a gyakorlati kérdésekben teljesen átadta a kezdeményezést a DK-nak, ezzel párhuzamosan Demszky és Gyurcsány korábbi emberei aszimmetrikusan előnyös módon részesülhetnek bizonyos pozíciókban.

– Szabó Zoltán, Draskovics Tibor, Atkári János, Lakos Imre, Gál J. Zoltán és még folytathatnánk a sort. Rájuk gondolt?

– Nézzék, egy konzervatív, jobboldali ember számára egy ilyen csapat visszatérése tragédiával ér fel. Megjegyzem, az ellenzéki szavazók sem feltétlenül gondolták, hogy a 2010 előtti korszakot ilyen mértékben rehabilitálni fogják. Már csak az a kérdés, hogy a lilák, vagyis a Momentum, mit szólnak mindehhez, mert hiába a második legerősebb fővárosi párt, úgy tűnhet sokaknak, hogy kívülállóként fogják szemlélni az elkövetkező öt év budapesti folyamatait.

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Politika (1571) Rejtőzködő magyarország (171) Jobbegyenes (1791) Kultúra (6) Életmód (1) Történelem (14) Gazdaság (652) Gasztronómia (539) Heti lámpás (241) Mozaik (83) Sport (729) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (489) Belföld (5) Egészség (50) Tereb (140) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1450) Flag gondolja (33) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (4630) Vetítő (37) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>