Hunyadi János tudta, Tisza István tudta, Orbán Viktor is megértette: Magyarország sorsa – részben – a szomszédságunkban felemelkedő birodalom és a köztünk húzódó pufferzónában dől el. Ha Oszmán Birodalomnak hívják a hódítót, akkor Boszniában, a szerbek, albánok földjén, Havasalföldön. Ha az Orosz Birodalom tornyosul Magyarország fölé, akkor meg kell egyezni a románokkal (Tisza erre tett kísérletet). Ha pedig az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország hármas térségbeli jelenlétében kell a magyar nemzeti érdekeket képviselni, akkor a Balkán felé sem árt tekintgetni, hiszen a három erőtér ott látványosan megütközik, ráadásul arra húzódik a Magyarországot hosszú távon állami létében fenyegető legújabb kori népvándorlás útvonala.

Hazánk sorsa ma – ismétlem, részben – a Balkánon dől el.

Az elmúlt három évben tudósítóként bejártam a Balkánt. Horvátország, Szerbia, Románia politikai viszonyait régebben is ismertem, ezúttal Boszniába, Macedóniába és Bulgáriába vezetett az utam. Szándékosan mellőzöm mostani összegzésemből a politikusok véleményét, ahogyan riportjaimban sem ezekre fektettem a fő hangsúlyt: nem a jól hangzó szavak, hanem a mindennapi élet, a valóság érdekelt. Ha jobban tetszik, a látható jelek. Vizsgálódásom tárgya minden esetben az iszlám balkáni jelenléte, helyzete, várható jövője volt.

A Balkánon kivétel nélkül minden országot rendkívüli mértékben sújt az elvándorlás. Itt valóban Nyugatra távozott egy teljes nemzedék, a magyarországinál sokkal súlyosabb a helyzet. Ezzel egy időben a valamikori nagy népszaporulat már a múlté, és bár a balkáni nagycsalád a periferikus területeken még nem bomlott fel, a modernitás itt is elvégezte a munkát. Súlyos probléma az is, hogy a falvakból nagyvárosokba özönlés mindmáig nem zárult le, ezzel egyrészt elnéptelenedik a vidék, másrészt felbomlik a hagyományos életforma, és döntően megváltozik az adott nép identitása, önképe.

A Balkán lassan kiürül. Bulgáriában félmegyényi területeken jórészt csak idősek élnek, a fiatalok külföldről küldik haza a pénzt, aztán vagy hazajönnek, vagy nem. Dél-Szerbiában fillérekért vásárolhatsz hatalmas házakat, ha éppen arra szottyan kedved. Macedónia lélekemelő tájain minden eladó, és nem kell gazdag embernek lenned ahhoz, hogy bevásárolj.

Az államalkotó szláv népek drámai fogyatkozásával egy időben azt tapasztaljuk, hogy a cigányságra és a muszlim közösségekre nem terjed ki a változás. Reális becslés szerint 2050-re a cigányság lesz Bulgária vezető etnikai közössége (most még nincs egymillió a hétmilliós országban). A valaha jócskán kisebbségi albánok lassan a felét teszik ki Macedónia lakosságának, és egy-két nemzedék múlva többségbe kerülhetnek. A Boszniában, Szandzsákban, Bulgáriában, Koszovóban élő muszlim közösségek az elmúlt húsz évben megerősödtek gazdaságilag, ráadásul folyamatosan élvezik az iszlám világ különböző nagyhatalmainak támogatását.

Szarajevóban néhány száz méteren belül megtalálod a szaúdi, iráni, török kulturális intézeteket, légitársaságokat, a helyi lelkekért versenyt futó muszlim nagy testvérek titkosszolgálati lerakatait. Olyan országokban is, amelyekben látszólag szilárd a rend, és erős kézben van a gyeplő, szintén érvényesül az iszlám expanzió. Külön tanulmányt kellene írni például a dél-szerbiai albán beszivárgásról, amely nem is beszivárgás többé, hanem tartós jelenlét, hónapról hónapra lopakodó területi, politikai, gazdasági, vallási honfoglalás. Bosznia elhagyatott hegyvidékén, ott, ahol az állam eleve meg sem próbált teret foglalni, csak Allah a megmondhatója, mi folyik. Illetve mégsem, valamennyit azért tudunk: 5140 dzsihadistát tartanak számon, Brčko környékén 64 falu teljesen törvényen kívül helyezte magát, az ott élők katonai kiképzést kapnak.

Magyarország számára azonban nem a terrorveszély az elsődlegesen fontos, hanem a számbelileg és befolyásában erősödő iszlám kulturális-vallási terjedése. Az említett Brčko légvonalban kilencven kilométerre sincs Pécstől. Szegedtől egy lépésre, Szabadkán belvárosi mecset várja a városban és környékén élő mintegy ezer hívet. Ne ringassuk magunkat abban a hamis tudatban, hogy a mi életünkben nem lesz jelen az iszlám. Amint elhagyjuk az országot déli irányban, teljesen más kép tárul elénk, mint az itthoni. Ha pedig így van, már most fel kell készülnünk, hiszen a folyamatot csak feltartóztatni lehet, elkerülni biztosan nem. Stratégiát kell építenünk, el kell döntenünk, engedjük-e, vagy akadályozzuk, tiltjuk az iszlám terjedését, befolyásának növelését. Azt feltétlenül tudnunk kell, hogy az iszlám – természeténél fogva – nem elégszik meg a második hellyel, azt pedig, hogy a multikulturális társadalmakban mennyire fogadja el a legkisebb közös többszöröst, pontosan érzékeljük Európa nyugati felében.

A mindenkori magyar kormánynak két sorsdöntő lépést feltétlenül meg kell tennie a balkáni irányból érkező iszlám feltartóztatására. Régi nacionalista beidegződéseinket félretéve kezet kell nyújtanunk azoknak a balkáni vezetőknek, akik ugyanúgy látják, mint mi, hogy az új globális kihívások megérkeztek, és immár nem a XX. századból megörökölt igazságszolgáltatási viták, hanem szó szerint az életben maradás a tét. Át kell rendeznünk mindent, amit tudunk a világról, különben magyarok, szerbek, románok, macedónok, horvátok, bolgárok földjén hamarabb bekövetkezik a változás, mint sejtenénk. Erre még akkor is törekednünk kell, ha sem a magyar jobboldali közönség, sem a szomszédos országok politikai elitjének nagy része nem képes a szükséges változtatásra. A mindenkori magyar kormány másik feladata a családtervezés, a gyermekvállalás segítése, a demográfiai trendek visszafordítása. Ha Orbán Viktor balkáni politikájára, jelesül a példás magyar–szerb viszonyra, és a mostani ciklusban esedékes családpolitikai változásokra gondolunk, elégedettek lehetünk. Valami megkezdődött. Magyarország nemcsak megértette az idők szavát, de helyes válaszokat is adunk a legfontosabb európai kihívásra, az iszlám expanziójára.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>